2025. november 25. kedd

nov. 25
8:54
Szaúd-Arábiai hivatalos látogatásán Kövér László több megbeszélést is folytatott (Demokrata)
Magyarország készen áll arra, hogy tovább mélyítse együttműködését Szaúd-Arábiával.
nov. 25
8:54
Elszólta magát Magyar György: a Tisza jelöltjeinek kiválasztása "csak púder" (Mandiner)
Az ügyvéd szerint előre lejátszott a verseny, olyan, mint "egy vállalkozás, ahol már előre tudják, ki nyeri meg a kiírt tendert".
nov. 25
8:54
Ezekben a szomszédos országokban kötelező ez a téli autófelszerelés (Haszon.hu)
Súlyos bírság is lehet belőle, ha téli útviszonyok között igazoltatnak a szomszédos országokban. Íme a szabályok Ausztriától Romániáig.
nov. 25
8:57
Nagy újdonságok jönnek a háziorvosoknál és a szakorvosi ellátásban is (Infostart)
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint már mindenki tűkön ülve várja az orvosi kompetenciabővítő rendelet megjelenését, így ugyanis a szakorvosok is fellélegezhetnek kicsit, és a háziorvosok is kapnak olyan felhatalmazásokat, amiket régóta kérnek.
nov. 25
8:57
Stagnált a német gazdaság (Portfolio)
A német gazdaság stagnált 2025 harmadik negyedévében, miközben az export gyengélkedése fékezte a gazdasági aktivitást, a tőkeképzés viszont enyhén növekedett - írta a Destatis.
nov. 25
8:59
Visa: háromszor nagyobb eséllyel válik csalás célpontjává, aki bedől az AI-tartalomnak (Portfolio)
A KiberPajzzsal közös sajtótájékoztatóján a Visa bemutatta legfrissebb kutatásának eredményeit. Kiderült: a "digitális tájékozatlanság" közvetlenül növeli a sebezhetőséget; aki a közösségi médiában valódinak hiszi a mesterséges intelligencia által generált hamis tartalmakat, háromszor sebezhetőbbé válik a csalásokkal szemben - közölte közös sajtótá
nov. 25
9:00
Készül egy verekedős játék, amiben magyar népmesék szereplői verik bucira egymást (Player)
Fodor Dávid szoftverfejlesztő a jelek szerint a Magyar népmesék című szép emlékű animációs sorozat nagy rajongója. Az biztos, hogy ezzel nincs egyedül, de ő az egyetlen, aki elhatározta, hogy verekedős videójátékot csinál a szériából.
nov. 25
9:00
Két díjat is nyert a CryptoSoft leány amerikában (Mínuszos)
Egy magyar fintech vállalkozás amerikai leánycége két díjat is elnyert a US Fintech Awardson, köztük
nov. 25
9:00
Modernizálták az Uzsoki Utcai Kórház MRI-berendezését (Demokrata)
Két és fél éve indítottak el egy nagy értékű képalkotó diagnosztikai programot.
nov. 25
9:00
Lebuktak: 1300 milliárdos megszorítócsomagot készít elő a Tisza Párt, íme a részletek! (Mandiner)
A több száz oldalas "Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram" című tervezet szerint évente 1300 milliárd forint többletbevételt szednének be adó- és járulékemelésekkel.
nov. 25
9:00
Majdnem tíz évet kellett várnia az ítéletre, de most újabb devizahiteles nyert pert – mutatjuk a részleteket (Forbes)
A törvényszék már az Európai Unió Bírósága májusi döntésére épülő szabályok szerint számolva hozott ítéletet. Mi történt? Újabb devizahiteles nyert pert a napokban egy hitelintézettel szemben – írja a Népszava. Az elsőfokú ítéletet, amelynek értelmében a Raiffeisen Banknak mintegy 2,6 millió forintot kell majd visszafizetnie egy dunakeszi ingatlant
nov. 25
9:00
Történelmi magánügyek (Helló Sajtó!)
