Jól sikerült 2025 első tornája a magyar női vízilabda-válogatott számára, az együttes ugyanis magabiztos szerepléssel bejutott a világkupa szuperdöntőjébe. A csapat szövetségi kapitánya, Cseh Sándor volt szerdán a Nemzeti Sporthíradó vendége, a szakember beszélt a Görögországban szerzett tapasztalatokról, a keret kialakításáról és a rájuk váró fela
A pókhálós lepkével kora tavasztól őszig az ország szinte minden szegletében találkozhatunk. Nevét a szárny fonákján látható pókhálós mintázatról kapta. Nedves erdőkben, vízfolyások mentén és üde gyomtársaulásokban is gyakori, ezért nem védett.
Minden vágya az volt, hogy anya lehessen, ám úgy tűnt, ez a vágya nem teljesülhet. Aztán kiderült, hogy gyereket vár. Csézy 45 évesen hozta világra a babáját, és büszke anyukaként meg is mutatta a kislányát.
Egy nappal azután, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) harmadszor is megváltoztatta az ítélethozás határidejét a fellebbezés jogával élő Kenderesi Tamás ügyében, az olimpiai bronzérmes úszó és jogi képviselője nyilatkozatban fejtette ki az álláspontját a kialakult méltatlan helyzetről.
Minden vágya az volt, hogy anya lehessen, ám úgy tűnt, ez a vágya nem teljesülhet. Aztán kiderült, hogy gyereket vár. Csézy 45 évesen hozta világra a babáját, és büszke anyukaként meg is mutatta a kislányát.
A közelmúltban a Peugeot olyan tesztet hajtott végre, amely nem steril, laboratóriumi körülmények között mérte egy elektromos autó áramfogyasztását és hatótávját. Ehelyett úgy tesztelték az új, többszörösen díjnyertes és látványos, egyedi dizájnú E-3008-at, ahogyan a vásárlók is használják. Feltöltötték az akkucsomagot, majd hosszú útra indultak ve
Túrós csuszás csokoládé lehet az új világszenzáció! Jakabfi Dávid nagykanizsai cukrászműhelyében elkészítette a túrós csuszás fehércsokoládét, már csak arról várja a közönség véleményét, hogy pörccel vagy pörc nélkül lenne-e kedveltebb a rendhagyó édesség.
A Házasság első látásra szereplője, Marica szerelemre, házasságra és gyerekre vágyott mikor jelentkezett a műsorba, azonban bántást és csalódást kapott.
A Kieselbach Galéria legújabb tárlata, a Megtalált képek című kiállítás, lenyűgöző utazásra invitálja a látogatókat a magyar művészet eddig rejtett kincseinek világába. A tárlatot kísérő azonos című kötet szerzője, Molnos Péter húszéves kutatómunkájának gyümölcsét osztja meg az érdeklődőkkel. A kötet ötlete egy jelentős évfordulóhoz kötődik. "A g
Majka új klipje óriási port kavart, nemcsak a rajongók között, hanem a közéletben is. Demeter Szilárd is megszólalt az ügyben, és éles kritikát fogalmazott meg, amibe beleszőtte Magyar Pétert is.
Januárban érkezik Magyarországra a HONOR X8c, egy olyan okostelefon, amely ötvözi a stílust a csúcstechnológiával. A lenyűgöző 108MP-es és 50MP-es ultra-tiszta éjszakai fényképezési képességgel, innovatív AI-élménnyel és kiemelkedő tartóssággal felszerelt HONOR X8c azoknak készült, akik a rendkívülire törekszenek.A HONOR X8c 108MP-es főkamerával re
Hétmillió dolláros magvető kört zárt az Axoflow az EBRD Venture Capital vezetésével. Hozzátett a Credo Ventures és az e2vc is. Mi történt? Hétmillió dollárt, vagyis közel 2,8 milliárd forintnyi befektetést húzott be az Axoflow EBRD Venture Capital, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kockázati tőkealapja vezetésével. Megnövelte befekt
Rendkívüli bejelentés érkezett: reagált az első bank az állampapír kamatkifizetésekre: itt az évi 8 százalékos betét rövid távra Megkezdődött a kamatkifizetés az inflációkövető PMÁP állampapírok esetében, ami azért hozza helyzetbe a befektetőit, mert a mostani kamatkifizetést követően drámai kamatcsökkentéssel folytatódik a pénzük gyarapodása a lec
A kormány jelentős mértékben javította az egyensúlyi mutatókat, a 2023. évi 6,7 százalékról érdemben csökkent a GDP-arányos hiány a tavalyi évben – hangsúlyozta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének december végi helyzetéről szerdán kiadott részletes tájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Az elhallgatás után elkezdődött a repper elleni karaktergyilkossági kísérlet. A fő probléma azonban az, hogy Majka klipje elsősorban nem a pénzéhségről szól, hanem arról, hogy a hatalom megalázza a saját szavazóit is, mondta az ATV-ban Zsolt Péter szociológus.
A Xiaomi végre bejelentette a várva-várt Redmi Note 14 széria magyarországi bevezetését. Az új sorozat öt eszközt tartalmaz: ezek a Redmi Note 14 Pro+ 5G, a Redmi Note 14 Pro 5G, a Redmi Note 14 Pro, a Redmi Note 14 5G, valamint a Redmi Note 14. A Redmi Note 14
Ha nem szeretnél hagyományos és teljesen hétköznapi jelmezt, vagy olyat, amit jó eséllyel más is viselni fog, akkor itt az ideje, hogy elővedd a kreatív énedet. Az alábbi inspirációk nem csak ötletesek, hanem egyediek is, és egészen biztos, hogy testre tudod szabni őket.
Orbán Viktor bejelentette, hogy 2025-ben 1700 milliárd forintnyi kamatot fizetnek ki a magyar lakosságnak az állampapírok után, amelynek első üteme januárban már elindult.
Öt magyar konzul is jelen lesz a labdarúgó-Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában rendezett Ferencváros–Eintracht Frankfurt-futballmeccs helyszínén – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Az ingatlan a szerződés alapján csak olyan jogalanynak adható el, amit az Egyesült Arab Emírségek – a kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával – vevőként kijelölt.
Változik az Európai Unión kívüli országokból belépő vadászok és sportlövők lőfegyvereinek behozatalához szükséges lőfegyverkísérő igazolás kiállításakor fizetendő díj összege.
Látogatási tilalmat rendelt el szerdától az influenzás megbetegedések növekvő száma miatt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) szervezeti egységeiben a Baranya Vármegyei Kormányhivatal. Ugyancsak látogatási tilalmat vezet be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja.
Egy korszak ér véget a hazai turizmusban, ugyanis 2025. február 16-án bezárja kapuit a sziráki Teleki-Degenfeld Kastélyszálló, amely négy évtizeden keresztül fogadta vendégeit – tudta meg a Spabook.net a Kastélyszálló…