2025. november 11. kedd

nov. 11
11:00
Remek programokkal ünnepli születésnapját Budapest (Infostart)
Idén is változatos programok várják az érdeklődőket a főváros születésnapja alkalmából: a többi között visszatér és megújul a nagy sikerű Metrófesztivál, újraindul a népszerű bulivillamos, a Városháza parkban pedig megnyílik a főváros karácsonyi vására - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
nov. 11
11:00
Elhunyt Dr. Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese (Agroinform)
Szomorú hírt közölt a Magyar Országos Horgász Szövetség.
nov. 11
11:00
Utánfutóval száguldozott a román kisbusz az M1-esen, óriási baleset lett a vége! (Autónavigátor)
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség az ellen a 30 éves román férfi ellen, aki komoly balesetet hozott össze még
nov. 11
11:00
Magyar Péter: Orbán épp pénzügyi lélegeztetőgépre helyezi hazánkat, a csőd felé robog az ország (SzMo)
A TISZA Párt elnöke szerint a miniszterelnök ugyanazt teszi, mint Gyurcsány a 2006-os választás előtt. Úgy véli, a kormánynak az a célja, hogy "elhazudják a magyarok elől a valóságot".
nov. 11
11:00
Bekeményített Zelenszkij: kijelentette, ő ugyan nem fél Trumptól (Mandiner)
Nagyon egyszerű érvet hozott fel.
nov. 11
11:00
Botrányok és társadalmi különbségek: gyros, drog és jövedelmi szakadék (AC News)
A Hang vagy legutóbbi részében a gyros-botrány, T. Danny drogügye és a társadalmi szakadék mélyülése állt a középpontban.
nov. 11
11:00
Trokán Anna elárulta a házasságáról: "13 éve vagyunk együtt, és elég hangosak vagyunk" (Sassy)
"Én előtte az összes párkapcsolatomban alig veszekedtem. És akkor jött a Károly, a férjem" – mondta a színésznő.
nov. 11
11:00
Változás jöhet a tejtermékeknél Magyarországon: ezt jó, ha mindenki tudja (Agrárszektor)
A kormány hivatalos oldalán megjelent az Élelmiszerkönyv tejtermékekről szóló előírásának módosításáról szóló Am rendelet tervezete. Ezt az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, a vélemények beküldésére azonban csak néhány nap áll a lakosság rendelkezésére.
nov. 11
11:02
Nyugdíjkorhatár nincs, de Booker-díj és Palik-diploma van (AC News)
Nyugdíjkorhatár eltűnik, magyar író Booker-díjat nyer, Palikról kiderül: közgazdász volt. Három magyar sztori, három meglepetés.
nov. 11
11:04
Gyötrelmes plasztikai műtét: Herceg Erika rengeteget szenvedett (AC News)
A Megasztár mentora őszintén elmondta, rettenetesen szenvedett az egyik plasztikai műtétje után. Ma már nem biztos, hogy belevágna.
nov. 11
11:06
Beférne Szoboszlai Dominik a Real Madridba? (Blikk)
A Liverpool magyar középpályása szenzációs őszt produkál a csapatában, annak ellenére is, hogy a címvédő jelenleg csak a 8. helyen áll a Premier League-ben. A magyar válogatott csapatkapitányának kiváló teljesítménye természetesen nemcsak a szurkolók, hanem a szakmabeliek számára is szembetűnő.
nov. 11
11:06
Ki lesz az úr az űrben? – Az emberiség következő nagy versenye (Alternatív Energia)
Kié lesz az űr? Erre a kérdésre keresi a választ az Mvm Future Talks 2025-ös dokumentumfilmje.
nov. 11
11:06
Emmák ingyen ülhetnek be az Emma karácsonyára (FilmHu)
Rózsa Gábor Emma karácsonya című családi filmjének premierje alkalmából november 20-ig minden Emma nevű mozinézőt megajándékoznak egy mozijeggyel. A Reménytelenül rendezőjének új filmje november 6. óta látható a mozikban.