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának kutatócsoportja Érzelem és politika címmel tízrészes podcast-sorozatot készített a középkori magyar királyok szerelmi életéről. A projekt célja, hogy a történelmi személyiségek magánéletén keresztül mutassa be a politikai események emberi oldalát, és széles körben terjessze a tudományos ismereteket.
nov. 25
9:03
Lezárult a Tisza Párt jelöltállításának első szakasza, az ismert arcok mind továbbjutottak a második fordulóba (Blikk)
Hétfő este lezárult a Tisza Párt országgyűlési képviselői jelöltállításának első fordulója - közölte a párt, hozzátéve: a kétnapos voksoláson a Tisza-szigetek szavazásra jogosult tagjainak jelentős többsége részt vett.
nov. 25
9:03
Lányt akartam, de harmadszorra is fiam lesz – és szörnyen kiborultam (Éva Magazin)
Tabut feszegetek, nehéz is nagyon, de azt érzem, fontos beszélnem róla. Magamnak is, de másoknak is tanulságos lehet. Ki tudja, te is járhatsz úgy, mint én. Karola története
nov. 25
9:03
Olyan történt az olajjal, amit bő két éve nem láttunk (Portfolio)
Az iráni nyersolaj tengeri tárolása két és fél éves csúcsra emelkedett, miközben Kína kereslete csökkent, de az OPEC-tag exportja továbbra is magas szinten maradt - közölte a Bloomberg.
nov. 25
9:03
Megtaláltuk a 9 legjobb fejbőrszérumot – bőrgyógyászok ajánlásával (Bien)
A fejbőrünk egészsége ugyanolyan fontos, mint az arcbőrünké. A megfelelő fejbőrszérumok segíthetnek fenntartani a haj egészségét és megakadályozni a hajhullást.
nov. 25
9:03
Áldozatul eshet a paradicsom a körülményeknek, látszanak az első jelek (Agroinform)
Palántahiány, szigorúbb növényvédőszer-szabályok és áradás is sújtja a marokkói hajtatott zöldségágazatot.
nov. 25
9:05
Karkötős és gyűrűs fizetéssel rukkolt elő a magyar bank (Portfolio)
A kényelmes, hordható eszközökkel (például karkötő, gyűrű) történő fizetés egyre népszerűbb, hiszen praktikus és biztonságos megoldást kínálnak számos élethelyzetben, mint például sportoláskor, strandon, rendezvényeken.
nov. 25
9:06
Novák Katalin rekordösszeget adományozott egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítványnak (444.hu)
A kegyelmi ügybe belebukó volt köztársasági elnöki 50 millió forintot adományozott az Ágota Alapítványnak.
nov. 25
9:06
Kiesett 103 tiszás jelölt, Magyar Péter bejelentést tett (ATV)
Hétfő este befejeződött a Tisza Párt jelöltválasztási folyamatának első fordulója.
nov. 25
9:06
Szoboszlai Dominik lebukott, ezért lett ő a válogatott új főnöke, Marco Rossi ennek nem fog örülni (Promotions)
Friderikusz Sándor nyomozta ki, hogy miért döntött így az olasz sztáredző, akit éppen ma számoltatnak el az írek elleni bukásért.
nov. 25
9:06
Balesetek és torlódások országszerte (Magyar Hírlap)
A rossz idő is lassítja a közlekedést.
nov. 25
9:06
A Fehér Ház egyelőre nem tervez az ukrán elnök washingtoni látogatásával (Demokrata)
Karoline Leavitt annyit mondott, hogy a háború lezárása sürgető.
nov. 25
9:06
Lázár János döbbenetes kijelentése: 2 választást kell nyerni a "lerobbant, szétlopott, szétbarmolt MÁV-csoport infrastrukturális felújításához" (naphire.hu)
"Nem egy választást kell nyerni a MÁV szempontjából, hanem legalább kettőt ahhoz, hogy én ott valamit tudjak csinálni" - jelentette ki Lázár János.
nov. 25
9:06
Vigyázat! Erre az üzenetre ne kattints: a Facebook-fiókodat próbálják ellopni (Médiapiac)
A Facebook felhasználóit újabb veszély fenyegeti: hivatalosnak tűnő, valójában hamis üzenetek terjednek, amelyek célja a fióklopás. A Facebookon az elmúlt napokban egyre több felhasználó kapott olyan üzenetet, amely azt állítja, hogy maga a Facebook próbál kapcsolatba lépni velük – ám ez csak egy újabb trükk a hackerektől.
