Gyakori jelenség, hogy az Alzheimer-kóros, demens betegek viselkedése, hangulata kora este, alkonyatkor különösen agresszív, szorongó, nyugtalan lesz. Mi ennek az oka, és mit tehetünk ellene?
Első (Milák Kristóf), harmadik (Major Veronika), negyedik (Valter Attila), ötödik (Hámori Luca) és hatodik (női kardválogatott) helyezést is értek el a magyar sportolók a párizsi olimpia nyolcadik versenynapján. A magyar csapat 3 arany-, két ezüst- és két bronzéremmel állt, Milák Kristóf eredményhirdetése pillanatában a 13. helyen az éremtáblázaton
A divatipar évtizedek óta a fiatalságot, az újdonságot és a trendeket helyezi előtérbe, gyakran figyelmen kívül hagyva az idősebb generációk igényeit és stílusát. Iris Apfel, a nemrég elhunyt 102 éves divatikon, ékes példája annak, hogy az idősebb nők is képesek ragyogóan és stílusosan megjelenni.
A távolból nem tudtuk megfejteni, miért nem siklik úgy Érdi Mária hajója, ahogyan reméltük, ahogyan ő tervezte. A közösségi médiában bejegyzésében elmondta, mi hátráltatja.
A palota 2017-ben jelentette be, hogy Harry herceg eljegyezte Meghan Markle-t. Akkoriban a királyi család minden tagja örömmel fogadta a nagy hírt, beleértve Katalin hercegnét is. Akkor még biztosan nem sejtette, hogy néhány évvel később már szinte alig fogják tartani a kapcsolatot.
Az egyedülálló és az elköteleződéstől félő férfiak száma egyre magasabb, sokan nem mernek kapcsolatba lépni, míg mások nem akarnak. Nemcsak őket érinti azonban a probléma: a nők körében is egyre gyakoribb, hogy a szingli létet választják az elköteleződés helyett. De mitől tartanak? A nők vajon örökre lemondhatnak az udvarló férfiakról?
Ismét nagyon izgultál a szombati lottósorsolás miatt, és megint csalódás lett a vége? Már az első szám kihúzásakor mérgelődtél, hogy sosem húzzák ki a Te számaidat? Ahogy a többi nyerőszám is sorban megjelent, csak szomorúan nyugtáztad, hogy "most sem sikerült"? Igen, ez sajnos így megy...
A 90-es évek színes autói helyett ma már a fekete, fehér és szürke dominál az Instacar és JóAutók.hu adatai szerint. A színesek gyorsabban kelnek el az átlagnál?
Az idő vaskerekét senki sem tudja visszaforgatni, így az öregedést sem tudjuk megállítani. Viszont befolyásolni, illetve lelassítani annál inkább! Olvass tovább, hogy megtudd, melyek a legjobb öregedés elleni szuper ételek, melyek hozzájárulnak az egészséghez és még fiatalítanak is!
Nem jutott a legjobb nyolc közé az afrikai csodacsapat. A szerbeknek minden tudásukra szükségük volt a győzelemhez, csak a meccs végére tudtak nagyobb vezetéshez jutni. Jokic és Bogdanovic is csúcsformában játszott.
A Bitcoin árfolyama lefordult a hetes trend ellenállási szintjéről, de több elemző szerint a konszolidáció egy hónapon belül véget érhet. A februári kitörés óta a BTC ára egy nagyjából 26%-os szélességű sávban mozog, amely kisebb leszúrásoktól eltekintve (melyeket általában tőkeáttétes pozíciók likvidálási hullámai eredményeznek) az 58 000 dollár é
A szerb férfi vízilabda-válogatott 15-8-ra legyőzte a házigazda francia csapatot a párizsi olimpia szombati versenynapján, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott is negyeddöntőbe jutott.
Az országúti kerékpáros mezőnyversenyben negyedik Valter Attila szerint a sikerének egyik titka az volt, hogy jól át tudta élni az olimpiai hangulatot, a faluban pedig nagyon élvezte a mindennapokat.
A 21. században az emberiség egy új korszak küszöbén áll, a technológia és a tudomány robbanásszerű fejlődése pedig forradalmasítja a mindennapi életet, valamint a munkavégzést. A tudomány, technológia, mérnöki és matematika (STEM) területek kulcsfontosságú szerepet töltenek be ebben a fejlődésben. Magyarországon is egyre inkább hangsúlyt kap a STE
Manapság könnyen dobálózunk a traumatizált jelzővel, talán még védőpajzsként is használhatjuk nemkívánatos dolgok kapcsán, azonban a traumatizált lelket nem olyan könnyű felfedni. Az agy annak érdekében, hogy védje a tulajdonosát, képes a végsőkig alkalmazni a védelmi hálót és szinte teljesen lehasítja a traumatizáló eseményt az elszenvedő elméjébe
Németh Miklós az 1976-os montreali olimpián világcsúccsal szerzett aranyérmet, 10 évvel később pedig piacra dobta első találmányát: egy komplex tartásjavító és mozgásfejlesztő szerkezetet. Tarics Sándor 1936-ban Berlinben tagja volt az olimpiai bajnok vízilabda csapatnak, de az ő nevéhez fűződik az első földrengésbiztos rugós acélszerkezetű épület
Bár kevesen tudják, de tökéletes maradékmentőként funkcionál a görögdinnye héjából készült befőtt, amely savanyúságként nagyon sokáig eláll. Mutatjuk is a receptet.
A dél-afrikai medvefókák régóta osztoznak a nagyobb hullámokon a szörfösökkel. Az utóbbi időben azonban felütötte közöttük a fejét a veszettség: eddig hét emberről tudnak, akik elkapták a súlyos betegséget tőlük.
A 2024-es párizsi olimpián több mint 14.000 sportoló és edző tartózkodik az olimpiai faluban. A rájuk vonatkozó szabályok között pedig találunk néhány nagyon érdekeset!
A Tether Holdings rekordösszegű, 5,2 milliárd dolláros nettó nyereséget jelentett be 2024 első felére – áll a BDO, a világ egyik vezető független könyvelő cége által nemrégiben közzétett második negyedéves jelentésben. A kriptos cég a második negyedévet 1,3 milliárd dolláros nettó működési nyereséggel zárta. A Tether Csoport erős pénzügyi helyzet
A JustWatch elemzése szerint a magyarországi SVOD piaci jelentése szerint négy szolgáltatóé a teljes szegmens négyötöde. A Netflix 2024 második negyedévében továbbra is uralja a magyar piacot, a teljes piac közel egyharmadával. A második helyen a Prime Video 25 százalékos részesedéssel, amelyet a Max (volt HBO Max) 13 és a
A jövő közlekedési megoldásainak feltérképezése több cég összefogásával történik meg, a drónszállítás és -ellenőrzés terén tapasztalt Skyports Drone Services vezetésével, Nagy-Britanniában. Az angol vállalatok célja az, hogy feltárják, hogyan támogathatná
A nagy tűrőképességű lepényfa megjelenése az akáchoz hasonló. Jó választás városi környezetbe, utcai ültetésre, azonban a lepényfa-gubacsszúnyog elcsúfíthatja a mutatós fát.