Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára Németh Lászlóval, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnökével folytatott találkozója eredményeként megállapodás született, hogy a nemzeti energiaszolgáltató azon mikrovállalkozások esetében, amelyek 2022. augusztus 1-jén egyetemes szolgáltatásban voltak, de azt
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg azt a párizsi női boksztornán szereplő két sportolót, akiknek indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.
A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a hatodik helyen végzett a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.
Számodra is az utazás legkényelmetlenebb feladata, hogy bepakolj a táskába, bőröndbe? A készülődés olykor bizony stresszes lehet, hiszen szeretnénk elkerülni, hogy semmit ne hagyjunk otthon. Arról nem is beszélve, hogy a lehetőségeink limitáltak, a légitársaságok például szigorúan nézik, hogy ne lépjük túl a megengedett méretet, súlyhatárt.
Csütörtöktől bárki részese lehet a legnagyobb tudományos galaxiskatalógus létrejöttének; több ezer galaxis tulajdonságainak azonosításában vehetnek részt az érdeklődők a Galaxy Zoo citizen science projektjének keretében. A lélegzetelállító képeket a Euclid űrteleszkóp szolgáltatja a Euclid Konzorcium és a Galaxy Zoo együttműködésének köszönhetően –
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos közleményben reagált a híresztelésekre, amelyek szerint Iman Helif ökölvívó férfiként indult a nők között a párizsi olimpián.
Kós Hubert megszerzete a magyar küldöttség első aranyérmét a 2024-es olimpiai játékokon. Hatodik helyezett lett a Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200-as női gyorsváltó. Egy mérkőzésnyire jutott az éremszerzéstől Hámori Luca. Kiharcolta a negyeddöntőbe jutást a női kézilabda-válogatott és a férfi vízilabda-vál
A cseh hadsereg további 14 Leopard 2A4 harckocsit és egy Büffel 3 típusú műszaki mentő harckocsit kap Németországtól az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás ellentételezéseként – jelenttette be a cseh védelmi minisztérium. Az Egyesült Államok pedig jelentős kedvezménnyel adna el tizenkét Viper harci helikoptert Szlovákiának, amely korábban U
2024. augusztus 1-jétől Bruno van Pottelsberghe veszi át a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól.
Hiába számított toronymagas esélyesnek Japán ellen a férfi vízilabda-válogatott, a magyar játékosok azt hangsúlyoztak a csütörtöki győzelmet követően, hogy mennyire készültek az ellenfélből, amely egyedülálló vízilabdát játszik, és több nagy csapatnak borsot tört már az orra alá.
Augusztus első heteit az Oroszlán csillagjegy uralja, ez az időszak pedig tökéletes arra, hogy megmutathassuk kreatív énünket. Figyeljünk az augusztus 4-ei Újholdra, ekkor ugyanis elindíthatunk bármit, ami megmutatja legbelsőbb vágyainkat. Hagyjuk szabadon áramolni fantáziánkat, és ragyogjunk.
Hét televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotás gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI): folytatódhat a Cipelő cicák sorozat és az Oscar-díjas Rófusz Ferenc új rövidfilmet készít – tájékoztatta az NFI az MTI-t. Az NFI döntőbizottsága két elsőfilmre, egy dokumentumfilmre és egy sorozat folytatására, valamint három animációs alkotás g
"Kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak" – mondta Berkó Lajos.
Egy olimpiai siker olyan, mint az alkohol: az ember elkezd mindent rózsaszínben látni. Kós Hubert 200 hátas győzelme után minden más nemzetbeli úszó sikerének is tudtunk örülni, a 200 háton elődöntőző és a 4x200-as gyorsváltó döntőjében mutatott produkcióinak meg még inkább!
Hatalmas tapsot kapott az elveszített párosmeccs végén a közönségtől a háromszoros GS-bajnok, kétszeres egyéni olimpiai bajnok skót, aki ezzel visszavonult.
Leginkább arra büszke a női tornászok egyéni összetett döntőjében 21. helyen végző Czifra Bettina Lili, hogy a selejtezővel együtt számolva nyolc gyakorlatot mutatott be komolyabb rontás nélkül a párizsi olimpián.
Több mint egy hónapja lépett életbe Németországban az új állampolgársági törvény, és azóta megemelkedett a német útlevélért folyamodók száma. Több német tartomány hatóságai "ugrásszerű" növekedésről tájékoztattak, különösen Bajorországban, valamint az önálló tartománynak számító Hamburgban magas a kérelmek száma.
Az európai parlamenti választások eredménye jelzi, hogy ez európaiak elsöprő többsége változást akar, és hiába kötöttek a parlamenti pártok a választók akaratát megkerülő megállapodásokat, óriási nyomás lesz rajtuk, hogy változtassanak az eddigi irányon - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtök délután Esztergomban.
Azt írják, hogy a két sportoló évek óta szerepel női boksztornákon, és tavaly önkényesen zárták ki őket a világbajnokságról a túlzottan magas tesztoszteronszintjük miatt. A magyar szövetség ugyanakkor keresi a lehetőséget, hogy Hámori Lucának ne kelljen az algériai Imane Helif ellen bokszolni.
Netflix, Max, Disney+. Annyi lehetőségünk van, hogy lassan már szédülünk. De ha gyorsan szeretnél zseniális animációkhoz és a történetmesélés teljesen más dimenzióihoz jutni, elég, ha megnézed a Pixar legütősebb rövidfilmjeit. Igen, felnőttként is működnek.
A héten a mozik hat új filmet mutatnak be. Nézze meg most az előzeteseket, hogy könnyebben válogathasson. Blackpink World Tour – Born Pink A BLACKPINK világot meghódító BORN PINK turnéja a nagyvászonra érkezik, megünnepelve a csapat debütálásának 8. évfordulóját! Az 1,8 milliós közönséget vonzó és a női együttesek koncertkörútjainak világrekordját
Az olimpiai bizottság szerint 2023-ban önkényesen zárták ki az algériai Helifet és a tajvani Lin Jü-tinget a vb-ről, előtt évekig indultak női boksztornákon.
Az úszókapitány az aranyúszást értékelve csütörtök éjjel rámutatott: amikor Kós Hubert Arizonába tette át a székhelyét, már Európa-bajnok volt 200 m vegyesen, Magyarovits Zoltán pedig, aki tíz éven át volt Kós trénere, "a világ legjobb utánpótlásedzője".
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben - a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV–Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, a leányvállalatokhoz tartozók is – közölte az érdekképviselet.