nov. 25
9:07
Havazás Magyarországon: olyan hír érkezett, ami sokaknak csalódás lesz (Portfolio)
Szánkók helyett gumicsizma kell, a mai nap folyamán heves esőzésekre lehet számítani Magyarországon, országos szintű havazás egyelőre nem várható – olvasható az Időkép összefoglalójában.
nov. 25
9:09
Fehér Ház: A genfi amerikai-ukrán egyeztetés után érzékelni az optimizmust (HírTV)
A Marco Rubio vezette delegáció a svájci tárgyalások során az ukrán féllel pontról pontra átnézte a 28 pontos amerikai béketervet, és a pontok "túlnyomó többségéről" megegyezés született.
nov. 25
9:09
Ilyen lesz Jáksó László új műsora a Tv2-n – Ezt lehet tudni A szemfényvesztőről (Blikk)
A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! a TV2 vadonatúj, taktikai vetélkedőműsora, amely hamarosan debütál a csatorna képernyőjén. A műsor eredeti címe "The Hustler", és a magyar változat házigazdája Jáksó László lesz, aki hosszú évek után tér vissza a médiába. A taktikai gameshow a csatorna újabb nagy dobása. A műsorban – a hasonló vetélkedőkkel elle
nov. 25
9:09
A Delta Systems nyerte az uniós alkalmazásfejlesztési közbeszerzést – akár 455 milliárd forintos keretösszeggel (Portfolio)
A Delta Group leányvállalata, a Delta Systems konzorciumvezetőként nyerte el a Digitális Kormányzati Ügynökség nagy értékű, alkalmazásfejlesztési és üzemeltetési keretmegállapodását, amely akár 455 milliárd forintos megrendelési keretet is jelenthet a következő években.
nov. 25
9:09
Újabb devizahiteles nyert a bank ellen a bíróságon: érvénytelen a szerződés, milliókat kap vissza az ügyfél (Pénzcentrum)
Újabb devizahiteles per zárult az adós javára a Budapest Környéki Törvényszéken, ahol az Európai Unió Bíróságának májusi döntésére alapozva ítélték meg, hogy a banknak vissza kell fizetnie a felvett kölcsön forintösszege feletti tételeket.
nov. 25
9:09
Nincs vége a havazásnak: ebben a térségben minden kifehéredett (Agrárszektor)
Hétfő délután az Északi-középhegységben, valamint annak térségében egyre többfelé indult be a havazás, napnyugta környékén már mérhető volt a lehullott friss hó mennyisége. A borsodi Edelény egyes részein 16 óra után 2 cm volt a frissen lehullott hó vastagsága.
nov. 25
9:12
Tudtad, hogy Macaulay Culkin megváltoztatta a nevét? (Femcafe)
A 45 éves színész, aki annak idején az ifjú, vásott, de leleményes Kevin McCallister szerepével katapultált Hollywood csúcsára, most váratlan bejelentéssel lepte meg a közönséget.
nov. 25
9:12
Gasztroérdekesség: a szerzetesek soha nem itták, mégis róluk nevezték el a cappuccinót (Hamu és Gyémánt)
A cappuccinót sokan modern találmánynak hiszik, pedig a története több évszázadra nyúlik vissza. Az pedig még ennél is különösebb, hogy a nevét olyan szerzetesek ihlették, akik magát az italt soha nem is fogyasztották.
nov. 25
9:12
BL meccsek élőben a Sport TV-n (MMonline)
Izgalmas mérkőzésekkel folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei, amelyekből hét találkozót élőben közvetít a Sport TV. Szerdán például Európa két legjobb formában lévő klubcsapata méri össze erejét Londonban. Ez az Arsenal-Bayern München csata lesz, amit a Sport1-en élőben lehet majd követni. Emellett például a Sallai Rolanddal felálló Galatasaray,
nov. 25
9:12
Online akció indul a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján (Demokrata)
Az Ökumenikus Segélyszervezet csatlakozik a 16 Akciónap nemzetközi kezdeményezéshez.
nov. 25
9:12
Zelenszkij hatalmas dilemma előtt – ezen múlik, hogyan sodródik Európa a háborús úton (Mandiner)
Miközben Washington konkrét tervet kínál, Európa még a saját lépéseiben sem egységes.
