Lítium akkumulátorral működő hangszórókat, fülhallgatókat, fejhallgatókat és csavarbehajtókat vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a termékek egyike sem felelt meg az előírásoknak.
A túlzott áremelkedés miatt a horvát vállalkozók egyesülete (UGP) az élelmiszerek áfájának egységes csökkentését sürgeti - közölte a szervezet kedden, arra reagálva, hogy a fogyasztóvédelmi egyesületek bojkottot hirdettek a magas árak miatt.
Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentése a legfertőzőbb, élelmiszer útján is elkapható betegségeket rangsorolta.
Bejelentette visszavonulását Herci Halevi izraeli vezérkari főnök és Jaron Finkelman, a Gázai övezet vidékéért is felelős déli hadseregparancsnok, felelősséget vállalva a 2023. október 7-i kudarcért, a Hamász palesztin iszlamista szervezet váratlan terrortámadásáért.
Puffadás, görcsök és persze olthatatlan vágy a csokoládé iránt. Vannak tünetek, amelyek idővel mindenki számára ismerőssé válnak, akiknek ciklusuk is van. De tudtad, hogy az alábbi tüneteket is okozhatja a menstruációd? Mi nem sejtettük, minden esetre most sok olyan jelenségre kaptunk választ, ami előtt eddig értetlenül álltunk…
Munkáshitel befektetési célra 2025. január 1-jétől már igényelheted az akár 4 millió forintos munkáshitelt, ha 17 és 26 év közötti dolgozó fiatal vagy. És van rá havi 35 ezer forintod, hogy szépen apránként visszafizesd a kamatmentes hitelt. Mivel a munkáshitel szabad felhasználású, ezért bármire költheted. Például lakáscélra, autóvásárlásra, szak
Az állami szülészet új székhelyre költöztetéséért tüntetett csütörtökön Temesváron az intézmény több száz alkalmazottja, azt állítva, hogy az eddigi épület bezárása kismamák és csecsemők életét sodorja veszélybe.
Nemcsak a munkát kereső számára fontos, hogy megtalálja új helyét, hanem a cégeknek is. A megfelelő jelentkező eredményesebb felkutatásához többcsatornás toborzás is hozzájárulhat. A HR munkatársak érdeke és célja, hogy minél hamarabb megtalálják az üres pozícióra a legmegfelelőbb személyt. Sok vállalat azonban a jelöltek felkutatásához egyetlen eg
Szuper fűszer, csak akadt egy kis gond vele. A csillagánizs egy Vietnámban és Dél-nyugat-Kínában őshonos örökzöld fa gyümölcse. Ezt a termést használjuk szárított formában fűszerként. Elsődlegesen Kínában termesztik, de van még Japánban, Indiában, Laoszban,
Vörös zónát alakítottak ki Pisában, mivel az ikonikus ferde torony környékén, illetve a vasútállomásoknál nagyon elszaporodtak a turistákat érintő lopások. A közbiztonságért felelős hivatalos szerv a zóna központjának nagyjából a vasútállomást jelölte ki, de az összességében 8 olyan területre is vonatkozik, ami kifejezetten népszerű a külföldi utaz
Samuel L. Jackson százötvennél is több nagyjátékfilmben szerepelt hosszú karrierje során. Játszott a Star Wars előzménytrilógiájában, a Ponyvaregényben, a Jackie Brownban, az Aljas nyolcasban és az MCU szuperhősfilmjeiben is, ő maga mégsem a felsorolt (máig óriási nimbusz övezte) szerepeire a legbüszkébb.
A James Webb Űrteleszkóp eddig is elképesztő felvételekkel örvendeztette meg az űrkutatás szerelmeseit, ám most egy olyan meglepő jelenséget sikerült megörökítenie, ami nemcsak lélegzetelállítóan szép, de csillagászati szempontból is fontos mérföldkőnek számít.
William Cho, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója, valamint a vállalat kulcsfontosságú vezetői egy Las Vegasban (Nevada, USA) tartott sajtótájékoztatón ismertették a vállalat 2025-ös üzleti stratégiáját. A vezérigazgató elmondta, hogy a gyorsan változó globális piaci környezethez igazodó megvalósítási stratégiákkal kell kiépíteni a strukturális v
Az újév beköszönte a legtöbb ember számára a fogadalmak, a változás és megújulás időszaka. Sokan ilyenkor határozzák el, hogy egészségesebb életmódot folytatnak, leadnak pár kilót, vagy egyszerűen csak energikusabbak szeretnének lenni. De hogyan érdemes nekivágni az életmódváltásnak, különösen, ha a diéta is része a tervnek? Tomán Szabina, aki a To
Az energetikai otthonfelújítási program január 20-tól megkönnyített pályázati eljárással és bővített jogosulti körrel biztosít akár 6 millió forintos támogatást családi házak energiahatékonysági fejlesztésére.
Újabb bravúrt ért el az alkoholmentes Törley. A Londonban zajló Drinks Business, Global Low and No Alcohol Wine Masters 2024 versenyén a rozé változat aranyérmet nyert.
Fontos információ azoknak, akik a zuhanó inflációkövető kamatok miatt lecserélni tervezik Prémium kötvényeiket: kialakult a következő időszakra fizetendő kamata annak az állampapírnak, amely már az elmúlt évben is a legnagyobb megtérülést hozta.
Az egyik első elnöki döntés megszünteti az otthoni munkavégzés lehetőségét a kormányzati dolgozóknak, bár ez azért nem fog menni egy csapásra. Viszont egyre több jel utal arra, hogy egyébként is leáldozóban a távmunkatrend.
Februártól jelentősen megugrik az alkalmi munka és a mezőgazdasági idénymunka közterhe. Ráadásul januártól a minimálbér is magasabb lett. A FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet végzett egy modellszámítást, hektáronként mennyivel kell többet fizetniük a termelőknek ezekkel a növekményekkel. A mezőgazdasági idénymunka napi
Értesüléseink szerint tudomást sem vesz Pavel Durov a kisfiáról, akit decemberben hozott világra a magyar modell, Bakó Diána. Bár az ismert orosz milliárdos és a tiszakécskei szépség útjai még a baba érkezése előtt egy harmadik fél miatt különváltak, az újdonsült édesanya szeretné, ha a volt párja jelen lenne a közös gyermekük életében. Ám az oliga
Mármint a németországi Moersbe, amit az amerikaiak ugyanúgy ejtenek. Ez volt a szerencséje a Burma-Shave-nek, ami egyszer Mars-utazást ígért, Arliss French pedig komolyan vette.
Az elektroenkefalográfia (EEG) egy olyan képalkotó eljárás, amely az agy elektromos aktivitásának mérésére szolgál. Az EEG-vizsgálat kulcsfontosságú lehet az idegrendszeri betegségek diagnosztikájában, és sok esetben rávilágít olyan eltérésekre, amelyek más diagnosztikai módszerekkel nem vagy csak nehezen észlelhetőek.
Egy olvasónk meglepődött, amikor közölték velük, hogy Budapesten robotpilótával landolnak. Legtöbbször a rossz látási viszonyok miatt lehet erre szükség, de az is előfordul, hogy kötelező tesztről van szó.