nov. 11
11:06
A brit-magyar David Szalay nyerte a 2025-ös Booker-díjat (Márkamonitor)
David Szalay nyerte a 2025-ös Booker-díjat hatodik szépirodalmi művéért, a Flesh című regényért, ezzel ő az első magyar-brit szerző, aki elnyerte a díjat.   November 10-én, hétfőn adták át Londonban a 2025-ös Booker-díjat, amelyet David Szalay kapott Flesh című regényéért. A díjat, egy kis szobrot és a vele járó 50 000 fontot a tavalyi győztes,
nov. 11
11:06
"Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig?" – Majka nem akarta elhinni, milyen feladatot kapott, miután elkapták (SzMo)
Az ózdi hőst Pápai Joci vitte el, hogy elégtételt vegyen a régi sérelmekért. Büntetése, hogy a Most Wanted – A hajsza című műsor narrátora legyen.
nov. 11
11:06
A Bükk városa is felkerült a legnépszerűbb téli úti célok közé (Spabook)
A téli pihenést tervezők körében idén is nagy népszerűségnek örvendenek a hazai wellness-szállások, a foglalási adatok szerint a vendégek fele ilyen helyen tölti az év utolsó heteit – tudta meg…
nov. 11
11:06
Zelenszkij egy időzített bomba (Magyar Hírlap)
Egyre több országot veszélyeztet.
nov. 11
11:06
Tiltakozik a Kmksz a beregszászi járási hadkiegészítő központ újabb jogsértései miatt (Demokrata)
Jogsértő módón jár el a beregszászi járási hadkiegészítő a Rákóczi Egyetem katonaköteles diákjaival szemben.
nov. 11
11:06
Mit üzent Trump aranysárga nyakkendője Orbán Viktornak a Fehér Házban? (Demokrata)
Donald Trump amerikai elnök nemcsak a szavaival, hanem a megjelenésével is üzenni szokott.
nov. 11
11:06
Dúró Dóra példát mutat Magyar Péternek: a Mi Hazánk politikusa önként mondott le mentelmi jogáról (Mandiner)
Az alelnök elmondta, hogy a Mi Hazánk álláspontja szerint "egy politikusnak minden tette következményét vállalnia kell"
nov. 11
11:06
Közel 10%-kal erősödött az eToro részvénye a kriptovaluta-bevételnek köszönhetően (BitcoinBázis)
Az eToro az elmúlt években a modern digitális pénzügyek egyik kiemelkedő platformjává vált, ahol nemcsak a részvénybefektetés, hanem a kriptovaluta-kereskedés is egyre nagyobb teret kap. A digitális eszközök előretörésével a felhasználók olyan platformokat keresnek, ahol biztonságban és átláthatóan kereskedhetnek, és a díjazás sem kiemelkedően maga
nov. 11
11:06
Új korszak kezdődik a Paksi Atomerőmű üzemanyag-ellátásában (Öko-drive)
Az MVM Csoport és a Westinghouse szerződést kötött a magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében.
nov. 11
11:06
Új igazgató a Schneider Electric dunavecsei okosgyárában (Gyártástrend)
Oltvai Mártont nevezték ki október elsejével a Schneider Electric Dunavecsén található Duna Smart Power Systems (Dsps) okosgyára igazgatójának. A villamosmérnök-közgazdász szakember másfél évtizede dolgozik a vállalatnál, az elmúlt valamivel több mint egy évben a cég bécsi üzemét irányította, emellett a Gsc Budapest Hub vezetője is volt.
nov. 11
11:06
Nem tudom, mit főzzek ma – Zöldségleves, vadas zsemlegombóccal, körtés cobbler (Street Kitchen)
Mindig fejtörést okoz, hogy mit főzzetek? Mi segítünk levenni ezt a terhet a vállatokról. :) Jöhet egy napi menüsor? Legyen szó egy frissítő zöldséglevesről vagy egy zamatos, körtés cobblerről, íme három recept, ami garantáltan felpezsdíti a konyhátokat!