nov. 25
9:12
Minden út Mészároshoz vezet: a Fradi fiatal sztárján is a leggazdagabb magyar kaszálhat (Forbes)
A helyzet abszurditását az is növeli, hogy a leggazdagabb magyar a Ferencváros egyik "riválisának" kuratóriumi elnöke. Mi történt? Mészáros Lőrinc is profitálhat abból, ha a Ferencváros eladja fiatal labdarúgóját, Tóth Alexet, akinek külföldi sajtóértesülések szerint a német és olasz első osztályból is akad kérője – hívta fel a figyelmet az mfor.hu
nov. 25
9:14
Erről beszélhetett Tarr Zoltán Tisza-alelnök, hogy ha kiderül, abba belebuknak (Mandiner)
Az Index birtokába került a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági tervezete, amely egy 1300 milliárdos megszorítást tartalmaz.
nov. 25
9:15
Ebben a percben jött a felfoghatatlan hír: meghalt a magyarok egyik kedvenc színésznője (Blikk)
Elhunyt az Igazából szerelem egyik szeretett szereplője és a Narnia történetének ihletője. A színésznő halálhírét lánya közölte.
nov. 25
9:18
A múlt, ami visszanéz ránk (Magyar Hírlap)
Tárgyak, amelyek nem illettek volna abba a korba, amikor megörökítették.
nov. 25
9:18
Melyik Amazone-gép hozza a legtöbbet a magyar gazdáknak? (Agrárágazat)
A mezőgazdaság csúcsát ma ezek a vetőgépek, rövidtárcsák, permetezők és műtrágyaszórók jelentik, amelyeket az Amazone az Agritechnicán bemutatott.
nov. 25
9:18
Nem az ukrajnai háború lezárása lenne az első béke, amit Amerika diktál Európában (Mandiner)
Az európai vezetőket délibábos tévképzetek vezérlik, mintha az ukrán fél állna győzelemre a háborúban.
nov. 25
9:18
Miért fontos ma még jobban az újságírás? A Honorka-díj idei nyertesei válaszolnak (rtl.hu)
Idén a Hégető Honorka-díj ismét megmutatta, milyen fontos szerepe van az oknyomozó újságírásnak és a dokumentarista fotóriportoknak abban, hogy a valóság rejtett, gyakran megrázó részei láthatóvá váljanak. A díjazottak között újságírók és fotósok is szerepeltek több szerkesztőségből, akik olyan témákat mutattak be, mint a gyermekvédelem visszássága
nov. 25
9:18
Sorozat készül a Far Cry játékokból (Telex)
A 2004-ben indult franchise-ból készülő sorozatot Noah Hawley rendezi.
nov. 25
9:21
Megjöttek a számok, és sokkot kaptak a meterológusok: tényleg ennyi eső fog esni a héten (Blikk)
Ebben nem lesz köszönet, mutatjuk a heti időjárás-előrejelzést...
nov. 25
9:21
Megvannak a Tisza továbbjutó jelöltjei (Privátbankár)
A második fordulóba továbbjutott jelölt harminc százaléka nő.
nov. 25
9:21
Jogállamisági biztos: kilenc tanácsi meghallgatás után se történt semmi Magyarország ügyében (Infostart)
Michael McGrath jogállamiságért felelős uniós biztos adott hangot az Európai Bizottság aggodalmának, miszerint semmit sem javult a jogállamiság helyzete Magyarországon, sőt még súlyosbodott is a helyzet az eljárás megindítása óta.
nov. 25
9:21
Átadták a 2025-ös Hégető Honorka-díjakat (Kreatív Online)
A 24.hu, a 444, a Blikk, a Deutsche Welle, a Partizán, az RTL és a Telex munkatársai kapták az elismerést.
nov. 25
9:21
Tovább menetel a forint (Portfolio)
A forint erősödéssel kezdte a napot: az euró árfolyama 382 alatt mozog, közel a kétéves csúcsához, miközben a dollár a 331-es szint közelébe csúszott. Érkeztek friss német adatok is: GDP második becslés: a gazdaság 2025 harmadik negyedévében stagnált, amit elsősorban a gyengélkedő export fékezett, tovább árnyalva az európai gazdasági kilátásokat.
nov. 25
9:24
Női kézilabda: A szövetségi kapitány szerint minden munkát el tudott végezni a válogatott (Magyar Hírlap)
Csütörtökön Szenegál ellen startol Golovin Vlagyimir csapata.

Keresés