2025. január 6. hétfő

jan. 6
1:48
Dér Heni szőke lett? Látnia kell, hogy áll a bombázónak (Blikk)
2023 nyarán jött világra Dér Heni második gyermeke, de az énekesnő pár hónappal a szülése után már bomba formában volt. 2024-ben ugyanis számos újdonság várt rá, többek közt a Sztárbox, amelyre brutálisan kigyúrta magát. Az előadó közismerten bevállalós, így most ismét változtatott a külsején, ezúttal a haján: szőke tincsekkel jelentkezett be.
jan. 6
1:48
A télen sem unalmas balkon titka (Agrofórum)
A téli hónapokban sokan úgy gondolják, hogy a balkonok és teraszok unalmassá válnak, mivel a hideg idő és a hó borította környezet nem éppen kedvez a növényeknek. Pedig a téli balkonok is lehetnek élettel teliek, hangulatosak és dekoratívak!
jan. 6
1:52
Konténeres növények teleltetése: így járunk el helyesen (Agrofórum)
Ahogy rövidülnek a nappalok és megjelennek az első fagyok, a legtöbb konténeres növény számára véget ér a kinti szezon. Itt az ideje, hogy gondoskodjunk a teleltetésükről.
jan. 6
1:54
Andrei Mangrának Romániában sem sikerült biztos állást találnia – mi lesz így a tartozásaival? (Blikk)
Úgy tudjuk, továbbra sem törleszt a hitelezőinek Andrei Mangra, aki november közepén hagyta el Magyarországot, miután a lakásán verekedés alakult ki.
jan. 6
1:56
Vadvirágos kertek: így teremtsünk dizájnos őskáoszt! (Agrofórum)
A dizájnos őskáosz manapság a fenntartható kertek egyik védjegyévé vált már, és vele együtt a vadvirágos törekvéseké, amelyben több élenjáró igazi vadvirágigazgatót ismerhet már a célközönsége.
jan. 6
2:00
Miért és hogyan ültessük át szobanövényeinket? (Agrofórum)
A szobanövények átültetése elengedhetetlen része a gondozásuknak, amely segít fenntartani egészségüket és biztosítja megfelelő növekedésüket.
jan. 6
2:18
Nyugdíjas otthonok jogszabály - ki mehet idősek otthonába? (ProfitLine)
Ki jogosult a gondozási igény felmérésének elvégzésére? Milyen feltételek mellett vehető igénybe idősek otthona akkor is, ha valaki nem rendelkezik jogosultsággal? Milyen iratok bemutatása szükséges a gondozási szükséglet megállapításához? Milyen módon kezdeményezhető az intézményi elhelyezés, és miként jön létre az ezzel kapcsolatos jogviszony?
jan. 6
2:48
A Bika ügyeljen a balanszra, a Skorpiót ellepi a munka (Karrier Trend)
Az új év egyeseknek új energiát ad, mások pedig mostanra érzik úgy, hogy nagyon elfáradtak. Karrier horoszkóp: 2025.01.06. Kos Ma érdemes a saját céljaidra koncentrálnod. Az energiád magas szinten van, és remek alkalom adódik arra, hogy előrelépj a munkádban vagy a személyes projektjeidben. Ne hagyd, hogy bármi elterelje a figyelmedet, és tartsd sz
jan. 6
3:54
Lengyel töténészek fedezték fel, mit írnak az ókori egyiptomi papiruszok a rómaiakról (Promotions)
Páratlan bepillantás a korabeli egyiptomi provincián szolgáló rómaiak mindennapjaiba.
jan. 6
3:54
Védett növényeink: a királyharaszt (egy.hu)
A királyharaszt a háborúk utáni békeévek egyik legjelentősebb florisztikai felfedezése volt a Kárpát-medencében: Barcson leltek rá 1978-ban. Sajnos az egyre fojtogatóbb szárazság miatt nem örülhettek neki sokáig, mert a '90-es évek elején állománya veszélybe került, és csak komoly kutatómunka árán sikerült pár újabb tövet felderíteni. Védelmének er
jan. 6
3:54
Borzalmas gyilkosság történt: még a rendőröket is sokkolta, amit találtak (naphire.hu)
Letartóztatott egy nőt a rendőrség Texasban, miután borzalmas állapotban bukkantak rá a nevelt lányára.
