2024. augusztus 22. csütörtök

aug. 22
17:39
Hanyatlásba fordult az amerikai feldolgozóipar (Privátbankár)
Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése kissé lassult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
aug. 22
17:39
Nyugati elemzők vizsgálják, hogy miért támadták meg az ukránok Oroszországot (HírTV)
Marc Champion szerint az ukránok ezzel a gesztussal szerettek volna üzenni a nyugati szövetségeseknek.
aug. 22
17:39
Annyira drága az olívaolaj, hogy már a spanyolok sem engedhetik meg maguknak (Portfolio)
A spanyol háztartások étolaj-fogyasztási szokásai jelentős változáson mentek keresztül az elmúlt időszakban. Az Anierac, a legnagyobb spanyol olívaolaj-palackozó szövetség adatai szerint 2024 első félévében a napraforgóolaj-vásárlás volumene meghaladta az olívaolajét. Míg napraforgóolajból 179 millió litert vásároltak a spanyolok, addig olívaolajbó
aug. 22
17:39
Itt a minisztérium válasza a chipsadóról: nem kertelnek, nagyon mást gondolnak, mint a Corvinus (Pénzcentrum)
A Pénzügyminisztérium a közösségi médiában válaszolt a Corvinus által kiadott kutatásban írtakra, amely a chipsadóval foglalkozott.
aug. 22
17:39
A területfejlesztési miniszter bejeletése: 5 milliárdos pályázat szolgálati lakásokra (ATV)
Navracsics Tibor videónyilatkozatban jelentette ma be: a Balaton Fejlesztési Tanács ötmilliárd forintos keretösszegben hirdetett pályázatot a Balaton környéki települések számára, szolgálati lakások kialakítására.
aug. 22
17:42
Mi a teendő, ha fáj a foga, és az orvos nem elérhető? (Magyar Hírlap)
A népi gyógymódok nem mindig célravezetőek.
aug. 22
17:45
Óbudai önkormányzat: a polgármestert is megilleti az ártatlanság vélelme (Infostart)
Az ügyészség indítványára a Fővárosi Törvényszék augusztus 16-án rendelte el Kiss László letartóztatását.
aug. 22
17:48
Hatalmas baj van a Google Chrome böngészővel, amiről már az internetes bűnözők is tudnak (Femcafe)
A Google azonnal ki is adott egy vészfrissítést, mivel elég komoly a probléma. Manapság sok minden nem stimmel a Google Chrome háza táján.
aug. 22
17:48
Csézy elárulta a születendő gyereke nemét (SzMo)
Az énekesnő a 18 évvel idősebb férjével, Lászlóval évek óta lombikprogramban vesznek részt. Hosszú ideje várnak már a közös babára.
aug. 22
17:48
Cristiano Ronaldo valósággal berúgta a YouTube ajtaját (Magyar Hírlap)
Irgalmatlan számokat produkál.
aug. 22
17:48
Marcsi-féle rakott krumpli (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
aug. 22
17:48
A korrupcióval vádolt zuglói polgármester: Sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el (Telex)
Az MSZP-s Horváth Csaba közleményében alaptalan koholmánynak nevezte a vádakat.
aug. 22
17:48
Először mutatták ki a majomhimlő új variánsát Ázsiában (Telex)
Egy olyan európai páciens betegedett meg, aki Afrikából utazott Bangkokba.
aug. 22
17:48
Leütötte ellenfelét a pályán a volt NB I.-es játékos, 2028 tavaszáig eltiltották (Telex)
A mezőörsi csatár a Mosonmagyaróvár II. elleni mérkőzésen gyakorlatilag KO-zta ellenfelét. A labda a közelben sem volt. Egy videófelvétel buktatta le.
