Az amerikai Pénzügyminisztérium és az adóhivatal (IRS) friss iránymutatást adott ki, ami engedélyezi, hogy a kriptovalutákra épülő tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) digitális eszközöket stake-eljenek, és az ezért járó jutalmakat megosszák a befektetőkkel. Scott Bessent pénzügyminiszter a közösségi oldalán írt a döntésről, “szabad útként” jelleme
Craig Thomas egy négytagú, fogyatékkal élő gyereket nevelő családról írt humoros önéletrajzi ihletésű regényt. Hollywood és a középkorú férfiak egójának halála is szóba került egy szerzővel készült interjúban.
Ha valami igazán látványos fogást szeretnénk az asztal közepére, a ropogósra sült, illatos töltött liba verhetetlen választás. Belül szaftos, kívül aranybarna – és már az illata is ünnepet varázsol a konyhába.
Éves szinten mintegy 7 százalékos átlaghozamot érhettek el a nyugdíjbiztosítással és más megtakarításos életbiztosítással takarékoskodók 2020 és 2024 között – derült ki a Grantis számításaiból, amelyhez 227 biztosítói eszközalap ötéves teljesítményét vizsgálták.
Horváth Viktor szerint a bolgárok és a magyarok pont megfelelő távolságra vannak, hogy lássák egymás abszurditását – és benne önmagukat is. Alek Popov regénye az őshazakutatás ingoványos talajára viszi olvasóit és mutatja be a lehetséges hozadékait. Olvasd el a Turáni küldetés utószavát!
Bármit mondjon is a kormány az amerikai szankció alóli felmentésről, a Molnak dolgoznia kell azon, hogy le tudjon válni az orosz olajról. Ehhez viszont a kormány akaratára is szükség van.
A mai nap is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a keddi horoszkópot!
Az alkoholfogyasztás nemcsak az egészségre, de az élettartamra is hatással lehet, különösen a stroke kockázatának növekedésével. Egy új kutatás rávilágított a túlzott alkoholfogyasztás és a súlyos agyvérzés közötti összefüggésekre.
A LESEK célja, hogy a látássérült emberek és családtagjaik kézzelfogható segítséget kapjanak a mindennapokhoz. Idén 12 kiállító, tematikus előadások és regionális együttműködések várják a látogatókat.
A házasság sok kihívást tartogat, de mi történik, ha az egyik fél már csak gyűlöletet érez a másik iránt? Vajon van még remény a kapcsolat megmentésére, vagy elkerülhetetlen a szakítás?
A Csehországban élő ukrán menekültek a harmadik negyedévben 8,2 milliárd koronát (131,3 milliárd forint) fizettek be adók és illetékek formájában, ez az összeg több mint a duplája annak, amit segélyként az államtól kaptak – közölte honlapján a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium.
Az intersztelláris 3I/Atlas a Nap közelében látványosan kifényesedett, és a jelek szerint darabokra hullhatott – december 19-én kiderül, mi maradt a magból.
Beköszöntött a tél, és vele együtt az influenzaszezon is: egyre többen dőlnek le a lábukról a makacs felső légúti betegségek miatt. A kérdés minden évben ugyanaz – érdemes-e beadatni a védőoltást?
Lelkiség és szakmaiság Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Katolikus Karitász a képzési táborát, amelyre az ország minden pontjáról érkeztek önkéntesek. A Szeged-Csanádi Egyházmegyéből az újszentiváni plébániai csoport vezetője vehetett részt a szakmai előadásokon és a hozzájuk kapcsolódó kiscsoportos gyakorlatokon. A Katolikus Karitász idén is
Az amerikai Szenátus kedden hajnalban 60:40 arányban elfogadta a szövetségi kormány jövő év január végéig történő finanszírozásának folytatásáról szóló törvényjavaslatot, amit demokraták egy kis csoportja is támogatott a pártjukon belüli éles kritika ellenére.
Az UniCredit hétfőn fellebbezést nyújtott be Olaszország legfelsőbb közigazgatási bíróságán a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlatát eddig meghiúsító kormányzati feltételek ellen - írja a Reuters.
Az üldözőket nagyban segítette egy hölgy, aki elárulta, merre járnak a menekülők. A páros csalódott volt, amiért elsőként fogták el őket a 12 duó közül.
A világhírű kutyafotós, Christian Vieler Budapestre érkezett, hogy három napon át fényképezze a magyar ebeket. A "repülő falatkás" képeiről ismert német művész minden felvételével mosolyt csal az emberek arcára. Képei nemcsak viccesek, hanem meghatóak is – igazi tisztelgés a kutyák szeretete előtt.
Ursula von der Leyen engedményekkel igyekezett leszerelni az Európai Parlament felkelését az uniós hétéves költségvetés ügyében, és ezzel szokatlanul nagy teret adott a képviselők követeléseinek. Az Európai Bizottság elnöke által beterjesztendő kompromisszum azonban csak időt nyert: a frakciók már újabb feltételeket készítenek elő, miközben a tagál
A tudatos online jelenlét fontosságát hangsúlyozó animációs kisfilmekkel folytatja digitális gyermekvédelmi kampányát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Gyermekvédelmi Internet-kerekasztala. Az „online hősök” ősszel a televíziók képernyőin, a rádióban és a digitális térben is bemutatják, mire jó egy otthoni digitális házirend, de az is k
A Budapest Open Mic Hiphop Talents második évada egyre izgalmasabban halad előre: a harmadik és a negyedik epizódban a fókusz a cypherekre és a battle rapre került.
Tragikus hír érkezett Szegedről, gyászol a helyi sportélet. Elhunyt a Medikémia Szeged egykori játékosa. A röplabdázó két évet játszott az alföldi városban.
Egyre kevesebben tértek be, ezért lehúzta a rolót Hódmezővásárhely egyik legnépszerűbb vendéglátóhelye. A Csongrád-Csanád vármegyei településen 33 évi működés után mondták azt a tulajdonosok, hogy nem éri meg tovább üzemeltetni a helyet, ahol egykor Antal Imre is vendég volt.
November 21-én tartják meg a 10. Inkubátor pitchfórum döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja bemutatni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. Az alkotókkal készített interjúsorozatunkban ma Dóczé Péter osztja meg Az utolsó mohikánok készítésének hátterét. Az 1948-ban, Komáromban játszódó történet a reszlovakizációs intézkedések
A Hawaiiban található W. M. Keck Obszervatórium csillagászai a bolygónktól nagyjából 145 fényévnyi távolságra található fehér törpecsillagot, az Lsmp J0207+3331-et vették górcső alá, ám megfigyelésük révén arról is átfogó képet kaphattak, hogyan pusztul majd el egyszer a Föld - és vele együtt a teljes Naprendszer.
A Ferenciek terén most nemcsak történelmi épületek és szobrok fogadják a járókelőket, hanem valami egészen újszerű is: a MOHU legfrissebb környezetvédelmi kampányának részeként megjelentek a "Kukaszülemények". Ezek az abszurd, mégis lenyűgöző alkotások a szemétről alkotott képünket kívánják gyökeresen megváltoztatni. A projektben olyan ismert alkot