jan. 6
3:54
Napi horoszkóp 2025 január 6 – Ne félj nagyot álmodni (Bien)
Fedezd fel a napi horoszkópodat 2025. január 6-án, és készülj fel a csillagok üzeneteire!
jan. 6
4:00
Gyökeres a világ legeredményesebb labdarúgója 2024-ben (Igényesférfi.hu)
A magyar felmenőkkel rendelkező svéd Viktor Gyökeres lett a világ legeredményesebb labdarúgója 2024-ben az IFFHS kimutatása szerint. A legjobbak listájára felfért Varga Barnabás is.
jan. 6
4:00
És neked mi volt az év frusztrációja? (Forbes)
Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő portfóliómenedzserének véleménycikke arról, hogy a tőzsdei világbajnokságnak nincs győztese.
jan. 6
4:18
Majdnem megölte Magdit a kocsija ablakán berobbanó jégtábla (AC News)
Pár centin múlt, hogy a 6 centi vastag jégtábla megölje a kocsit vezető nőt, Magdinak és férjének így a vállát zúzta össze.
jan. 6
4:24
Hivatalos: Botka elhagyja a Ferencvárost (Igényesférfi.hu)
Távozik a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencvárostól Botka Endre, az együttes 30-szoros válogatott védője.
jan. 6
4:24
Napi horoszkóp - január 5: a Merkúr-Mars trigon jó hatással lesz a jegyekre, a Plutóval való szembenállás viszont komoly feladat lesz (Promotions)
Asztrológiai előrejelzésünk a mai hétfői napra.
jan. 6
4:24
Tragikus veszteség: Vilmos herceg is érintett a New Orleans-i merényletben (naphire.hu)
Vilmos herceg szomorúan értesült a hírről, miszerint egykori dadájának a nevelt fia, Edward Pettifer is életét vesztette a New Orleans-i merényletben.
jan. 6
4:24
Ezt a három kérdést kötelező feltenned, mielőtt szállodai szobát foglalsz (Roadster)
Akadnak finomságok, amikre nem biztos, hogy mindenki gondol.
jan. 6
4:24
Heti horoszkóp január 6 – 12: ez vár rád az év második hetében (Bien)
Az új év második hete különleges lehetőségeket hozhat mindannyiunk számára. Ideje új terveket készíteni, és megnyílni az új élmények előtt. Nézzük, mit tartogatnak a csillagok a különböző jegyek számára január 6. és 12. között!
jan. 6
4:30
Elkeserító adatok a magyar egészségügyről (Infostart)
Pest vármegyében 247 praxis üres, Budapesten 191 rendelőben nincs orvos. Kincses Gyula felhívta a figyelmet, hogy országszerte 940 alapellátó praxis betöltetlen, egy év alatt 114-gyel lett több.
jan. 6
4:30
Rossz hír azoknak, aki most vesznek fel diákhitelt (KKV Magazin)
Mostantól jóval magasabb kamattal vehetnek fel szabad felhasználású diákhitelt az egyetemre, főiskolára járók. Közel 10 százalékra emelkedik a kamat, ami közelíti az olcsóbb személyi hitelekét - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
jan. 6
4:30
Tényleg nem minden ételt kell megmosni főzés előtt? (Magyar Hírlap)
Sokakat aggaszt a kérdés, hogy az élelmiszereket főzés előtt meg kell-e mosni.
jan. 6
4:30
Itt a kutatás eredménye: kiderült, mennyire félnek a neurodivergens alkalmazottak az elbocsátástól (Karrier Trend)
Az EduBirdie 2000, 20 és 40 közötti neurodivergens betegségben szenvedő (autizmus, ADHD, diszlexia, diszgráfia, Tourette-szindróma, egyéb mentális zavarok) egyén körében végzett felmérést, annak érdekében, hogy megértsék, a betegségük milyen hatással van a szakmai életükre. Az eredmények riasztóak, ugyanis a neurodivergens munkavállalók közül renge
jan. 6
4:34
Zelenszkij feltárta az Oroszországgal való tárgyalások megkezdésének feltételét (Magyar Hírlap)
Ukrajna kész tárgyalni.
jan. 6
4:36
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az újév első babái (Vital)
Egyaránt éjfél után egy perccel születtek meg 2025-ben Magyarországon az első babák Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolcon és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházán. A budapesti állami intézmények közül a DPC Szent Imre Kórházban 0 óra 43 perckor jött világra az első gyermek.
jan. 6
4:48
Agresszív vérrák: magyar donor kell a Svédországban élő Júliának! (Blikk)
A lány családja a világ minden táján keresi azt a magyar donort, aki az őssejtjével megmentheti Júlia életét.
jan. 6
4:48
Hallgatózott az Apple alvállalkozója, a vállalat most fizethet a felhasználóknak (Infostart)
Összesen 95 millió dollárt fizet a vállalat a Siri-képes eszközök tulajdonosainak, mert az alvállalkozók korábban belehallgattak a digitális asszisztenssel véletlenül rögzített felvételekbe. Ez fejenként körülbelül 20-20 dollárt jelent.
jan. 6
4:48
Elbocsátásokat jöhetnek a logisztikai szektorban (MMonline)
Az elmúlt években jelentős számú gazdasági megpróbáltatás volt hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Várhatóan 2025 sem lesz minden szempontból a legkönnyebb esztendő, legalábbis a logisztikában előreláthatólag számos kihívásra lehet majd számítani. A munkaerőpiacon megpróbáltatások, a csomagszállításban 20% feletti drágulások is lehetnek, de a geo
jan. 6
4:48
Rejtélyes tragédia Zagyvarékason: meghalt a sofőr bilincselés közben (AC News)
Rendőri üldözés közben betonba rohant egy jogosítvány nélkül vezető férfi a kocsijával, amikor megbilincselték, váratlanul meghalt.
jan. 6
4:54
A csilipaprika fogyasztása tényleg meghosszabbítja az életünket? (Agroinform)
Sokan rajonganak érte, míg mások megkóstolni sem hajlandók.
jan. 6
4:54
Porig égett egy család otthona, még a babakocsi is megsemmisült a tűzben (ATV)
Egy jernyei családi ház porig égett, a lakóknak azonban sikerült időben kimenekülniük a tűz elől.
jan. 6
4:54
A Bournemouth már meg is találta Kerkez utódját (Igényesférfi.hu)
Kerkez Milos formája és eddigi teljesítménye alapján minden esélye megvan arra, hogy hamarosan egy nagyobb színpadon mutassa meg, mit tud.
jan. 6
4:54
Házikertben is érdemes alkalmazni a zöldtrágyázást? (Agrofórum)
Milyen előnyei vannak a zöldtrágyázásnak? Kertben is érdemes alkalmazni? Válaszukat köszönöm szépen előre is!
jan. 6
4:54
Gólyahírrel indult a 2025-ös év Tóth Gabinak: ilyen boldogságra nem számított, egy rajongója egy életre lekötelezte (Promotions)
Ennyire megható dolog régen történt vele.
jan. 6
4:54
Ez a három szokás segít a japán embereknek több mint száz évig élni (Magyar Hírlap)
Minden ötödik japán lakos százéves koráig él, egész életében aktív és vidám marad.
jan. 6
4:54
Hogyan óvjuk meg növényeinket a csigáktól? (Magyar Mezőgazdaság)
Széles körben való elterjedésükre kiváló példa a spanyol meztelencsiga (Arion vulgaris, vagy másik nevén Arion lusitanicus). Egy rendkívül invazív faj, amely Délnyugat-Európából vándorolt északra.
jan. 6
4:54
Tragikus vége lett a rendőri igazoltatásnak Zagyvarékason: meghalt egy férfi (naphire.hu)
Tragikusan végződött a rendőri ellenőrzés december 22-én a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Zagyvarékoson.
jan. 6
4:54
2025 legnagyobb lakberendezési trendjei a Pinterest szerint (Bien)
Akár egy komolyabb felújítást tervezel, akár csak fel szeretnéd dobni valamivel a nappalit, a Pinterest trendriportja kiváló inspirációs forrás lehet: nemcsak azt mutatja meg, mire kerestek rá az emberek az elmúlt évben, de azt is előre vetíti, milyen trendek uralják majd 2025-ben a lakberendezést. 1. Primer színek A Pinterest azt jósolja, hogy 202
jan. 6
5:00
4 fővárosi kiállítás januárra, amit nem érdemes kihagyni (Hamu és Gyémánt)
Szerencsére az év elején sem kell lemondanunk a kulturális programokról, ugyanis a főváros számtalan egyedülálló, izgalmas kiállítással várja a művészet szerelmeseit. A Szépművészeti lenyűgöző, időszakos kiállításától a Ludwig Múzeum kortárs tárlatáig mindenki megtalálja a számára kedvező programot, ezek közül mutatunk néhányat. Frida Immersi
jan. 6
5:00
Egy hét alatt jutott el a prototípustól az első hirdetésig – két hobbijából épít fenntartható márkát a 16 éves magyar srác (Forbes)
Péteri Zsombor még csak 16 éves, de már száz fölött járnak az eladásai. Használt mászókötelekből készít öveket, újrahasznosítva és új értelmet adva annak, ami másnak már szemét.
jan. 6
5:00
Megvan mitől válhatnak olcsóbbá a napelem panelek (Öko-drive)
Kínai elemezők szerint jelentősen átalakultak a napelemek gyártásának költségei.
jan. 6
5:00
Ennyibe kerülhet a kiváló minőségű tavaszi vetőmag (Haszon.hu)
Kiváló minőségű, megfelelő mennyiségű kalászos vetőmag kerülhet a földbe tavasszal a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) adatai alapján. A szervezet közzétette a tavaszi árpa, a tavaszi búza és a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira tájékoztató árát, amelyet december derekán egységesen tonnánként nettó 160 ezer fo
jan. 6
5:06
Izgalmas dinoszauruszösvény egy kőbányában (Infostart)
Hosszú nyakú növényevők és ragadozók dinoszauruszok lábnyomaira bukkantak Anglia egyik kőfejtőjében.
jan. 6
5:18
Új robotsebészeti eljárást teszteltek (Vital)
Új precíziós robotsebészeti rendszert teszteltek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldással a térdprotézisműtétek pontossága és biztonsága javítható
jan. 6
5:18
A passzív jövedelem titkai: Hogyan teremthetsz hosszú távon stabil anyagi biztonságot? (ProfitLine)
Az anyagi biztonság és a pénzügyi függetlenség sokak számára vágyott cél, különösen a mai, kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben. A passzív jövedelem egyik leghatékonyabb módja annak, hogy ne csak anyagi stabilitást teremtsünk, hanem szabadságot is nyerjünk az időnk felett. De mit is jelent pontosan a passzív jövedelem, és hogyan kezdhetünk bele? E
jan. 6
5:18
Új kutatások bizonyítják, hogy a babonáknak van értelmük (Magyar Hírlap)
A babonákat ritkán veszik komolyan.
jan. 6
5:24
A kormány bejelentése: 3 milliós ingyenpénz napelem telepítésre (Alternatív Energia)
Vidéki családok 2026. június 30-ig 3 millió forintos otthonfelújítási támogatást kérhetnek az Államkincstártól.
jan. 6
5:24
7 napos időjárás-előrejelzés: Akár 18 fok is lehet (Agroinform)
Megerősödik a szél.
jan. 6
5:24
Óriási fordulat: mégis Orbán szövetségese kerülhet hatalomra Ausztriában? (ATV)
Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről.

Keresés