Rengeteg kedves emlékem van gyerekkoromból. Például emlékszem, hogy ülök egy virágos rét közepén, és a zsenge levelű lóheréket bogarászom, négylevelű után kutatva, hiszen az szerencsét hoz! Bár mindannyian ismerjük, mégis keveset tudunk erről a növényről. Azt gondolnánk, hogy nem több egy egyszerű kis gyomnál, ami mindenhol felüti a fejét. Pedig a
Az emberek optimizmussal, friss elhatározással érkeznek az új évhez, de sokan komoly döntéseket is hoznak januárban – miért éppen ebben a hónapban történik a legtöbb válás?
Az előadó szerint a néző alkohol hatása alatt sértegette őt, és a "tágabb családjának" számító újpesti öregfiúkat, ezért cselekedett meggondolatlanul. Sajnálja.
Horvátország sajnálatosan kevéssé ismert vidéke a tüneményes Drávaszög, és az innen való borokról is keveset tudnak a csonka-magyarországi borkedvelők.
A légiutas-kísérőknek a fel- és leszálláskor nagyon speciális módon kell ülniük. Íme, miért.A légiutas-kísérők közvetlenül a pilótafülkéből érkező üzenet után elfoglalják a helyüket, becsatolják a biztonsági övüket, és kitámasztják magukat, néha a tenyerüket a combjuk alá helyezik. De miért ülnek a kezükre?"A fel- és leszálláskor bármelyik légiutas
Az Euro NCAP 2024-es tesztjein 38 autómodellt vizsgáltak, melyek közül 27 érte el a maximális ötcsillagos minősítést. Kiemelkedően szerepelt többek között a Mercedes E-osztály, az Audi Q6 e-tron és a kínai Zeekr X, amelyek a biztonság terén a legjobb eredményeket produkálták. Ezzel szemben a Dacia Duster és a Ford Tourneo Courier jelentős hiányossá
Palvin Barbara és Mihalik Enikő a mai kor befutói, de a régmúlt időkben is voltak hazai hölgyek, akik szépségükkel és tehetségükkel világhírnevet szereztek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán városai mellett Peking, Sanghaj és Hongkong is a világ tíz legjobb, tudományos-technológiai innovációval rendelkező városa közé került be egy kínai és holland közös adatkiértékelő jelentés szerint - jelentette a kínai állami média.
Vannak, akik a nagyobb kutyákat imádják, és olyanok is, akik az apróbb méretű ebekért rajonganak. Egy biztos: ha veled is szembejön egy kis növésű kutya, biztos, hogy az első gondolatod az lesz, mennyire aranyos! Most körbenéztünk, és elhoztuk a legkisebb kutyafajtákat, akik azonnal elrabolják a szívedet.
A Lettország és Svédország közötti tenger alatti optikai kábel vasárnap reggel megrongálódott, a lett közszolgálati televízió szerint pedig külső behatás okozta a sérülést.
Vasárnapig kellett volna kivonulnia az izraeli hadseregnek az ország déli részéről, de már pénteken jelezték, hogy egyelőre maradnak csapatok a határon túl.
De az ezt bizonyító, most nyilvánosságra hozott vizsgálatot ők sem tartják teljesen meggyőzőnek, mert a bizonyítékok hiányosak és néha ellentmondásosak is.
Jelentős összeg hiányzik az államkasszából a napi e-matrica bevezetésével, ha azt feltételezzük, hogy mindazok, akik megvásárolták ezt a jogosultságot, 10 napos matricát vettek volna helyette.
Ha Valentin-nap, akkor szívek minden mennyiségben! Inspirálódj a legjobb szív formájú vagy szívvel díszített darabokból, hogy különleges legyen az ünneplés – akár romantikus, akár csak egy felhőtlen napot tervezel.
Utazáskor mindannyian szeretnénk biztonságban érezni magunkat, különösen a repülőút során. De honnan lehet tudni, mennyire megbízható az a légitársaság, amellyel éppen utazunk?
A főpolgármester előterjesztéssel készül a fővárosi közgyűlés szerdai ülésére, hogy támogatást kérjen a Mini Dubaj ingatlanfejlesztési terület elővásárlási joggal való megvásárlására.
Az elmúlt 10 év egyik leggördülékenyebb tesztautó-átadását produkálta a Váci úti Autó-Fort, amikor átvettem a Ford Pumát, ami nem ment az alaposság rovására, egyszerűen csak minden természetesen, olajozottan működött. A legek sorába illik az is, hogy ilyen gyorsan még kevés kipróbált autóban sikerült működésbe hozni a tempomatot – itt könnyen beál
Kihúzták a Hatoslottó 2025/4. heti nyerőszámait: egy szerencsés játékos 119 034 585 forinttal lett gazdagabb. A következő, 5. héten így 111 millió forintért játszhatnak majd a játékosok a hatos lottón.
Először fordult elő a Randstad HR szolgáltató felméréseinek történetében, hogy nem a fizetés a legfontosabb a munkavállalóknak. A munka-magánélet egyensúly ugrott az első helyre, különösen a fiatal alkalmazottaknál. A munka és a magánélet egyensúlya világszerte egyre fontosabbá vált a munkavállalók számára, és mára a legfontosabb motivációs
A D-vitamin esetében névleg ugyan vitaminról beszélünk, biokémiai szempontból azonban inkább egyfajta hormonról van szó, amit az emberi szervezet saját maga is képes előállítani napsugárzás hatására. Utóbbiból azonban a téli hónapokban kevés jut, így nem csoda, hogy a napfénymentes hónapok végeztével sokaknál hiányállapot lép fel, ami kellemetlen k
A PayPal 2 millió dolláros bírságot kapott kiberbiztonsági hiányosságok miatt. A TIO Networks adatvédelmi problémái több mint 1,6 millió ügyfél adatait veszélyeztették.
Az egri sportcsarnokban tartott öregfiúk focimeccsen egy néző a lelátón addig sértegette Széki Attila, azaz Curtis előadóművészt és csapatát, mire a rapper, rövid vitatkozás után lekevert neki egy komolyabb pofont. Az esetről videó is készült. Curtis utólag sajnálta, hogy megtörtént az incidens, de hozzátette, sokkal jobban sajnálja a szurkolót, ak
Várhatóan szerda reggelre áll helyre a vasúti közlekedés a szombati, szegedi baleset helyszínén. A MÁV-csoport addig is megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra.