Egy 2019-es tanulmány szerint Európában évente 33 ezer ember hal meg bakteriális fertőzés következtében. Nem is akármilyenek miatt: olyan baktériumokról van szó, melyeket már mi "tenyésztettünk ki" a túlzott antibiotikum-használattal.
A Balatoni Kör idén tizedszer hirdette meg Európa máig egyetlen strandétel versenyét. A rekordszámú nevező közül kiválasztott díjazottokat a balatonvilágosi Lavender Teraszon tartott eredményhirdetésen mutatták be.
Egy Tesla Model S Full Self-Driving (FSD) üzemmódban volt, amikor elütött és megölt egy 28 éves motorost Seattle közelében. Ez legalább a második halálos baleset, amely az Elon Musk által nagy reményekkel támogatott technológiához köthető. Az 56 éves sofőrt emberölés gyanújával tartóztatták le, mivel bevallotta, hogy a mobiltelefonját nézte a vezet
Új blokklánc platform indul G6 Networks néven, melynek küldetése, hogy leegyszerűsítse és hozzáférhetőbbé tegye a blokklánc technológiát. A G6 Networks egy azonnal használható, testreszabható platformot kínál, ami hozzáférhetőbbé teszi a technológiát a vállalkozások számára. Elérhető blokklánc technológia A CCFT hackathon Polkadot Championshippel k
Az elmúlt egy évtizedben nem igazán találkoztam olyan nővel, akinek a férfi vezető oktatója ne okozott volna kellemetlenségeket. De vajon m történik a színfalak mögött?
Minden óvintézkedés ellenére és a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek, rosszullétek az utazás, nyaralás ideje alatt. Ezek gyors kezeléséhez ad tanácsokat dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász, illetve azt is elmondja, mi az, ami feltétlenül kerüljön az úti házipatikába.
Az olimpiai játékok a sport legmagasabb szintjét képviselik, ahol az évek kemény munkája, áldozata és kitartása találkozik a világszínvonalú versenyekkel. Azonban az olimpiai karrier, bármilyen fényes is legyen, általában rövid életű. A sportolók számára eljön az a pont, amikor új karrierutakra kell lépniük. Nézzük meg néhány ex-olimpikon sikeres k
Egy friss felmérés szerint a fiatalok több mint fele tervezi, hogy a következő öt évben külföldön vállal munkát, így nem meglepő, hogy a munkáltató típusok közül a nemzetközi nagyvállalatok a legnépszerűbbek.
Háromszorosára nőhetnek a cégek költségei, sorra jelentik be ugyanis a bankok, hogy teljes mértékben áthárítják az augusztus 1-től megemelt pénzügyi tranzakciós illetéket a vállalkozói ügyfelekre. A kormány a közlekedési és parkolási bírságokat is emeli.
A legújabb – az elmúlt negyedév bővülési dinamikáját nyilvánosságra hozó – minapi kormányzati adatsorok sokak nagy meglepetésére az előző negyedév teljesítményéhez mérten a GDP 0,2 százalékos zsugorodását mutatták hazánk vonatkozásában. Vajon van-e tere egyáltalán a tartósan magas növekedésnek Magyarországon és annak térségében? Vagy hozzá kell szo
Az exkluzív divízió hamarosan huszonkét hivatalos partnerrel képviselteti magát az Alpok országában. A terjeszkedés számos ügyfélelőnyt tartogat. A müncheni székhelyű BMW Group Classic Services teljes körű szolgáltatás-palettája a svájci ügyfelek rendelkezésére áll. Nagyszabású ünnepség augusztus 10-én Dielsdorf városában.2025 végéig a BMW Group Cl
Az amerikai választók többsége úgy véli, hogy Kamala Harris részt vett abban, hogy eltussolják Joe Biden egészségügyi problémáit, hogy azok ne kerüljenek nyilvánosságra – derült ki egy új közvélemény-kutatásból.
Törökországba utazott Mikes Anna és Krausz Gábor.A Dancing with the Stars nyertes párosa nemrég a reptérről jelentkezett be, így tudatva a követőikkel,
Ma este nyolc órától lezárják a Budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között a Sziget fesztivál miatt – közölte a BKKinfo a honlapján. A forgalomkorlátozás a közösségi közlekedést is érinti, a 226-os autóbusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és Aquincum között közlekedik. Augusztus 13-áig naponta 13 órától haj
Az NBC kötelékében Párizsban tartózkodó rapper kipróbálta magát az úszásban, és nem mástól, mint a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps-től kapott leckét.
Augusztusban ismét visszatér a TradingView demo számlás kereskedési versenye, a Leap. A tavasszal és a nyár elején már több alkalommal is megrendezett tornán több százezer dollárt osztott szét az elemző oldal, de a nyereményekből korábban mindig csak az 5 legjobb trader részesedhetett. A szabályok némileg módusultak, így ebben a körben akár még 250
Az EU tagállamainak csaknem fele - 13 ország - az elmúlt hat hónapban több villamos energiát termelt szél- és napenergiából, mint fosszilis tüzelőanyagokból.
Évente közel négyszáz nő hal meg méhnyakrákban hazánkban, miközben korai felismeréssel a betegség gyógyítható lenne. "Ha valaki beoltatja magát HPV ellen, és tudatosan évente egyszer elmegy rákszűrésre, akkor azért ki lehet mondani, hogy a ritka, nagyon súlyos daganattípusokon és a ritka orvosi elnézéseken kívül méhnyakrákban nem lehet meghalni" –
Jobbágy Ágoston Gusztávné, született Vissy Ilona 109 éves lesz augusztus 5-én. 1915-ben, az első világháború idején jött a világra, aztán sorra megélte – és túlélte – valamennyi huszadik századi kataklizmát.
Sok változás érinti augusztustól a bankszámla tulajdonosokat. Hatályba lép egy online csalások elleni törvény, amitől könnyebb lesz megfogni az ellopott pénzt. A tranzakciós illetékek viszont 50 százalékkal emelkednek, amit a lakossági bankszámlás ügyfelekre év végéig nem terhelhetnek rá a pénzintézetek, a cégekre viszont igen, és ezt többen már me
2025 végéig a BMW Group Classic több mint húsz svájci BMW, BMW Motorrad és MINI márkakereskedőt ruház fel hivatalos partneri minősítésével. Ehhez a legfőbb követelmény, hogy a BMW Group Classic
Horvátország a magyarok körében megkerülhetetlen nyaralási helyszín, de szeretjük Olaszországot és Ausztriát is – derült ki a Groupama Biztosító felméréséből. Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője elmondta a tudás.hu-nak azt is, miért érdemes utasbiztosítást kötni, kit hívjunk, ha baj van, és
A mesterséges intelligencia által továbbfejlesztett drónok cápafelderítésre való alkalmazása jelentős előrelépést jelent a strandbiztonsági technológia terén. Ez a megközelítés nemcsak az úszók védelmét segíti, hanem hozzájárul a cápák viselkedésének és
A Shiba Shootout eltérő megközelítéssel érkezik a kutyás és macskás tematikájú érméktől hemzsegő piacra. A Shiba Shootout ($SHIBASHOOT) előértékesítés átlépte a 800 000 dollárt, miközben magára vonta a következő nagy mém érmét kereső befektetők figyelmét. A Shiba Shootout előértékesítés továbbra is népszerű A Shiba Shootout előértékesítés egyre nép