Lola Young Messy című dala 2024 végére letarolta a TikTokot, és 2025-ben uralja a slágerlistákat. Az előadó a mentális betegségéről és tökéletlenségéről is nyíltan beszél a dalaiban, interjúiban.
Mikor érezted magad utoljára szuper magabiztosnak és vonzónak? Ha úgy érzed, túl régen volt már, hogy mindenkit "lenyűgöztél", talán ez a pár tipp segíthet, hogy növeld a vonzerődet.Ha az alábbiakat elsajátítod, mindenkit az ujjad köré fogsz tudni csavarni. Íme 8 tulajdonság, amivel leveszed a férfiakat a lábukról!1. MagabiztosságSzeretnéd elcsava
Kezdetét vette az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban. A sportolók és kísérőik, valamint a sztárvendégek már javában érkeznek a vörös szőnyegre szebbnél szebb ruhákban. A Magyar Sportújságírók Szövetsége immár 67. alkalommal díjazza az év legkiemelkedőbb magyar sportolóit, edzőit, csapatait.
Robert Fico szlovák miniszterelnök nyílt levélben találkozóra hívta a gáztranzit ügyében Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – közölte a pozsonyi kormányhivatal hétfői közleményében. A szlovák kormányfő a nyílt levélben megállapítja: az ukrán gáztranzit Szlovákiát és más országokat érintő év eleji leállításáról hozott döntés Ukrajnának, Szlovákiának
A cseh kormány szeretné kiterjeszteni az állampolgárok honvédelemre való felkészítését. Szerintük szükséges megváltoztatni a védelemhez való általános hozzáállást, amely az egész társadalom bevonását igényli. A koncepció módosítását az európai biztonsági helyzet hosszú távú romlására reagálva hagyta jóvá Petr Fiala kabinetje.
Újabb rossz hír az autósoknak: Szijjártó Péter külügyminiszter szerint komoly üzemanyagár-emelkedésre lehet számítani Közép-Európában. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Tóth Levente, a Bank360 vezető elemzője válaszolt.
Átlépte az 500 ezer nézős álomhatárt a Futni mentem. Herendi Gábor romantikus vígjátékát a hétvégén 53.636 néző látta, amellyel a bemutatása nyolcadik hétvégéjén ismét élre állt a mozis toplistán. A november 21-i bemutatója óta immár 500.248 néző tekintette meg a filmet – derül ki a Vertigo Média közleményéből.
Az amazonasi esőerdő a Föld biológiailag legváltozatosabb helye, de egyben Ecuador legnagyobb kiaknázatlan olajlelőhelye is. Milyen eszközeik vannak az őslakosoknak hazájuk megvédésére? Mutatunk egy részletet a waorani törzs egyik tagjának megdöbbentő memoárjából.
Az új év energiái máris érezhetők, de a januári telihold mindent felerősíthet. Most olyan időszak következik, amikor életünk fontos kérdéseire kaphatunk választ, ha nyitottak vagyunk a változásra. Érdemes kihasználni a lehetőséget, amit a telihold ad nekünk. Vajon milyen hatással lesz ez az égi esemény rád és a környezetedre?
Ukrajnában nincs elég robbanás, tűz és katasztrófa. A tűzoltók unatkoznak. Máskülönben miért küldene az ukrán elnök 150 tűzoltót LA-ba - miközben Kanada csak 60-at.
Úgy tűnik, hogy az emberek szeretik a jó repülőteres thrillereket. A Kézipoggyász, a Netflix nagyrészt egy repülőtéren játszódó ünnepi akciófilmje az egyik legnézettebb angol nyelvű film a streamingszolgáltató történetében, és decemberi megjelenése óta több, mint 149,5 millió megtekintést ért el.A számoknál is fontosabb, hogy látom az emberek reakc
A balti-tengeri vezetékek fokozott védelméről írt alá megállapodást a haditengerészet és az országos energiahálózat üzemeltetője, a Litgrid hétfőn Litvániában.
A férfiaknál az olimpiai bajnok úszó Kós Hubertet, a nőknél a Párizsban szintén aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle-t választotta meg a 2024-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Ha eddig még nem jutottál el Hollandiába, az Anne Frank Ház vándorkiállításának hála most csak Pécsig kell utazni, hogy megnézd a világ leghíresebb naplóját.
Sokan emlékszünk rá, hogy fiatalkorában Harry herceg milyen sokszor került a bulvárlapok címlapjaira "polgárpukkasztó, herceghez nem illő" viselkedése miatt. Ő maga vallott az egyik ilyen emlékezetes esetről és élete legnagyobb hibájaként írta le azt.
Telihold idején nem csak a pszichés energiáink erősödnek fel; már a régi időkben is tudták, hogy ilyenkor jön el a mágia ideje. Pláne, ha gazdagság a tét...
igaz, hogy mostanában tarolnak a ultranőies és hercegnős frizurák, de a Hófehérke-bob trónkövetelésére még mi sem számítottunk.Szinte egyik napról a másikra jelent meg ez a stílus, és máris olyan komoly rajongókat toborzott, mint Selena Gomez, Zendaya, Rachel Zegler és Kendall Jenner.Jó időzítés, hiszen 2025-ben márciusban kerül a képernyőkre a kla
Ha az újévi fogadalmai közt a fogyás is szerepel, az igazán dicséretes, ám vigyázzon, nehogy beleessen a jojó-effektusba - főleg akkor ne, ha szívbetegséggel küzd!
Bak Róbert újságíró a motorikus képességek leépüléséhez vezető Als nevű betegséggel küzd – így érkeztek meg az életébe a versek. Első kötete februárban jelenik meg.
Női elnökökből máig keveset ismerünk. Vannak olyan területek a világon, ahol elképzelhetetlen, hogy egy nő megkapja a legfontosabb vezetői posztot, az elnöki széket. Ezért is olyan érdekes az első venezuelai női elnök története, akit decemberben az egész világ megismerhetett, noha a korrupt kormány által ellenőrzött Nemzeti Választási Tanács kizárt
A német kancellár egy bielefeldi választási kampányrendezvényen elhatárolódott a megválasztott amerikai elnök azon felvetésétől, hogy a NATO-tagországok védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára kellene emelni.
Kína kereskedelmi többlete tavaly rekordszintre emelkedett, erős volt az export, a beföldi fogyasztás lanyhasága viszont visszafogta az importot. A helyzet azonban gyorsan változhat, ha Donald Trump életbe lépteti az amerikai büntetővámokat.
Egy megszólalni képtelen nő, egy látását fokozatosan elveszítő férfi, némaság és vakság, és egy találkozás, mely talán képes életre kelteni az egymáshoz és a világhoz való kapcsolódás reményét. Elolvastuk a friss irodalmi Nobel-díjas magyarul nemrég megjelent regényét, az érzékeny és lírai Görög leckéket.