A közleményben emlékeztetnek rá, hogy november közepén Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Debreceni Egyetemen jelentette be, hogy a modellváltó felsőoktatási intézmények nemzetközi léptékű kutatásaihoz kapcsolódó HU-rizont programban 12 milliárd forintból harminc pályázat valósul meg. Ennek egyik eleme a Fraternity cooperat
Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy úgy válasszunk pénzügyi szolgáltatást, hogy előtte ne olvasnánk el az online véleményeket. A legfrissebb kutatások is ezt támasztják alá. Az ügyfelek 78%-a rendszeresen elolvassa mások tapasztalatait bank vagy pénzügyi szolgáltatás választása előtt. Az adatok a The Financial Brand by Rivel Banking által készítet
Okozott néhány kellemetlen hónapot az Apple-nek a márka virtuális asszisztense, amelyet azzal vádolnak, hogy a felhasználók beleegyezése nélkül, egyszerűen lehallgatja a beszélgetéseket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvános meghívást intézett Robert Fico szlovák kormányfőhöz, miután korábban Fico nyílt levelében közös tárgyalásokat javasolt az ukrajnai gáztranzit kapcsán. A találkozóra pénteken Kijevben kerülhet sor – derült ki Zelenszkij az X platformon közzétett üzenetében: "Rendben, jöjjön Kijevbe pénteken." Robert Fico ne
Franciaország új miniszterelnöke, François Bayrou a Nemzetgyűlésben kedden elmondott programbeszédében jelezte, hogy nyitott a 2023-ban elfogadott és azóta is vitatott nyugdíjreform újratárgyalására.
Egy új, erős pénzügyi háttérrel és szakmai tapasztalattal rendelkező befektető bevonásának lehetőségéről állapodott meg a Masterplast és a Market a MIP Alapanyaggyártó Zrt-ben.
Úgy emlegették, mint a hazai autókereskedelem rendszerváltója, aki még kilencven évesen sem vesztette el humorát, pedig megélt nehéz időket. Dr Győző Gábor 2010. áprilisáig volt a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke több mint másfél évtizeden át töltötte be a tisztséget, kiváló szakmai és emberi kapcsolatokat épített ki és ápol
A szerb elnök azt követően jelentette be a kezdeményezést, hogy az Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) felmérése szerint a lakosság 61 százaléka támogatja a kormányellenes tüntetéseket.
"Isten nem fóliázik", mondta Kupihár Rebeka első verseskötetét méltatva Parti Nagy Lajos. A heterók istenéhez című kötet ugyanis úgy beszél a nők azonos nemű szerelmi kapcsolatáról, hogy közben a téma személyes, társadalmi és vallással kapcsolatos aspektusait is bejárja. A fiatal költővel hitről, szerelemről és propagandáról beszélgettünk.
Tíz éve tart a vita Németországban a biztonsági szempontból nagy kockázatú mérkőzések rendőri költségeinek fedezéséről. A karlsruhei alkotmánybíróság most döntést hozott az ügyben, a győztes az állam, a vesztes a Német Labdarúgóliga, a DFL lett.
Nyílt, transzparens együttműködésre törekszik Varga Mihállyal, ha az MNB elnöke lesz márciustól. A gazdasági növekedés 2024-ben 05-0,6 százalékos lehet. Az államadósság tekintetében a mutató, 73,9 - 74 százalékos, nem csökkent - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mai sajtótájékoztatóján.
Témák: A két évvel ezelőtt kezdődött és karácsonyra befejeződött Szentháromság kápolna toronyfelújításáról számoltak be a hétfői, helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A kormányzati, egyházmegyei és önkormányzati összefogással megvalósult beruházás városképi szempontból is jelentős. Hétfőn átadták a gyulai Almásy-kastély báltermében rendezett szilv
Csehország már felkészült arra, hogy az orosz szállítások kiesése esetén azonnal teljes mértékben átálljon a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására - jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
Audrey Hepburn az időtlen elegancia ikonjaként vonult be a történelembe, amely többek között annak volt köszönhető, hogy a színésznő az öltözködés mellett a szépségápolásra is nagy hangsúlyt fektetett, kiváltképp a sminkelésre, így több kedvenc terméke is volt – ezekhez pedig élete végig hűen ragaszkodott.
A vadrózsa (Rosa canina) már évtizedek óta fontos része a természetgyógyászatnak. A növény azonban amellett, hogy értékes termését számos módon hasznosíthatjuk, jelentős problémát okozhat a növénytermesztésben mint invazív gyomfaj.
Kevés figyelmet fordítanak a vállalatok az elektromos autókat érő balesetek, tűzesetek megelőzésére vagy megfékezésére. Viszont ha a baj megtörténik, nem árt, ha tudjuk, hogyan kezeljük.
A 2024-es Magyar Nagydíj után folytatódtak a felújítási munkálatok a Hungaroringen. Az azóta eltelt fél évről osztott meg látványos beszámolót a beruházó.
A termékek és szolgáltatások drágulása az elmúlt néhány évben sajnos itthon is megszokottá vált, így az autópálya matricák áremelésének hírét sem fogadták meglepődött tömegek. A változás mértékét már annál inkább, de ez közel sem jelenti azt, hogy idén ne érné meg autópályán közlekedni.
A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pedig 468.000 forint. Az a két sofőr azonban, aki lakott területen belül lépte túl jelentősen a megengedett sebességet, 140.000 forint összegű bírságra számíthat. Egyikük 50 helyett 105-tel, a másik autós pedig éppen 100 km/h
A Tisza Párt elnöke hétfőn bejelentette, hogy kedden szavazásra bocsátja, megőrzi-e mandátumát az Európai Parlamentben, fél évnyi képviselőséget követően. Eredetileg kedd este 19:00-ig tartott volna a szavazás, és ekkorra tervezték az eredmények nyilvánosságra hozatalát.
Biztosan veled is előfordult már, hogy tanácstalanul álldogáltál egy üveg finom borral, mert hirtelen nem találtál dugóhúzót. Ha legközelebb ilyen kellemetlen helyzetben találod magad, ne ess kétségbe: több módszer is van, amivel villámgyorsan megszabadulhatsz a parafadugóktól.