2025. január 14. kedd

jan. 14
18:00
Két darab voksot adtak le külföldön a tolnai időközin, most érkeztek meg (Infostart)
Szabadkán és Bernben adta le szavazatát a két illető.
jan. 14
18:00
Horvátország lett a magyar utazók második otthona (Adózóna)
2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett, a harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően – tájékoztatott a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete.
jan. 14
18:00
Kitiltási botrány: Rogán Antal kihagyta a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését, Vadai Ágnest pedig kirakták onnan (SzMo)
Rogán az államtitkárát küldte maga helyett az ülésre, ahol a kitiltásról kérdezte volna Vadai. A DK-s politikust viszont Kocsis Máté kizárta az ülésről.
jan. 14
18:00
Meghalt Békés Itala (Nyugati Fény)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő 97 éves volt.
jan. 14
18:00
Az oroszok szerint amerikai és brit rakétákat lőtt ki rájuk Ukrajna, megtorlást ígértek (Telex)
Ukrajna szerint ez volt az eddigi legnagyobb támadás, amit Oroszország ellen intéztek, az ukrán vezetés szerint sok fontos célpontot találtak el orosz területen.
jan. 14
18:00
Kiadták a frissített időjárás előrejelzést: farkasordító hidegre számíthatunk a következő órákban (naphire.hu)
A magasnyomás középpontjával nyugat felé mozdul el, az északkeleti, keleti peremén haladó nedvesebb léghullámok dél felé elmozdulva a következő 36 órában a Kárpát-medencét is elérik - emiatt éjszaka észak felől beborul az ég, és szerdán többfelé várható havazás, hószállingózás.
jan. 14
18:06
Milliárdok kerültek a gazdákhoz (Agroinform)
A felhívásokra többszörös volt a túljelentkezés.
jan. 14
18:06
Boldogan éltek, amíg...? Így formálják a Disney-mesék a gyerekek valóságról alkotott képét (Glamour)
A Disney-mesék generációk óta formálják a gyerekek elképzeléseit a világról, a kapcsolatok működéséről és az élet nagy kérdéseiről. A "boldogan éltek, míg meg nem haltak" kifejezés szinte mindannyiunk fejében ott cseng, de vajon mennyire igaz ez a valóságra? Mennyire állják meg helyüket a mesék sugallta tanulságok a mindennapokban?
jan. 14
18:12
Új teleszkópos rakodóval jött ki a piacra a Weidemann (Agroinform)
A Weidemann a 2024-es hannoveri EuroTier kiállításon mutatta be új, kompakt és „különösen fordulékony” T6025 teleszkópos rakodóját.
jan. 14
18:12
Navracsics: Miskolc fontos szövetségese a kormánynak (ATV)
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és Miskolc nagyon fontos szövetségese a kormánynak a jövő Magyarországára vonatkozó vízió alakításában - mondta Navracsics Tibor Miskolcon.
jan. 14
18:12
Immár 6 napja történelmi csúccsal zár a BUX (Növekedés)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,43 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 83 083,44 ponton, újabb történelmi csúcson zárt.
jan. 14
18:12
Hiába a megállapodás, egy kínai rendőr sem járőrözött még Magyarországon (Telex)
Pintér Sándor tavaly írta alá, hogy magyar és kínai rendőrök közös járőrszolgálatot láthatnak el.
jan. 14
18:18
Széles mosollyal térhetnek nyugovóra a pesti brókerek (Privátbankár)
Szépen nőtt a Budapesti Értéktőzsde indexe.
jan. 14
18:18
Támad a tél: erős havazás bénította le Dél-Olaszországot (Infostart)
A Vezúv hósipkát öltött és ezerméteres magasság fölött hó borítja az Etnát is az Olaszországba érkezett hidegfront hatására, amely a déli vasútvonalak forgalmát kedden megbénította.
jan. 14
18:18
Melanoma - Vizsgálatok és tesztek (WebBeteg)
A melanóma agresszív daganat, könnyen ad áttétet, így az időben felismert és megállapított diagnózis életet menthet. Milyen vizsgálatokkal diagnosztizálható a melanoma? Hogyan ismerhető fel idejében a rosszindulatú elváltozás a bőrön?
jan. 14
18:18
Rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban (ProfitLine)
A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
jan. 14
18:18
Sok időre és komoly szakértelemre is szükség van egy sikeres cég értékesítéséhez (KKV Magazin)
A családi vállalkozások tulajdonosai közül sokan fontolóra vették már azt is, hogy a jövőben értékesítik cégüket.  Az ezzel kapcsolatos tapasztalat azt mutatja, hogy egy piaci tranzakció előkészítése rendkívül összetett és időigényes folyamat, melyhez szükség van megfelelő szakértelemre is. A K&H szakértői szerint érdemes már évekkel a tényleges el
jan. 14
18:18
Az Országgyűlés dönthet róla, magyarországi honos népcsoport legyen-e a vietnámi (Telex)
Ugyan a szükséges ezer aláírás meglett, a vietnámi közösség még nem él Magyarországon száz éve, ami szükséges lenne a célhoz.
