Majdnem három évtized hűséges munka után csak egy mozijegyet, egy hátizsákot, egy Starbucks-bögrét és egy kis édességet kapott "jutalomként". Közösségi segítséggel viszont házat vett, és saját vállalkozásba kezdett.
Az egyik leggazdagabb magyar bankcsoportjának két szlovéniai intézménye lezárta fúzióját, és OTP Banka néven folytatja tevékenységét – írja a forbes.hu.
Augusztus 22-én, csütörtökön 29 Celsius-fok alá esett a Duna vízhőmérséklete a Paksi Atomerőmű mérési szakaszán, ezért "az 1., a 2. és a 4. blokkot 15:30-kor névleges teljesítményre terhelték fel" – jelentette be csütörtökön kora este az erőmű.
A 2022-es történelmi aszály után újra komoly vízhiány hozta nehéz helyzetbe a haltermelőket a dunántúli területeken. Itt főként a patakok által táplált völgyzárógátas halastavakon gazdálkodó haltermelők vannak bajban a folyamatos vízutánpótlás ellehetetlenülése miatt - hívja fel a figyelmet a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA
Bár manapság sokkal inkább a szülés mentális egészségre gyakorolt hatása forog a köztudatban, nem árt észben tartani, hogy a testünk ugyanolyan drasztikus változásokon megy keresztül. Különösen igaz ez a hüvelyünkre, amelynek regenerálódása nem minden esetben zajlik gördülékenyen: a hüvely tágassága szülés után a szexuális életünkre is kihathat.
A Danone Magyarország Kft büszkén jelentheti be, hogy idén ismét négy Superbrands-díjat érdemelt ki. Ez a rangos elismerés is rámutat a vállalat elkötelezettségére a kiváló minőség és a fejlődés terén.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a WWF Magyarországgal együttműködésben a legzöldebb megoldás, a természetes élőhelyek helyreállítása mellett döntött; az élőhely-helyreállítások eredményeit bemutató értékleveleket csütörtökön publikálták - ismertette közös közleményében a jegybank és a természetvédelmi szervezet.
Az MNB olyan megoldást keresett, ami közvetlenül szolgálja klímasemlegességi céljai elérését, de egyúttal hozzájárul a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek csökkentéséhez és az élővilág állapotának javításához is.
Ruszó Tibi 2019-ben nyerte meg az X-Faktort ByeAlex mentoráltjaként. A tehetséges fiú még tinédzserként jelentkezett a tehetségkutatóba, idén pedig már a 21. születésnapját ünnepli. Bár a nézőket szinte mindig elkápráztatta különleges hangjával, az utóbbi időben nem sokat lehetett róla hallani. Egészen mostanáig, hiszen az RTL-nek adott interjújába
A Hargita megyei Farkaslaka volt az utolsó tartózkodási helye egy Székelyföldön eltűnt magyarországi férfinak: az eltűnését közel egy hónapja jelentette a rendőrségen a családja.
Újabb részletek derültek ki a Berettyóújfaluban történt eset kapcsán, amelynek során egy 15 éves gyereket áramütés ért, miután a barátaival egy tehervonat tetején ugrált. A gyerek anyja zokogva nyílt meg a kameráknak a történtekkel kapcsolatban. A gyerekek nevelőotthonban élnek, ezért az asszony most a felelőst keresi.
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 87-66-os győzelmet aratott a brazil csapat felett a ruandai világbajnoki előselejtező harmadik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe.
Az óbudai korrupciós ügy 2021 őszén került a nyomozók látókörébe, és noha a DK-s polgármester és az MSZP-s alpolgármester is ártatlannak tartja magát, többen beszélni kezdtek. Anonymous, egyezségek az ügyészséggel, dominóeffektus, NER-közeli reklámcégek. Összeszedtük, mit tudunk eddig – kérdések és válaszok.
A Bayesian hétfőn hajnalban borult fel egy vihar során, és hamar elsüllyedt. A fedélzeten lévők közül tizenöten megmenekültek, hat utas holttestét megtalálták, egy embert még keresnek. Az áldozatok között van a brit techmogul Mike Lynch és a Morgan Stanley elnöke is. A szakértőknek több különböző magyarázatuk is van arra, mi történhetett, de egy vá
A miniszter szerint valóban vannak problémák, de szerinte Magyar Péter 10 állításából 6 vagy 7 nem igaz. Videós összefoglaló a kormányinfóról, amiben a magyar egészségügy helyzetéről faggatják a minisztert.
Közel 5000 16 éven felüli diák vállalt munkát Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében idén a "Nyári diákmunka 2024." elnevezésű központi munkaerő-piaci program keretein belül. Nyíregyházán több mint 600 fiatalt foglalkoztattak az önkormányzati rendszerben.