Bezárja romániai technológiai központját az Estée Lauder – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján. Az amerikai szépségipari vállalat 2023-ban nyitotta meg az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó bukaresti központot. Ez volt a cég harmadik ilyen központja a Long Islanden és Kuala Lumpurban működők után.
Brit kutatók szerint a neurológia, a gyógyszerkutatás és a mesterséges intelligencia fejlődése rövid időn belül valósággá teheti az agyat célzó, tudatmódosító "agyfegyvereket" – ha a világ nem lép időben.
Kedd reggelre kiderült, kik jutottak tovább a Tisza jelöltállításának második fordulójába. Déltől bárki szavazhat, kit szeretne a saját választókerületében végső győztesként látni. Böngéssze térképen a továbbjutókat!
Gazdasági információk tekintetében ma jön a német GDP második becslése, a francia fogyasztói bizalmi index, az USA-ból az ADP foglalkoztatottsági jelentés, valamint a kiskereskedelmi forgalom és termelői árak. Ez a csomag együtt mutatja meg, mennyire tart ki a növekedés a magországokban és az Egyesült Államokban, illetve mennyire makacs az infláci
A Spar Austria bejelentette, hogy 23 Unimarkt üzletet vásárol meg, miután sikeres tárgyalásokat folytatott a kiskereskedelmi lánccal - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A kormánypárti kommunikáció úgy kapott rá egy Politico grafikonra, mintha a választási győzelem kulcsát látnák benne, csak később kiderült, hogy mégsem olyan rózsás a helyzet. A Politico ugyanis nem mért semmit, csak átlagolt, és hétfőre az is kiderült, mennyit érnek a Fideszhez köthető kutatások, ha transzparencia alapján rostálják őket.
A Házasság első látásra pszichológusai eddig egy tartós kapcsolatot sem tudtak összehozni a társkereső műsor szereplőinek, ugyanis akik egymást választották az előző évadok végén, azok azóta szétmentek. Mint kiderült, Tóth Melinda és Gaál Viktor nem a tökéletes párosítások keresését tartotta szem előtt, hanem hogy önállóan és együtt is fejlődhessen
Az EKB vizsgálatot indított a Deutsche Banknál, mert egyes vádak szerint a legnagyobb német bank alulértékelte saját pénzügyi kockázatait a mutatói manipulációjával. Egy volt alkalmazott, Dario Schiraldi súlyos állításokat tett az ügyben, a bank azonban visszautasíttotta a vádakat - jelentette a Financial Times. A bank részvénye jelenleg 0,5%-os cs
A magyar MI stratégia célja, hogy az ország a közép-európai régió digitális és innovációs központjává váljon, ahol a technológiai fejlődés a jólét, a versenyképesség és az értékteremtés motorjaként szolgáljon - üzente Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos AI-avatárral megtartott nyitóbeszédében a Portfolio AI & Digital
Takarítás. Mosás, szelektálás, sikálás. Senki sem szereti csinálni, mindez mégis Clean With Barbie mindennapjai közé tartozik. Sőt, még ennél durvább dolgok is. Öntött már ki ezerliternyi állott vizeletet, fogott már el tízcentis csótányokat, találkozott patkányokkal és döbbenetes mennyiségű széklettel szennyezett ruhával is. De vajon miért csinálj
Meghalt a magyarországi lakhatási és emberi jogi mozgalom kiemelkedő alakja, Balog Gyula. Sokan vagyunk, akik rengeteget tanultunk tőle, emlékét megőrizzük. A nagy hatású aktivistától Fiala Borcsa interjújával búcsúzunk.
Béketalálkozó, békecsúcs, béketerv – nehéz követni, hol tart a háború lezárásának ügye. Összegyűjtöttük a friss fejleményeket. Mi történt? Az ukrán és orosz fél is reagált az Egyesült Államok béketervének legújabb verziójára, amelyről a Forbes.hu is beszámolt hétfőn. Az eredeti, 28 pontos, amerikaiak és oroszok által létrehozott béketerv, ami olyan
A Barcelona szezonját eddig példátlan sérüléshullám sújtja. A legfrissebb hírek szerint azonban Alejandro Balde kényszerpihenője elkerülhető lett volna, a háttérben pedig komoly szakmai viták húzódnak meg…
A BioTechUSA az Egészségért Díj idei nyertesei között szerepel a Semmelweis Egyetem Neonatológiai tanszékének NeoTracker projektje, amely egy digitális szülőszobai eseménynapló. Emellett díjazták a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház gyógyító kertjét és az Élni és szeretni édesanya/édesapa nélkül Alapítvány traumatudatos felnőttképzési rendszerét
Varga Sándor tíz év Fidesz után ment el a Tiszába, szigetet is csinált nekik Tiszaburán, de mára a disznópörköltes nokedli is kifordul tőlük a gyomrából. Riportunk.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az év első nyolc hónapjában 15 millió forintnál is több kártalanítást ítéltek meg a légiutasoknak és csaknem 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a jogsértő légitársaságokra.
Átnevezik a Prince Andrew Way-t, vagyis András herceg útját Észak-Írországban. A környék lakóit előre figyelmeztették: az átnevezés rengeteg adminisztrációval jár majd, hiszen módosítaniuk kell a banki adataikat, a jogosítványukat és közüzemi számláik címét is. A képviselők ugyanakkor szeretnék, ha az új elnevezés továbbra is királyi témájú maradna
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az év első nyolc hónapjában 15 millió forintnál is több kártalanítást ítéltek meg a légiutasoknak, és csaknem 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a jogsértő légitársaságokra – közölte a hatóság.
Egy új év mindig új lehetőségeket és kihívásokat tartogat, különösen, ha a csillagok állását is figyelembe vesszük. A 2026-os horoszkóp szerint három csillagjegy különösen számíthat arra, hogy a karrierjükben komoly kihívásokkal találkoznak. Ezek a nehézségek azonban nem feltétlenül jelentenek rosszat. Gyakran a legnagyobb próbák vezethetnek el a v
A Tisza előválasztási folyamata új szintre emelte a 2026-os parlamenti választási kampány előkészületeit. A párt körzetenként három jelölt közül kétfordulós rendszerben választja ki hivatalos indulóit, akik végül Magyar Péter pártjának a színeiben szállnak ringbe jövő tavasszal. A folyamatra a Fidesz gyorsan és élesen reagált. Heti napló riportja.
Németh Balázs a napokban azt nyilatkozta, nem tartottak Pride-ot sem Budapesten, sem pedig Pécsen. Lilu nem hagyta szó nélkül a Fidesz szóvivőjének szavait.
CSR Hungary/2025/11/23 2025-ben immár 18. alkalommal került sor a Magyar Üzleti Felelősség Díj, a CSR Hungary Díj ünnepélyes átadójára 2025. november 21-én, a modern, elegáns Crowne Plaza Budapestben. Maga az esemény helyszíne is prioritásként kezeli a fenntarthatóságot. A védjegyszerző nyertesek között található nagyvállalat és KKV, magyar és külf
A versenyszférában nem ritka az ellenajánlat jelenség, ami akkor jelenik meg, amikor a munkavállaló váltana például magasabb pénzért. Ám amikor ezt közli a munkaadóval, akkor az maradásra akarja bírni egy még jobb ajánlattal. A Jobangel blog szerzője tíz érvet sorol fel, miért ne fogadjuk ezt el.
A rajongói soha többé nem látják Michael Schumachert – jósolta az egyik régi barátja, Richard Hopkins, a Red Bull korábbi operatív vezetője. Schumacherrel még annak versenyzői korszakában barátkozott, s azt is elárulta, kik vannak még a "belső körben", illetve kik látogatják rendszeresen a beteg sztárt. És hogy egy titokzatos szakember vigyáz a hét
Az Erasmus-vitát az indította el, hogy az EU szerint nem volt elég átlátható, kik irányítják a modellváltó magyar egyetemeket, ezért kizárták őket az uniós programokból. A kormány ezt vitatja, és új törvényt nyújtott be a feltételek rendezésére, de egyelőre nincs megállapodás az Erasmus visszaállításáról.
Dél-Korea súlyos készültségi szintre emelte az afrikai sertéspestissel (Asp) kapcsolatos riasztást, miután járványt észleltek az ország legnagyobb sertéstenyésztő régiójában - közölte a Reuters.
Az 50 milliós összeget a volt államfőknek járó 73 milliós közpénzes keretből utalta. A kedvezményezett alapítvány vezetője korábban fideszes polgármesterjelölt volt Szegeden.
A Nemzetközi Bob- és Szkeleton Szövetség (IBSF) a világkupa-szezonnyitón, a felújított olimpiai pályán, Cortina d’Ampezzóban kötött új megállapodást. Ez a hétvégi versenyekkel kezdődik, és egy külön műsor fogja bemutatni az összes világkupa-versenyt, amely több mint 50 országban lesz látható az Eurosport 1, Eurosport 2, valamint a discovery+ és HBO
Országosan több mint 150 ezer ilyen ingatlan szerepel a nyilvántartásban, a döntés a piac élénkítése mellett korszerűsítést is hozhat. Mi történt? A kormány fontolóra vette, hogy a külterületi lakóingatlanokra is kiterjeszti az Otthon Start Programot, így a tanyák és birtokközpontok mellett egyéb külterületen lévő lakóingatlanokra is igényelhető le
Hamarosan érkezik a Stranger Things nagy fináléja, a Netflix pedig már ezen a héten elindítja az ötödik évad első négy részét. A Duffer fivérek külön listát adtak a rajongóknak: ha nincs idő újranézni az egész sorozatot, ezt a négy epizódot kötelező felfrissíteni előtte.
A független képviselő szerint Horváth István helyi fazekasokat és cukrászokat látogatva kampányol. Állítja, a politikus ezzel a trükkel kerüli meg az uniós szabályokat.
A tavaszi fagyok, a szokatlanul hűvös május, az aszály és az extrém hőingadozásokkal tarkított nyár miatt, a sok esetben extenzív termesztéstechnológia alkalmazása, illetve részben a korszerűtlen fajtahasználat miatt minden idők leggyengébb termésmennyiségét takaríthatták be a termelők – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség
A fideszes EP-képviselő szerint az Európai Parlamentben már elköszöntek a valóságtól, és a kedden napirendre kerülő határozattervezet egyértelmű beavatkozás Magyarország belügyeibe.