jan. 14
18:24
Nem is gondolná, melyik lehet a következő honos népcsoport Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette az ezer aláírást, most már az Országgyűlésen múlik, áldását adják-e rá a képviselők.
jan. 14
18:24
Zbigniew Ziobro: lengyel, magyar, két jó barát, és ezen egyetlen brüsszeli zsoldos sem változtat (Infostart)
A Marcin Romanowskinak adott magyar menedékjogról, a lengyel belpolitikai helyzetről és a súlyos betegségéről is beszélt a volt lengyel igazságügyi miniszter.
jan. 14
18:24
Miért utálja a világ annyira Meghan Markle-t? (Éva Magazin)
Január 15-én, vagyis holnap debütált volna a Netflixen a Szeretettel: Meghan című sorozat, amelyben Harry herceg felesége főzési és vendéglátási tippeket oszt meg. A széria premierjét a Los Angelesben tomboló tűzvész miatt elhalasztották, és Meghan több fronton is igyekszik segíteni a katasztrófa károsultjainak. Ám ez sem elég ahhoz, hogy elcsendes
jan. 14
18:24
Egy hollywoodi híresség szerint valaki azt akarta, hogy Los Angeles leégjen (Femcafe)
Már az X-akták előtt is szívesen gyártottak összeesküvés-elméleteket az emberek. Most egy hollywoodi nagyágyú szállt fel erre a vonatra.
jan. 14
18:24
Csak egy kicsivel egyél többet ebből és máris beindul a fogyás: ez lehet a siker kulcsa, ha leadnád a pluszkilókat (Glamour)
Gondolkodtál már azon, olykor miért sikertelenek a fogyókúrák? Lehet, hogy nem az akaraterővel van gond, hanem a nem megfelelő étrenddel, lehet, hogy hiányzik belőle egy kulcsfontosságú tápanyag. Felmérések szerint a britek 35 százaléka vallja azt, hogy a testsúlya ide-oda ingadozik, néha híznak, olykor pedig fogynak. Mindez valószínűleg a kiegyens
jan. 14
18:24
Ezek a növények szerencsét és szerelmet hoznak – a magyar hagyományok szerint (Bien)
Rengeteg hiedelem fűződik a növényekhez, ez is azt bizonyítja, hogy hajdanán milyen közel álltak hozzánk és mennyivel bensőségesebb volt a kapcsolat az emberek és a növények között.
jan. 14
18:30
Repülés az influenza szezonban? Ide ülj a gépen, hogy ne kapd el a betegséget (Femcafe)
Az alábbi tanácsokkal jelentősen csökkentheted a megbetegedés esélyét repülés közben.
jan. 14
18:30
Bizalmi népszavazást kezdeményez maga ellen a szerb elnök (SzMo)
Aleksandar Vucic azt ígéri, ha elbukik a bizalmi népszavazáson, akkor lemond.
jan. 14
18:30
10 millió eurót hagyott egy francia falura, pedig életében egy percet sem élt ott (Hamu és Gyémánt)
A normandiai Thiberville váratlanul az éves költségvetése ötszörösét kapja egy párizsi férfitől, akit a településről neveztek el, de soha életében nem járt ott. A falu polgármestere azt ígéri, a lehető legkörültekintőbben fogják elkölteni a pénzt.
jan. 14
18:30
Történelmi pillanat: a Kia crossovere lett Dél-Korea bestellere (Autószektor)
Az elmúlt két évtizedben az eladásokban rendre a Hyundai modelljei vitték a prímet, de a legfrissebb statisztikák szerint a tavalyi év győztese nem egy Hyundai lett, hanem a Kia egyik crossovere, amit történelmi eseménynek könyvel el a helyi szaksajtó. Nem árulunk tovább zsákbamacskát: a 2024 év legkelendőbb autója a Kia Sorento családbarát crosso
jan. 14
18:30
Csúszásveszély – nagy kihívásokkal nézett szembe a WRC-újonc (Racing)
A WRC-újonc Josh McErlean először vezette a Rally1-es Ford Pumát, de leginkább a hóval gyűlt meg a baja az első tesztnapon. Josh McErlean az idén az első teljes szezonját tölti a WRC legmagasabb kategóriájában, miután az M-Sport némi meglepetésre szerződtette Grégoire Munster mellé. Az ír versenyzőnek semmilyent tapasztalata nem volt korábban a Ral
jan. 14
18:30
Új időszámítás kezdődik január 15-én az ingatlanpiacon (Üzletem)
Január 15-től elindul az elektronikus lakóingatlan-nyilvántartás, az ingatlanügyletek lebonyolítása gyorsabbá és olcsóbbá válhat – hívja fel a figyelmet az ingatlan.com.
