Szó szerint hadat üzent Nebraska kormányzója a sejtalapú eljárással készült húsoknak. Mint más hasonló esetekben, most is a hagyományos mezőgazdálkodás és állattartás védelme volt a fő szempont. A tiltás 2025-től léphet érvénybe. Nebraska ezzel csatlakozna Floridához és Alabamához, ahol már betiltották ezeket a készítményeket. Stílusosan egy helyi
A bizalmi tőke két részből áll, politikaiból és gazdaságiból. Egy piacgazdaságban rendszerint először az üzleti bizalom fogy el, amelyet követ a politikai bizalom elenyészése. Most itt tartunk.
Egyik szülő sem szeretné, hogy a gyermeke kívülállónak érezze magát – vagy épp a társai tekintsék annak –, ám azt sem, hogy az elfogadásért az elveivel kelljen fizetnie. Felelős anyák és apák gyakran teljesen máshogy vélekednek játékról, kommunikációról, étkezési szokásokról, és ez nem feltétlenül probléma. De mit tehetünk, ha a legkisebbek a közös
Nemzetközi kutatócsoport áttörése a 3D nyomtatás területén az, hogy először sikerült mikroalgákból kinyert nyersanyagokat felhasználni bonyolult, biokompatibilis 3D mikroszerkezetek létrehozásához. Az új technológia egyrészt növeli a 3D nyomtatás fenntarthatóságát, másrészt
Az Egyesült Államok a kiadatását kéri Kanadától annak a pakisztáni férfinak, aki 2001. szeptember 11-e óta a legsúlyosabb merényletre készült amerikai területen - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
A kutatók szerint a Tejútrendszer külső határa sokkal messzebbre nyúlhat a világűrbe, mint korábban gondolták, és lehet, hogy már most is érintkezik legközelebbi szomszédjával, az Androméda-galaxissal.
A DJI ismét forradalmasítja a tartalomgyártást legújabb, tenyérméretű drónjával, a Neo-val, amely kifejezetten vlogok készítéséhez lett tervezve. A Neo ötvözi a csúcstechnológiát, a kompakt méretet és a könnyű kezelhetőséget, így
Egyesével válogatott, tökéletes kakaóbabok Venezuela, Nicaragua, Tanzánia és Madagaszkár egzotikus termőterületeiről, ritka és egyedülálló ízvilág, high-tech, mégis manufakturális eljárások, és a mindezt megalapozó, sok évnyi kutatás.
Az írástudatlanság, azaz az írás és az olvasás alapvető képességének hiánya ma is kardinális probléma világszerte. Bár a modern technológia terjedésével sokkal szélesebb körben válik elérhetővé az oktatás, de az írástudatlanság gyakran ennek használatát is megakadályozza. Az UNESCO mérései szerint a világon körülbelül 765 millióan mai napig írástud
A nyár végének és az ősz elejének az egyik legszerethetőbb része, amikor megérik a szőlő, és a gyönyörű fürtöket végre leszüretelhetjük, esetleg kiválogathatjuk a nekünk tetszőket a termelői piacok, élelmiszerboltok kínálatából. De onnantól kezdve, hogy mely fürt szőlők jönnek velünk haza, egészen odáig, hogy a teljes leszedett vagy megvásárolt sző
A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a német csapattól a Nemzetek Ligája A divíziójának szombati első fordulós mérkőzésén, Düsseldorfban. Marco Rossi tanítványai nagyjából 20-25 percig voltak méltó ellenfelei vendéglátójuknak, akik aztán felőrölték a riválist, egyre nagyobb fölénybe kerültek, s végül kiütéses diadalt arattak saj
Vannak Stephen Kingnek örökzöld, soha meg nem unt történetei, amelyeket néhány évente mindig megtalál magának a filmipar is. Ilyen a telepatikus képességekkel megáldott, de a bigott vallásos anyja által vasszigorban felnevelt kislány története is, akit annyit bántanak az iskolában, hogy végül kirobban belőle a bosszú.
Ideje újra átgondolni, mit is eszünk nap mint nap: egy új tanulmány szerint az emberek kétharmada ugyanis nem jut elégséges mennyiségben 4 nélkülözhetetlen vitaminhoz és ásványi anyaghoz. Alább mutatjuk mik is ezek.A globális táplálkozási adatbázisból gyűjtött adatok és egyéb statisztikai modellek kombinációjával egy amerikai kutatócsoport 185 orsz
Mindig is egy kemencéről álmodtál, de nem szeretnél lemondani a grillen készült finomságokról sem? Nem is kell! Az Alfa Forni könnyen telepíthető kemencéjében a pizza mellett steaket is készíthetsz!
A centrális erőtér helyett duális időszak jöhet létre. A tiszások mellett pedig az ellenzéki sajtó is lázítani fog. Forró őszre kell készülnünk! Nagy Ervin írása.
Heves harcokról számoltak be a háborús felek Ukrajnában. Egy nap leforgása alatt több mint száz csatát vívtak a frontvonalakon. Az orosz erők hat település elfoglalását jelentették be, míg az ukrán hadsereg jelentős orosz veszteségekről közölt híreket.
Mindenki került már olyan élethelyzetbe, amikor úgy érezte, szüksége van valaki olyan tanácsára, aki kívülről, más perspektívából látja a felmerülő problémát. De honnan tudjuk, hogy melyik tanácsot érdemes megfogadni, és melyiket kell figyelmen kívül hagyni?
Több mint 80 millió forintnyi támogatást ítélt meg médiaszolgáltatóknak a Médiatanács, emellett több baranyai rádiós frekvencia sorsáról is döntött a testület. A Rádió 1-et ismét bírságolták, és három esetben is a letelepedés helye szerint joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult amiatt, hogy a külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók tévesen
A Geneva Watch Days 2020-as eseményén tért vissza az eredetileg 1998-ban bemutatott Bulgari Aluminium, négy évre rá megint erre a rendezvényre időzítették legújabb változatát. Hiába kisebb és jóval kötetlenebb a…
A nemzetközi lakberendezési szakzsargonban francia bisztró néven ismertté vált konyhai stílus nekünk is azonnal a szívünkbe lopta magát. Vannak buktatói, de ha jól csinálod, minden nap olyan lehet, mintha egy bájos párizsi kávézóban reggeliznél!
Még mindig csak korlátozottan érhetők el a Transport for London (TfL), vagyis a brit főváros közösségi közlekedését szervező társaság online szolgáltatásai, miután a hét elején kibertámadás érte a közlekedési vállalatot - írta pénteken a BBC.
Bár sokan azt gondolják, hogy a gluténmentes ételek íztelenek és unalmasak, valójában számtalan finom és változatos lehetőség rejlik bennük, különösen a levesek világában. Az alábbiakban bemutatunk öt mennyei gluténmentes levest, amelyek nemcsak egészségesek, de egyszerűen elkészíthetőek és laktatóak is. Ha a gluténmentes leveseken túl más mentes r
Ha már sikerült felvenni a hitelt, túl vagyunk a nehezén - gondolhatnánk, de ez sokszor nincs így. A futamidő alatt is számos dolog befolyásolhatja a törlesztést, változhatnak a kamatok, elveszthetjük az állásunkat. Ezekre a helyzetekre érdemes előre felkészülni.
A szilva piaci helyzetéről, a telepítési támogatáshoz szükséges termőhelyi minősítésről és új fajtákról esett szó Cegléden, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének kutatóállomásán.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az új szochokedvezmény szabályait kell-e alkalmazni, ha eltér a munkába lépés és a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének dátuma. A kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt.