Nem indult jól Molnár Anikó új esztendője, az egykori "Nagy Ő"-t ugyanis már napok óta szerencsétlenségek sorozata sújtja. Minden egy elromlott kazánnal kezdődött, majd a többi háztartási eszköz is felmondta a szolgálatot.
Gelencsér Tímea nem csak a földön, de még a havon és a levegőben is elképesztő mutatványokra képes, olyasmit mutatott párja snowboard deszkáján, amitől mindenkinek tátva maradt a szája.
A Pilisi Parkerdő Zrt. tavaly közel 50 hektár korábban mezőgazdasági művelés alatt álló, de kimerült területen hajtott végre sikeres erdőtelepítéseket. Ez azonban komoly tervezést és vizsgálatokat igényel - mondta el az InfoRádiónak a társaság vezérigazgató-helyettese.
Mielőbb ki kell tűzni a romániai államfőválasztás időpontját, nem lehet tovább késleltetni, halogatni a döntést - mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az Europa FM rádiónak nyilatkozva.
A Néppártban elcsitultak azok hangok, amelyek szerint szó sem lehet a Szabadságpárt kormányba emeléséről. Az államfő szerint ezzel "egy új, eddig nem létező út nyílhat".
Pergő orsó, sistergő pamutszálak, meredező guzsaly, egy-egy félszeg mosoly, összekacsintás, lopott csók. Túlerotizált, provokatív modern világunkban már nehezen hangolódunk rá azokra a finom (persze ettől még pajzán, sőt esetenként egészen obszcén) szexuális üzenetekre, melyek átszőtték egy eltűnt világ szinte minden életterületét, még a munkát is.
Bár a rák általában nem fertőző, az orvostörténelem egyik legpéldátlanabb operációja során egy beteg rákos daganata megfertőzte az orvost, aki az eljárás folyamán véletlen megvágta a kezét.
Az orosz hadsereg azon fáradozik, hogy a kelet-ukrajnai Pokrovszknál déli irányból megkerülje a várost, és elvágja az ukrán erők ellátását biztosító útvonalakat - közölte szombaton az ukrán hadsereg egyik szóvivője.
A 2025-ös WRC-szezon során a Toyota, a Hyundai és az M-Sport mellett egy negyedik csapat is rajthoz áll, Sami Pajari ugyanis a Toyota Gazoo Racing WRT2 versenyzőjeként fog versenyezni.
16 éves az átlagos magyar autó. Ez 6 évvel több mint 2007-ben. Külföldről pedig jellemzően 10 év feletti használt autókat hozunk be. Tavaly június végén átlépte a 16 évet az átlagéletkort a forgalomban levő 4,2 millió magyarországi autó átlagéletkora. Egyetlen kategóriában, a motoroknál javult a helyzet: 20,7-ről 20,6 évre csökkent az átlag
Jos Verstappen csak pár éve kezdte ralikarrierjét, azonban ez az idő is elég volt számára, hogy olyan szintre lépjen, amivel már számolni kell vele a belga bajnokságban is. Navigátora, Renaud Jamoul is meglepődött az egykori F1-es pilóta gyors tanulásán.
A magyar kommunista mozgalmat kezdettől fogva különböző irányzatok politikai libikókája jellemezte. Miben különbözött Rákosi Mátyás, Nagy Imre és Kádár János politikája? Mit gondoltak a kommunista társadalomról, és arról, hogy Moszkva vagy a magyar nép támogatása mennyire fontos? Interjú Papp Istvánnal, A magyar kommunisták 1918–1989 című könyv sze
A Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazás számos ügyintézésben megkönnyíti az emberek életét. Ám használatához meghatározott operációs rendszer szükséges, ami sok régebbi telefon esetében jelentős költségekkel járó cserét igényelhet. Tavaly szeptemberben vált elérhetővé a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás. Már most lehet időpontot fo
Harminckét delfin pusztult el a Kercsi-szorosnál hajótörést szenvedett orosz tankerekből kiszivárgott fűtőolaj miatt - közölte vasárnap a tengeri emlősök mentésére szakosodott oroszországi Delfa állatvédő csoport a Telegramon.
Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint a felére csökkenhet az észak-amerikai országok egymás közötti kereskedelmi forgalma, ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök valóban bevezeti a kanadai és a mexikói importra kilátásba helyezett 25 százalékos vámokat.
Az aranyat tartalmazó termékei árát 8%-kal emelte a svájci óragyártó. Mindezt az arany brutális, 27 százalékos tavalyi áremelkedésével magyarázta. Az áremelés hatására a sárga arany Day-Date modellek például már 44 200 eurós árcédulát tudhatnak magukénak (18,3 millió forint), a szintén sárga arany GMT-Master a II-es modellek pedig 44 600 eu
A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR) jelenleg hatályos változata, a TEÁOR’08 2008. január 1-je óta van érvényben. Az azóta eltelt közel 17 évben a gazdaság rohamos fejlődésen ment keresztül, új tevékenységek jelentek meg a piacon, amelyeket a 2008-as osztályozási rendszer még nem tartalmazott, illetve annak s
A kormány döntése értelmében 2025. január 1-jétől a pedagógus átlagbérnek meg kell haladnia a diplomás átlagbér 80 százalékát, így a tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után az idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére – jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani a jövő héten, és több hullámban érkezik csapadék is. A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés érkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Alexander Van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy hétfőn fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, hogy a kormányalakítás kilátásairól egyeztessen, miután a választásokon legtöbb szavazatot szerző FPÖ megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába futottak.
Michael Lengauer bár kicsúszott az utolsó gyorsaságin, még így is magabiztosan szerezte meg a győzelmet az osztrák ralibajnokság nyitó futamán. A Janner Rallyn László Martin és édesapja, László Zoltán is célba tudott érni.
A különböző életkorokban ideális vérnyomásérték sokféle tényező hatásától függ, többek között befolyásolja a nem, az életkor, az általános egészségi állapot, valamint az öröklött adottságok. Ezen felül általánosan megfigyelhető, hogy ahogy telnek az évek, a vérnyomás is változik. Nézzük, miként alakul ez a gyakorlatban!