aug. 22
17:51
Ez a rekordhosszú élet titka? Kiderült, mi a világ legidősebb emberének kedvenc étele (Blikk)
Jelenleg egy 116 éves japán nő tartja a Föld legidősebb élő emberének rekordját. Tomiko Itooka azután kapta meg az elismerő címet, hogy nemrég elhunyt az előző rekorder, aki egy évvel idősebb volt, mint Itooka. A rekorder elárulta, hogy hogyan élte az életét és arról is beszélt, mi a kedvenc étele, ami a hosszú élethez vezethet.
aug. 22
17:51
Iskolakezdés előtt megrohanták a vásárlók a magyar boltokat: mindenki ezt keresi most (Pénzcentrum)
Közeleg az iskolaév kezdete, augusztusban az iskolafelszerelések iránti fokozódik keresletet, amely a korábbi évek tapasztalatai alapján egészen szeptember közepéig tart.
aug. 22
17:54
Az Európai Unió segítséget nyújt az erdőtüzekkel küzdő Portugáliának (Magyar Hírlap)
A tájékoztatás szerint az EU vészhelyzeti reagálási koordinációs központja máris két tűzoltó-repülőgépet küldött a területre.
aug. 22
17:54
Magyar tartalomgyártók képei is felkerültek egy oldalra, ahol arról beszélgetnek, hogyan ölnék meg a lefotózott nőket (Telex)
Bányai Judit szerint több képnél név, ország, város és vérdíj is meg van jelölve. A tartalomgyártó arra kérte követőit, hogy értesítsék a rendőrséget.
aug. 22
17:54
Újabb tragédia történt a Balatonnál, leállt a vasúti forgalom (naphire.hu)
A Déli pályaudvarról Keszthelyre közlekedő Balaton Intercity Balatonszemesen egy gyalogos átjáróban elütött egy embert, aki a balesetben meghalt. A helyszínelés miatt Balatonszárszó és Balatonszemes között szünetel a vasúti forgalom - közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel.
aug. 22
17:54
Top 5 kánikula étel, amit imádni fogsz a hőségben (Bien)
A nagy hőségben nem csak az számít, mennyi vizet iszol, de bizony az sem mindegy, hogy mit eszel mellette!
aug. 22
17:56
Cannes-ban, Velencében, Berlinben díjazott filmek versenyeznek a miskolci CineFesten (Magyar Hírlap)
20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 6-14. között.
aug. 22
17:57
Felemásan sikerült a nap a pesti börzén (Privátbankár)
Iránykeresés jellemezte a magyar tőzsdét.
aug. 22
17:57
Pillanatok alatt kész és elképesztően finom a fügeszörp! (Agroinform)
Ha sok a füge, készíts belőle szörpöt! Nem csak különleges, de nagyon finom is!
aug. 22
17:57
BÉT: hullámzó teljesítmény után végül sikeresen zárta a napot a BUX (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,72 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 73 239,70 ponton zárt csütörtökön.
aug. 22
18:00
A román miniszterelnök Victor Negrescu EP-alelnököt javasolja az országának járó uniós biztosi posztra (Magyar Hírlap)
Marcel Ciolacu ezt román újságírók előtt tartott brüsszeli sajtóértekezletén jelentette be.
aug. 22
18:00
Új Irányok és megoldások a takarmányozásban: állattenyésztési szakemberek válaszai a jövő kihívásaira (Magro)
A Magro.hu augusztusi körkérdésében az állattenyésztés területén tevékenykedő cégekhez fordult. Arról kértük ki a véleményüket, hogy szerintük milyen trendek figyelhetők meg a takarmányozásban a takarmánykiegészítők terén, és azt kérdeztük tőlük, a témához kapcsolódóan melyik terméküket vagy technológiájukat emelnék ki a portfóliójukból, illetve, h
aug. 22
18:03
Beteg gyerekeken segít, de most ő kér segítséget – egy hete van a szívbeteg Reninek, hogy felújítsa lakását (Blikk)
Szó nincs arról, hogy Renátának pénzre lenne szüksége, megteremti ő magának, ami kell. Amivel viszont nem boldogul, az a szakértelmet kívánó munka, pedig most nagyon szorít az idő.
