Az amerikai szenátus jóváhagyta az a kompromisszumot, amely véget vetne az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megtörve a hetek óta tartó patthelyzetet, amely milliók élelmiszer-ellátását zavarta meg, több százezer szövetségi alkalmazottat hagyott fizetés nélkül, és megbénította a légi forgalmat.
Tiltott tárgyat kapott édesanyjától egy fogvatartott. A nő látogatáskor "ölelést imitálva" adott át egy mobiltelefont fiának a szirmabesenyői börtönben.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az újonnan felállítandó nemzeti kiberbiztonsági koordinációs központ (NCC-HU) működését részletező rendelettervezetet. A szabályozás az uniós forrásokhoz való jobb hozzáférést, valamint a hazai kutatási-fejlesztési és innovációs projektek professzionális támogatását célozza, miközben a hatástanulmány sze
Motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és a töltéséhez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel kedden.
Már pusztán az is veszélyes, hogy a deepfake létezik – figyelmeztetnek az NMHH szakértői legújabb podcastjukban. A mesterséges intelligencia sötét oldala nemcsak a manipulációt könnyíti meg, hanem a valóságérzékelésünket is torzíthatja.
A veszprémi futsalcsapat ikonikus játékosa, Dróth Zoltán nyílt levélben cáfolta meg Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány nyilatkozatát, mely szerint lemondta a válogatottságot.
Csökkent azoknak az aránya, akik 100%-ban digitálisan kapják a jövedelmeiket. A lakosság egyharmada még mindig részben készpénzben kapja jövedelmét, 9% pedig kizárólag készpénzes jövedelemmel rendelkezik - derült ki a Mastercard friss Digitális Fizetési Index tanulmányából. A kereskedők durván felénél lehet digitálisan fizetni, de volumen alapon m
Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának
Mivel a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett az infláció, a különbözetet nyugdíjkiegészítés formájában kapják meg novemberben a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj esetében ez 47 200 forintot jelent – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális ma reggeli műsorában.
Forrásaink szerint magyarellenes erőfitogtatás miatt csuklóztatják a beregszászi magyar hallgatókat, a toborzók azt üzenik ezzel: ha akarunk, úgyis elviszünk meghalni Ukrajnáért.
110 éves lett a Magyar Védőnői Szolgálat, amely a kezdetektől az értéket védi, ami a legdrágább: az életet, a családot, az egészséget. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az alapító dokumentumban megfogalmazott célok a mai napig aktuálisak és érvényesek: a nemzet számbeli gyarapodásának segítése, a testi-lelki egészség támogatása az anya és
Az Európai Bizottság üdvözli, hogy az Európai Parlament és a Tanács ma politikai megállapodásra jutott a közös agrárpolitika (Kap) egyszerűsítésére irányuló csomaggal kapcsolatban. A csomag célja az adminisztratív terhek csökkentése, a kifizetési rendszerek egyszerűsítése és a mezőgazdasági termelők versenyképességének javítása. Ez az „omnibusz” cs
Lezuhant kedden egy török katonai teherszállító repülőgép Georgiában a török védelmi minisztérium bejelentése szerint, részleteket egyelőre nem közöltek.
A technológiai szektor elszálló értékeltsége ellen fogadó Michael Burry egy friss posztjában amellett érvelt, hogy a nagy tech cégek várható profitja mesterségesen fel van fújva - közölte a MarketWatch.
A nagyközönség idén már 13. alkalommal szavazhat online, ezúttal a 2026-os, jubileumi Év Fáját választhatják meg november 30-ig az Országos Erdészeti Egyesület honlapján.
Idén is harminc döntőst választott ki az Employer Branding Award előzsűrije. A hazai szakemberekből álló bizottság ezúttal is azokat a pályázatokat emelte ki, amelyek példaértékűen mutatják be, miként lehet tudatosan, hitelesen és kreatívan munkáltatói márkát építeni. A versenyre hét kategóriában, tizenhat iparágból lehetett nevezni.A shortlistre k
Ahogy a könnyed nyári ruhákat felváltja a gyapjú és a kasmír, úgy kerülnek elő a parfümök is, amelyek selymesebbek, mélyebbek, és egyetlen fújással képesek meghitt hangulatot teremteni a leghidegebb napokon is. A tél a buja fás, a vaníliás és az ámbrás illatok ideje – nem véletlenül. Ezek az összetevők meleg hatásuk révén jobban érvényesülnek a hű
Prága karácsonykor igazi mesebeli díszletet kap, ami varázslatos hangulatot teremt. Fedezd fel az öt legszebb karácsonyi vásárt, amelyek garantáltan elvarázsolnak.
A jogállamiság helyreállításának lehetőségeiről szóló sorozatában Kéri László politológus ezúttal Szente Zoltán alkotmányjogásszal, alkotmánytörténésszel beszélgetett, aki szerint a Fidesz beláthatatlan károkat okozott az alkotmányosság szempontjából az elmúlt 15 évben.
Egy, a nyilvánosságban kevésbé hangsúlyozott pénzügyi megállapodást is kötött az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország. Orbán Viktor kormányfő szerint ez egy pénzügyi védőpajzs, amely megvédi Magyarországot a külső támadásoktól. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában azt m
A mai fogyasztói világban sokan el sem tudják képzelni, hogy a régi bútorokban még van lehetőség, pedig egy kis kreativitással új életre kelthetnék őket. Puskás-Dallos Bogi új műsorában megmutatja, hogyan lehet régi bútorokból, kreatív ötletekből és legfeljebb 500 ezer forintos költségvetésből élettereket újjávarázsolni, mindössze három nap alatt.
Donald Trump és Orbán Viktor washingtoni megállapodása azért is jöhetett létre, mert az Egyesült Államok példaként tekint a magyar családpolitikára - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Van a világon egy desszert, amely édes illatával, aranyló rétegeivel és lágy szirupjával nemcsak édesség, hanem egy utazás ígérete is. A baklava minden falatjában ott a török napfény, a bazárok…