Alexandriai Szent Katalinra, a középkor egyik legnépszerűbb női szentjére, a tizennégy segítő szent egyikére emlékezik a katolikus egyház liturgikus emléknapján, november 25-én. A görög eredetű Katalin név jelentése: "korona, mindig tiszta, szeplőtelen". A keresztény szent leány Krisztusért halt vértanúhalált. Többek között a filozófia és a filozóf
Egy rövid videó hatására hatalmas tömeg indult el, hogy saját szemével lássa azt a különleges természeti látványt, amely most az egész ország figyelmét felkeltette.
A bicsérdyzmus korántsem egy sokadik, egészséges életmódot népszerűsítő irányzat, hanem egy aktív cselekvésre és felelősségvállalásra buzdító eszmerendszer.
Az összetört apa azt kívánja, bárcsak ne kéne azon gondolkodni, mihez kezdjen a januárban elhunyt két ikerlánya, Henrietta és Eliza után maradt örökséggel. Huszti Miklósék azon gondolkodnak, hogy eladják a tornyospálcai otthonukat, és egy kisebb lakást vesznek Kisvárdán. Túl sok már számukra a 110 négyzetméter.
Aligha örvendeztette meg a legújabb közvélemény-kutatás Friedrich Merz kancellárt, aki hat és fél hónapja áll a konzervatívok és a szociáldemokraták alkotta koalíció élén. Mind a kancellár, mind kormánya támogatottsága szinte hétről hétre negatív rekordot dönt, ellentétben az ellenzéki AfD-vel, amely immár lassan "megszokottan" őrzi első helyét.
Az énekesnő, nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, pontosan tudja, mit tesz a drog egy függővel. Zalatnay Cini, testközelből figyelhetett olyan világsztárokat, mint Janis Joplin, vagy éppen Jimi Hendrix, akiket a drogok öltek meg. Cini ugyanakkor azt is látja, mi történik ma olyan településeken, ahol a "herbál" és a "kristály" szedi sorra az ál
Teljessé vált az NFC elven működő érintésmentes fizetési lehetőségek palettája a Gránit Banknál: az okosórás fizetések mellett mostantól karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a pénzintézet ügyfelei. A bank ráadásul most ingyenesen biztosítja a karkötőket azoknak az ügyfeleknek, akik legalább két ügyfélajánlást teljesítenek 2025. december 19-ig.
Nyilvános értékesítésre bocsátja az MBH Bank Nyrt. a társaság tulajdonában álló, 7 százaléknyi tulajdoni hányadot megtestesítő sajátrészvény-állományt, részvényenként maximum 3848 forintos áron. Ginzer Ildikó, az MBH Bank standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese a hitelintézet sajtótájékoztatóján azt mondta, a lakossági részv
Karoline Leavitt szerint a washingtoni adminisztráció és Kijev a genfi tárgyalásokat követően a legtöbb pontban már megállapodott az amerikai rendezési tervről.
A válasz mindössze két szó, és ismerős lehet más magyar politikai szereplők, Orbán Viktor és Szijjártó Péter eseteiből. Mi történt? Nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva tagadta meg a választ a Sándor-palota, amikor a hvg.hu Sulyok Tamás köztársasági elnök utazási költségeire kérdezett. Ahogy a portál is megjegyzi: egy új törvény miatt akár öt évig
Fotó: Toyota Kiss Péter Pál elmondta, hogy 5 évvel ezelőtt, amikor a Toyota felvállalta a támogatását, még nem volt jogosítványa, így az autógyártó az elmúlt fél évtizedben egy Proace Verso modellel segítette a felkészülését, ám az akkor a Toyota által támogatott további olimpikonok és paralimpikonok által használt környezettudatos C-HR-eket látva
A zöldítő növényeknél valami megmozdult. Ezzel a témával eddig kiemelten foglalkozott a Debreceni Egyetem Akit Nyíregyházi Kutatóintézete, ám mostantól a közös munkába, a fejlesztésekbe, a fajok kiválasztásába bekapcsolódott a Kite Zrt. is.
A Marketing&Média tizenhatodik alkalommal állította össze a TOP50 Digitális vezető rangsort, amelyen azokat a szakembereket értékelik, akik a mesterséges intelligenciát integrálva alakítják a hazai digitális piacot. Az élmezőnyben Bán Zoltán, Gulyás Márton és Martis István szerepelnek, akik a hosszú távú építkezést és az adatalapú gyors alkalmazkod
Az ősz végével több banknál is lejárnak az Otthon Start hitelekhez kapcsolódó, akár negyedmilliós jóváírási akciók. Aki szeretne élni a jóváírási lehetőséggel, annak érdemes sietnie, mert van pénzintézet, ahol már november elején megszüntették a kedvezményt.
A napokban tartották a fast food világnapját, azaz a gyorséttermi finomságok ünnepét, amely arra akarja felhívni a figyelmet, milyen szerepet is játszanak ezek az ételek a modern kultúrában, legyen szó gazdaságról, popkultúráról vagy táplálkozási szokásokról. Bár ez a világnap Magyarországon még nem honosodott meg, könnyen lehet, hogy idővel nálunk
Ha december, akkor adventi naptár, és ha adventi naptár, akkor készülj fel egy különleges útra, amely segít a Vízöntő csillagjegyben születetteknek, hogy kreatívan és energikusan készüljön az ünnepekre. Minden nap egy új ajándék, egy új gondolat, amellyel feltöltődhetsz.
Az agymozgató kvíz most arra hív, hogy megmutasd, hogyan kell átlag felett teljesíteni. Nyolc érdekes kérdéssel készültünk, amelyek megmozgatják a logikádat és a memóriádat is. Rövid, de annál tartalmasabb kihívás vár rád. Lássuk, hány helyes válasz lesz a végeredményed! A Kvízguru kvízei segítenek fenntartani a szellemi aktivitást. Egy-egy rövid f
A fenyőtobozokat gyakran csak lehullott díszként látjuk az erdei séták során, pedig ezek a képződmények valójában lenyűgöző és sokszor meglepően összetett biológiai rendszereket rejtenek.
Kris Meeke 2023, míg Dani Sortdo az idei évtől a portugál bajnokságban versenyzett, ahol az északír versenyző tavaly, míg a spanyol idén szerzett bajnoki címet, azonban ez eddig nem hivatalosan volt csak megerősítve.
Ritkán vállalja valaki arccal és névvel a nyilvánosságot egy ilyen súlyú ügyben, Bianka azonban megtörte a csendet. A 19 éves fiatal nő részletesen beszélt arról, hogyan élt vissza vele edzője, és hogyan élte meg a tárgyalást, ahol újra találkozni kényszerült a férfival. Vallomása országos párbeszédet indított a gyermekvédelem és a hatalmi visszaél