aug. 22
18:03
Furcsa szabály lép életbe Szicíliában (Portfolio)
A szicíliai Agrigento városának polgármestere rendeletet hozott a maffiát dicsőítő ajándéktárgyak árusításának betiltásáról. A cég a pozitív városimázs kialakítása - írja a Wanted in Rome.
aug. 22
18:03
Hibás feladvánnyal is milliókat nyert valaki a Szerencsekerékben (ATV)
Hiába volt hibás a feladvány a Szerencsekerékben, így is milliókat lehetett vele nyerni.
aug. 22
18:05
"A vád egy alaptalan koholmány" - Megszólalt Horváth Csaba, Zugló polgármestere a korrupciós botrány kapcsán (Blikk)
Ma reggel számoltunk be róla, hogy a vádemelés történt a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben. A vádemelés olyan ismert politikusok ellen irányul, mint például Tóth Csaba, dr. Baja Ferenc, dr. Molnár Zsolt, és Horváth Csaba. Az utóbbi reagált a hírekre.
aug. 22
18:06
Így látják saját életüket a középkorúak (Magyar Hírlap)
Jelentősen javult az életminőségük a 2000-ben mért adatokhoz képest.
aug. 22
18:06
Dőlnek a látogatócsúcsok a Gyulai Várfürdőben (Gyulatelevízió)
A tavaszi időszak vendégforgalmának gyengeségét az idei nyár kompenzálta. Az elmúlt 10 év legerősebb júliusa volt az idei, amikor több, mint 105 ezren vettek belépőt a Gyulai Várfürdőbe. Az augusztus gyengébben indult, de augusztus 15-től más képet mutatott a vendégforgalom. Kun Miklós kiemelte, szüksége van a fürdőnek a magas vendégforgalomra, h
aug. 22
18:06
Ilyen a kanállal tálalt boldogság – íme 9 laktató leves (Street Kitchen)
Néha, amikor a világ zaja túl hangos, és a nap kicsit hosszabbra nyúlik, mint szeretnénk, nincs is jobb dolog, mint hazatérni és belebújni egy takaróba… vagy egy tál levesbe! :D
aug. 22
18:09
Külön közleményt adott ki az NGM az állami irodavásárlásokról (Infostart)
A tárca szerint az állam jó áron jut új, modern és fenntartható irodakomplexumokhoz, a beruházás hozzájárul a zöldpolitikai célok teljesítéséhez is.
aug. 22
18:09
Kucsera Gáboréknál minden a helyére állt: családi nyaraláson mutatta meg a Tápai Szabinával közös gyermekeiket (Blikk)
Kucsera Gábor nem is lehetne boldogabb, hogy visszakapta a családját és minden a helyére került náluk a rengeteg veszekedés és széthúzás után. A sportoló egy közös nyaralásra indult a feleségével, Tápai Szabinával és a gyermekeikkel, hogy kiélvezzék a nyár utolsó napjait. Gyönyörű, tengerparti helyen üdülnek.
aug. 22
18:09
Turbulenciába került egy fapados gép, két ember megsérült (Portfolio)
Az easyJet két légiutas-kísérője megsérült, amikor a Korfuról Londonba tartó járatuk turbulenciába került. Az eset miatt az olasz hatóságok vizsgálatot indítottak - jelentette az ABC News.
aug. 22
18:11
Elsöpörheti az amerikai elnökválasztás a bankszektorban tervezett szigorításokat (Portfolio)
Most már biztosnak tűnik, hogy nem tudják véglegesíteni a banki tőkeszabályok tervezett szigorítását a novemberi elnökválasztás előtt az amerikai szabályozó hatóságok. Ez erősen kétségessé teszi, hogy a "Bázel III. végjátéknak" nevezett szigorúbb szabályok egyáltalán életbe lépnek-e – írja a Reuters.
aug. 22
18:12
Két gyönyörű európai város a mesterséges intelligenciát veti be a turistaáradat ellen (Spabook)
Amszterdam és Koppenhága a mesterséges intelligenciához fordult annak érdekében, hogy a turistákat a legnépszerűbb hotspotoktól távolabb eső új területek felfedezésére ösztönözze, és ezzel csökkentsék a túlturizmus helyi közösségekre gyakorolt hatását…
aug. 22
18:12
Thaiföldön kimutatták a majomhimlő új vírusvariánsát (Demokrata)
Ázsia országai közül elsőként Thaiföldön mutatták ki a majomhimlő (mpox) új vírusvariánsát.
aug. 22
18:12
Egy steak megmenthette volna Russellt a belgiumi győzelmének elvételétől (Racingline)
Nemcsak a Mercedes, hanem George Russell is tehetett volna azért, hogy ne zárják ki őt a Belga Nagydíj után.
aug. 22
18:12
Programokban gazdag nyár (Gyulatelevízió)
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége változatos rendezvényekkel igyekezett és igyekszik emlékezetessé tenni a családoknak az idei szünidőt is. A már hagyományos táboroztatáson, focitornán és apa–fiú zarándoklaton túl egy újdonsággal is készültek. Miközben június végén a labdarúgó Európa-bajnokság éppen a félidejénél tartott, egy m
aug. 22
18:12
Így hódítja vissza a szőlő és a bor Sümeget (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Sümeg közelmúltja tökéletesen leképezi a hazai borágazat rendszerváltás utáni küzdelmét. Jelene viszont megmutatja, mi l
aug. 22
18:15
Emelkedtek a háztartások hírközlési kiadásai (ProfitLine)
Közel 21 000 forint volt havonta egy átlagos háztartás hírközlési kiadása 2023-ban - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kutatásából, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.
aug. 22
18:18
Előbb jön a családi pótlék, de az egyetemisták után már nem jár (Azenpenzem)
Idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatások, így a családi pótlék is – jelentették be a mai kormányszóvivői tájékoztatón. Arról persze nem esett szó, hogy ennek összege 2008 óta változatlan, és érettségi után már nem jár a továbbtanuló gyerek után.
aug. 22
18:18
A csernobili katasztrófa megtörténhet a Paksi Atomerőműben is? (Femcafe)
A Paksi Atomerőmű termelését vissza kellett fogni, ráadásul tényleg mindenre figyelnek a szakemberek.
aug. 22
18:18
Asztrológiai előrejelzés: Nagy lezárásokat, gyógyulást és komoly szerelmet hoz az ősz (Glamour)
2024 őszén szinte minden nagybolygó retrográd mozgásban lesz, amitől kicsit hátráltatva érezhetjük magunkat. De nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, ugyanis az idei ősz tökéltes időszak arra, hogy jobban figyeljünk magunkra. A retrográd időszakok szólhatnak kifejezetten rólunk és a belső megerősítéseinkről, ugyanakkor nem kifejezetten alkalmas
aug. 22
18:18
A Magyar Honvédség is kitelepült a csütörtökön kezdődő Strand Fesztiválra (Magyar Hírlap)
A fesztivál középpontjában alakítottak ki egy lecsúszópályát a tartalékos kampány "Szeretem, megvédem" szlogenjével.
aug. 22
18:21
Fekete Rajmund az Arénában: éles lett az elnökjelölti csata, már a demokraták is migrációellenes kampányt folytatnak (Infostart)
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján jelenleg három csatatér államban is 5-6 százalékos előnyre tett szert Kamala Harris, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje Donald Trumppal szemben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója. A történész szerint a bevándorlás lesz a fő témája a kampánynak.
aug. 22
18:21
Romlott a fogyasztói hangulat Európában (Portfolio)
Miközben Amerikában javult, az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint.
aug. 22
18:21
Elfogadta a horvát kormány: mostantól szabályozzák a turisztikai célú lakáskiadást (ATV)
A horvát kormány korlátozná a lakások turisztikai hasznosítását, hogy megfizethetőbbé tegye az ingatlanokat; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.

Keresés