nov. 11
11:06
Tizenkétszeresére nőtt a zöld rendszámos autók száma az évtized eleje óta (Zöld Trend)
A múlt hónapban 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban.
nov. 11
11:06
A KSH szerint lassul az infláció – csak épp a pénztárcánk nem érzi (Kontroll.hu)
Bár a KSH friss adatai szerint októberben nem emelkedtek tovább az árak Magyarországon, az éves drágulás mértéke továbbra is jelentős: a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a karácsonyi szezon alatt idén is mélyen a pénztárcába kell majd nyúlni – különösen, mivel az ünnepi bevás
nov. 11
11:12
Szerbiában már hatottak az amerikai szankciók – lelépne az orosz tulajdonos (Privátbankár)
Átadná a NIS irányítását másnak az orosz tulajdonos.
nov. 11
11:12
New York Times: Az amerikai-magyar csúcstalálkozó Orbán külpolitikai rátermettségének próbája volt (HírTV)
A mértékadó orgánum a Trump-Orbán találkozó számos részletéről számolt be, méltatva a magyar miniszterelnök képességeit.
nov. 11
11:12
Még mindig tajtékzik a Liverpool Virgil van Dijk elvett gólja miatt (Infostart)
A Pool a csapatkapitány fejesével egyenlített, legalábbis azt hitte.
nov. 11
11:12
Hilarion a BBC-nek nyilatkozva tagadja, hogy együttműködött volna az orosz titkosszolgálatokkal (444.hu)
A brit újság budapesti tudósítója megkérdezte a vádakról az orosz papot.
nov. 11
11:12
Véget értek az őszi emelt szintű szóbeli érettségik (Demokrata)
A vizsgabizottságok a középszintű szóbelik után hirdetik ki az érettségi eredményeket.
nov. 11
11:12
Magyar Péter kezéből egyre inkább csúszik ki a gyeplő (Mandiner)
A pénteki Orbán–Trump találkozó óta a Tisza vezér nem talál rést a pajzson, vagyis csak próbálkozik.
nov. 11
11:12
Nem a fizetésed kevés – Ez az 5 rossz szokás viszi el a pénzed (FreeMix)
Ez a bejegyzés eredetileg a FreeMix oldalon jelent meg.
nov. 11
11:18
Váratlan helyen tűnik fel Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
"Tabuk nélkül" fog válaszolni?
nov. 11
11:18
Az év legjobb filmje a Netflixen 97%-ban pozitív értékeléseket kapott, érdemes megnézd (Blikk)
A Netflix az év végére tartogatta egyik legerősebb alkotását: egy filmet, amelyet a kritikusok és a nézők egyaránt mesterműnek tartanak. Az álmok vágányán című dráma 97%-ban pozitív értékelést kapott, ezzel az év legjobb filmje lett a platformon. A történet mély emberi sorsokat mutat be, egyszerre megható, látványos és gondolatébresztő – nem véletl
nov. 11
11:18
Demonstrációt tartanak a bérhelyzetük javítása érdekében november 13-án a levéltári dolgozók (ATV)
Demonstrációt tartanak a Magyar Nemzeti Levéltár dolgozói november 13-án, csütörtökön, mivel elfogadhatatlannak tartják a bérezésüket.
nov. 11
11:18
Hamarosan újra tevék élnek majd az Északi-sarkon? Olvass bele Reidar Müller klímaváltozásról szóló könyvébe! (Könyves Magazin)
Szorongsz a klímaváltozástól? Pedig egy olyan jelenségről van szó, ami a Föld kezdete óta jelen van. Reidar Müller könyve bevezet a Föld klímájának meghatározó szakaszaiba, és még szórakoztatni sem felejt el.
nov. 11
11:18
Az ország egyik fele totálisan le fog döbbenni, olyan időjárás-jelentés jött, amire már nem számítottunk (Promotions)
Ilyen időjárás jön majd az elkövetkező napokban Magyarországon.
nov. 11
11:18
Szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés (Magyar Hírlap)
"Mi azon a véleményen vagyunk, hogy nyugdíjat nem elvenni és csökkenteni, hanem odaadni és emelni kell" - jelezte Zsigó Róbert.
nov. 11
11:18
Az interjú, amire évek óta vár az ország: tizenkilencre húzott lapot Orbán, bemerészkedik az oroszlán barlangjába (Mandiner)
A beszélgetés fő témái a magyar-amerikai csúcs eredményei és egyéb aktuálpolitikai események lesznek.
nov. 11
11:18
A magyarok nagy része ellenzi, hogy természetvédelmi területeken vágjanak ki fákat, mégis ez a jellemző (Telex)
Egy Greenpeace által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a magyarok kétharmada gondolja azt, hogy a kormány nem tesz eleget az erdők védelméért.
nov. 11
11:18
Megvan, mennyit kapnak a nyugdíjasok a 14. haviból jövőre – nem lesz nagy öröm (naphire.hu)
Újabb részletek derültek ki a 14. havi nyugdíjjal kapcsolatban.
nov. 11
11:24
Magyarországon is terjed a veszélyes parazita – mutatjuk, mit okozhat (Blikk)
Magyarországon egyre komolyabb veszélyt jelent a vadgazdálkodásban és az állattenyésztésben a Fascioloides magna, más néven amerikai májmétely. Ez a féreg a vadon élő és háziasított kérődzők májában élősködik, és súlyos májkárosodást okoz, ami rontja az állatok egészségi állapotát és csökkenti a termelési mutatókat. A fertőzés nemcsak a vadállatokr
nov. 11
11:24
Megdöbbentő fordulat: lesöpörték az asztalról a 30 ezer forintos béremelést a cégek Magyarországon! (Portfolio)
Alig több mint egy hete indult újra a tárgyalás a 3 éves béralkuról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Bár úgy tűnt, hogy közeledtek egymáshoz az álláspontok, és konkrét emelési összegekben állapodnak meg egymással a felek, ez a formálódó kompromisszum a hétfői informális egyeztetésen összeomlott. A munkavállalói szervezetek
nov. 11
11:24
Annyira nincs mit mondania a Fidesznek a Szőlő utcáról, hogy még a DK-s bizottsági elnök is kellemetlen helyzetbe tudta hozni az államtitkárt (444.hu)
Érthetetlen, hogy Fülöp Attila miért ment el a Parlament Népjóléti Bizottságának ülésére.
nov. 11
11:24
Így balhéztak össze a volt Fradi-edzők Oroszországban (Mandiner)
Sztankovics már megint elvesztette a fejét.
nov. 11
11:24
Zöld lámpa a jövőnek (Autószektor)
A brit SRL Traffic Systems új hordozható jelzőlámpái egyszerre növelik a munkaterületek biztonságát és csökkentik a károsanyag-kibocsátást. A napelemes, újrahasznosított anyagokból épülő eszközök a fenntartható közúti infrastruktúra felé mutatnak. SRL Traffic Systems – Európa egyik vezető mobil forgalomirányítási technológiai cége. Az Egyesült Kirá
nov. 11
11:24
Mire számíthat hiteligényléskor egy KHR-es? (Telex)
A BiztosDöntés.hu tapasztalatai szerint aktív negatív státuszban gyakorlatilag minden hitelkérelmet automatikusan elutasítanak a bankok, de még passzív státuszban is igen szűkek a lehetőségek.
nov. 11
11:24
Régi tévhit dőlhet meg a mogyórófélékről (EgészségKalauz)
Magyar kutatók a gyakran fogyasztott magvak hatásait elemezték – pl. földimogyoró, mandula, dió, pisztácia, napraforgó- és szezámmag, valamint egyes kutatásokban a kukorica és a pattogatott kukorica.
nov. 11
11:26
"Mindenkinek van személyes motivációja arra, hogy segítsen másoknak" (Telex)
Két informatikus 30 éve alapított egy pénzintézetet, amiből az egyetlen hazai közösségi bank lett. És az egyetlen bank, mely működése minden egyes évét nyereséggel zárta.

Keresés