A Libri számára a karácsony évek óta az olvasás közös ünnepe. 2025-ben két exkluzív díszkiadással zárja az évet a márka: Márai Sándor Füves könyve és Szepes Mária Gyerekcsillag című kötete különleges, ünnepi formában kerülhet a fa alá.
Idén ősztől a társasházak Magyarországon hivatalosan is létrehozhatnak energiaközösségeket, amelyek a közös napelemes termelést és energiaosztást teszik lehetővé, így a lakók saját fogyasztásukra optimalizálhatják villamosenergia-használatukat. Az épületgépész szerint az út az olyan komplex megoldások felé vezet, melyek magukba foglalják a hőszivat
Ingatlanba fektette, így akarta tisztára mosni a prostitűcióra kényszerítéssel szerzett 108 milliós vagyonát a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója az ügyészség szerint. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség emberkereskedelmen, a kényszermunkán, a hűtlen kezelésen és a hamis magánokirat felhasználáson túl már pénzmosással is gyanúsítja a fé
Los Angelesben friss lesifotók készültek a 2003-ban visszavonult Bridget Fondáról. A 61 éves egykori színésznő az utóbbi hónapokban közel 40 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg.
Jelentős változást hoztak az elmúlt hónapok a magyar lakosság pénzügyi közérzetében és várakozásaiban: látványosan nőtt a nyugdíjas évek egzisztenciális bizonytalanságától tartók aránya, és érezhetően romlottak a rövid távú gazdasági várakozások is a Provident Barométer kutatás friss adatai szerint. Nyár óta 5%-ponttal – 22-ről 27%-ra – nőtt azok
Szülésre készül a darab elején a Szabó Regina által megformált karakter, majd mentálisan súlyosan sérült, egyre romló állapotú kislánya születik. Az ő életükről szól az Egyasszony című monodráma, melyet péntek este mutattak be a Gyulai Várszínház kamaratermében. A nehéz témát feldolgozó darab különleges felkészülést is igényel. A Péterfy-Novák Éva
Bizony, a karalábé nem csak a húslevesben állja meg a helyét! Ez a sokoldalú zöldség szinte bármilyen ételben megérdemli a főszerepet. Összegyűjtöttünk hét karalábés receptet, amiket akkor is imádni fogsz, ha idáig csak a levesből halásztad ki ezt az amúgy mennyei hozzávalót.
A karácsony közeledtével sokan találják magukat szembe a túlzó dekorációk, túldíszített fák és harsány színkavalkád világával, amely a boltok polcain szélsőséges formákban jelenik meg. Ha azonban úgy érzed, hogy a kevesebb néha több, és idén inkább a letisztult megoldások szépségét keresed, akkor a minimalista karácsonyi ötletek lehetnek azok, amik
A 2025-ös év ismét a szélsőségek időszaka volt a magyar mezőgazdaságban: az aszály, a fagyok, az állatbetegségek és a piaci bizonytalanság egyszerre nehezítették a termelők helyzetét. Mindezek ellenére a hazai agrárium továbbra is alkalmazkodóképes, és a következő években a beruházások és a Kap Stratégiai Terv megvalósítása hozhat új lendületet az
A városban található laktanyák ivóvizében mutatták ki a veszélyes E. coli baktériumot, ami jelentős egészségügyi kockázatot jelent, főként a gyermekekre és gyengébb immunrendszerűekre.
Fonyódon él Csehákné Bogár Ibolya és férje, Csehák István, akik idén elnyerték a Magyarország legszebb konyhakertje fődíját. 600 négyzetméteren művelnek olyan vegyszermentes kertet, ahol több mint harmincféle védőnövény óvja egymást - és a termést. Most elárulták, hogyan lehet természetes módszerekkel gyönyörű és egészséges kertet fenntartani.
Az előző negyedév enyhe növekedése után ismét csökkenő szakaszba került a fizetőképességi index, amely a lakosság jövedelmi helyzetét a hiteltörlesztések és a számlafizetések függvényében vizsgálja. A mutató 13,7 pontról 9,3-ra esett vissza a harmadik negyedévre, idén pedig már nem is várható érdemi javulás az Intrum és a Gazdaságkutató Intézet elő
Meglepő döntés született a japán Kamiszu városában: mivel a két polgármesterjelölt hajszálra ugyanannyi szavazatot kapott, ezért végül nem maguk a választók, hanem a vak szerencse döntött.
Európában turisztikai vonzerő lett a libasült, és ebből a szempontból a Balaton is jól áll: az elmúlt héten sokan utaztak a tó partjára, csak hogy egyenek egy jót, és megkóstolják az újborokat.
Sami Pajari karrierje legjobb eredményét érte el a Japán Rallyn, ahol az abszolút harmadik helyen ért célba. A finn versenyző örül, hogy ezt a csapata hazai futamán tudta elérni.
Iparági források szerint a Google több milliárd eurós beruházással bővítheti németországi infrastruktúráját: új adatközpontot építhet Frankfurt közelében, és fejlesztheti hanaui telephelyét.
A 2027-re elkészülő fejlesztés során 11 500 négyzetméteres raktárcsarnok épül, ezzel 33 ezer négyzetméterre nő a logisztikai bázis raktározási területe. A Parts Center a kelet-közép-európai régió kilenc országának mintegy 250 szervizközpontját szolgálja ki a bázisról eredeti alkatrészekkel - hangzott el az alapkőletétel alkalmából tartott tájékozta
Szent-Iványi István szerint a Fehér Ház a legalacsonyabb szinten kezelte az Orbán-Trump találkozót, ám Orbán Balázs szerint ennek épp az ellenkezője történt.
A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2025. november 10-én 17 óra 40 perc körül előállítottak egy férfi, aki megjelent volt élettársa gyulai házánál, ott kiabálni, szitkozódni kezdett és rugdosta a ház bejárati ajtaját. Megbotránkoztató viselkedést a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta abba. Garázdaság vétség gyanúja miatt indult ellene büntetőel
Indul a valódi vadászat a Tv2-n: a november 24-től a Lakásvadászoké, 25-től pedig a Kincsvadászoké is a főszerep! Legyen szó antik ékszerről, a dédimama féltve őrzött porcelánjáról, amelyekért komoly összegeket remélnek, vagy éppen álmaink otthonáról, amelyért akár vagyonokat is fizetnének, a civil szereplők teljes bizalommal támaszkodhatnak a Tv2
A Bybit kriptotőzsde tárgyalásokat folytat a Korbit, Dél-Korea egyik legrégebbi kriptotőzsdéjének felvásárlásáról, az ország médiajelentései szerint. A Bybit, az egyik legnagyobb kriptotőzsde képviselői, találkoztak a Korbit vezetőivel, adta hírül a Maeil Business a kriptopiaci belsős forrásokra hivatkozva. Korbit az újságnak azt mondta: „Nem tudun