jan. 14
18:30
Szabó László: Az inflációkövető állampapír a kamatfizetés után nem lesz versenyképes (Telex)
Mibe fektessünk 2025-ben? Ez a kérdés sok magyarnál most leginkább arra vonatkozik, mit csináljon az állampapírjaival, amelyek már csak egy kör kiemelkedő kamatot fizetnek. A Téma vendége Szabó László, a Hold Alapkezelő társelnöke, akivel azt beszéltük át, milyen stratégiát érdemes választani a lakossági PMÁP-láz után.
jan. 14
18:30
Kicserélik a megkopott párizsi érmeket, amelyek az Eiffel-torony darabjaiból készültek (Telex)
Több olimpiai érmes is tapasztalta, hogy medálja veszített a szépségéből, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindenkinek újat ad.
jan. 14
18:36
Leállt az orosz net, az ottani "Facebooknak" meg sem kottyant (Infostart)
Nagyszabású üzemzavart jelentettek az orosz távközlési vállalatok.
jan. 14
18:36
BÉT: folytatódott az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,43 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 83 083,44 ponton, újabb történelmi csúcson zárt kedden.
jan. 14
18:36
Vitézy Dávid élő adásban reagált Lázár János terveire (ATV)
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője volt a keddi Egyenes Beszéd vendége az ATV-n.
jan. 14
18:36
105 km/órával a városban: te mennyire büntetnéd az ilyen sofőröket? (Autónavigátor)
Hiába a borsosnak hangzó bírságösszegek, az elmúlt héten 1242 autóst kapott gyorshajtáson a traffipax Magyarország legnagyobb vármegyéjében. A szabálytalankodóknak legalább
jan. 14
18:42
Ismét nyugati rakétákkal lövik az ukránok az oroszokat (HírTV)
November közepén vált ismertté, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyezte Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú amerikai rakétákkal mélységi csapást mérjen orosz területre.
jan. 14
18:48
Szépet fog álmodni, ha meglátja, mit alakított kedden a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
jan. 14
18:48
Túlfutott a célsávon a magyar infláció decemberben (ProfitLine)
Ma reggel tette közzé a KSH az decemberi infláció adatokat. A fogyasztói árak 0,5 százalékkal nőttek havi szinten.
jan. 14
18:48
Orbán sajtófőnöke hírlapi kacsának nevezte Magyar Péter félelnöki rendszerről szóló információit (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 14
18:48
Karnyújtásnyira a többlépcsős gázai tűzszünet (Telex)
Katarban az egyiptomi titkosszolgálat, Biden és Trump megbízottjai is a megállapodáson dolgoznak, a tervezetet elvileg mindkét fél elfogadja.
jan. 14
18:48
Miért nem elkerülhető már a Seo és a Ppc a mai világban? (Digital Hungary)
Az online jelenlét fontossága a digitális korban megkérdőjelezhetetlen. A világ egyre inkább az internet köré épül, a vállalkozások számára pedig ez azt jelenti, hogy aki nincs online, az gyakorlatilag nem is létezik. A különböző digitális marketingeszközök, mint a SEO és a PPC immár alapvető eszközökké váltak az üzleti siker eléréséhez.
jan. 14
18:54
Nem káprázik a szeme, tényleg ennyibe kerül most az euró! (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
jan. 14
18:54
Megszólalt a majdnem egy évig lábadozó Szász Júlia: elmondta, miért hagyta ott a Nemzeti Színházat (Pénzcentrum)
El kellett jönnie a Nemzeti Színházból, de most örül, hogy újra dolgozik, ráadásul nem is akárkivel.
jan. 14
18:54
Lebetegedtél? Ennyi ideig tudod megfertőzni a környezetedet, így nem árt vigyázni (Femcafe)
Akad olyan, aki betegen is inkább elmegy dolgozni, de ez rossz ötlet, mivel könnyen megfertőzheti a többieket, főleg a betegség elején.
jan. 14
18:54
Milyen betegségekre jár adókedvezmény 2025-ben? Mutatjuk a teljes listát (Hóvége)
Ez a kedvezmény lehetőséget nyújt az érintetteknek a személyi jövedelemadójuk csökkentésére.
jan. 14
19:00
Ha Facebook nincs, semmi sincs - 3 millió posztot nyálazott át az NMHH (Infostart)
Platformizálódott a magyar kommunikációs tér, így napjainkban nehezen érvényesülhetnek azok a piaci vagy közéleti szereplők, amelyek nincsenek jelen a közösségi médiában - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatásban.
jan. 14
19:00
Kell-e tartanunk a teflonedényektől? (Agroinform)
Mennyire biztonságosak a teflonedények?
jan. 14
19:00
Majdnem 4 millió vendégéjszakát töltöttünk a szomszédban (Haszon.hu)
A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete. A közleményben felidézik, hogy tavaly csaknem 790 ezer magyar turista érkezett Horvátors
jan. 14
19:06
Devizapiac: erősödött kedden a forint (Pénzcentrum)
Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Keresés