2025. november 28. péntek

nov. 28
20:15
A Kreml bejelentette Putyin és Witkoff találkozójának időpontját (Magyar Hírlap)
Újabb egyeztetés.
nov. 28
20:15
Keserű moszkvai tapasztalat: Orbánnak már a saját tolmácsa sem mond igazat (Kontroll.hu)
Vlagyimir Putyin problémákról és nézeteltérésekről beszélt, a magyar kormányfő fülébe viszont már csakis pozitív üzenetek jutottak el. A nyilvános felvételből kiderült, hogy a fordítás több ponton is egyértelműen félrevitte az orosz elnök üzeneteit, illetve fontos részleteket egyáltalán nem is adott át.
nov. 28
20:15
Szijjártó Péter: Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van (Pesti Srácok)
Értelmet nyert az amerikai szankciók alóli mentesség, hiszen Oroszország megerősítette, hogy teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit a kőolaj- és földgázszállításokat illetően. Így továbbra is biztonságban van Magyarország energiaellátása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában.
nov. 28
20:21
Kemény kritikával illette a nyugati vezetőket az egykori ukrán külügyminiszter (Magyar Hírlap)
"Nehéz idők járnak Európára".
nov. 28
20:21
Hullanak Zelenszkij cimborái, a kis zsebdiktátor következik? (Demokrata)
A korrupciós hullámok lassan összecsapnak Zelenszkij feje fölött, belátható időn belül elfogy körülötte a levegő.
nov. 28
20:21
Úgy néz ki, mint egy Audi Tt, de a lemezek alatt nagy meglepetés rejlik (Autószektor)
Audi TT "RS4" Ferdinand Porsche unokája, a 2019-ben elhunyt Ferdinand Piëch híres volt arról, hogy kemény kézzel vezette a rá bízott részlegeket és karrierje utolsó szakaszában (1993-2002) a teljes Volkswagen-konszernt, de a munkamódszereit rendszerint siker koronázta. Komoly átszervezésekkel, az 1996-ban bevezetett platform-stratégiával és az egyé
nov. 28
20:24
Sok gól nem volt, izgalmak igen: vékony PLER-győzelem a (m4sport.hu)
A PLER házigazdaként 22-20-ra nyert a Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.
nov. 28
20:24
Nincs több titok: Megérkezett az exkluzív videó Emilio lányának esküvőjéről (BorsOnline)
Végre te is bepillanthatsz kis Tina luxusmennyegzőjére.
nov. 28
20:27
Lakásvadászok: az Exatlon párja már új otthonában tervezi a családbővítést (Metropol)
Halász Vivien és Kővári Viktor egyre boldogabbak együtt. Az Exatlon Hungary sztárjai már a családbővítést tervezik és a Lakásvadászok segítségével keresik otthonukat.
nov. 28
20:27
Black Friday kriptós előértékesítési roham: a Digitap ($TAP) tokenek 90%-a már elkelt, miközben a versenytársak a finanszírozással küzdenek (ProfitLine)
Ebben a Black Friday időszakban, miközben a legtöbb kriptós előértékesítési projekt nehezen tud figyelmet kelteni, a Digitap ($TAP) éppen az ellenkezőjét teszi.
nov. 28
20:27
A német kancellár emlékeztette Orbánt, milyen következménye volt a legutóbbi moszkvai útjának (SzMo)
Orbán Viktor az olcsó energiára hivatkozva utazott a Kremlbe, de a németek a tavalyi gyerekkórház-támadásra emlékeztették a magyar kormányfőt. A miniszterelnök szerint a legfőbb cél a béke megteremtése.
nov. 28
20:27
Első Szingapúrban, századik a világon – különleges szálloda nyílt az esőerdő szívében (Spabook)
A Banyan Group és a Mandai Wildlife Group november 26-án ünnepélyesen megnyitotta a Mandai Rainforest Resortot, amely a Banyan-hálózat első szingapúri szállodája és egyben a vállalat századik egysége világszerte –…
nov. 28
20:27
Makány Márta mutatta meg nekünk, hogyan néznek ki az idei év legmenőbb adventi koszorúi (Life)
Makány Márta divattervező, és Mezőffy Tamás mestervirágkötő segítségét kértük, hogy megtudjuk, melyek a legdivatosabb idei darabok.
nov. 28
20:27
Három hónappal tovább lehet villanyautó-támogatást igényelni (Magyar Nemzet)
Február végéig meghosszabbítja az e-autó-támogatás igénylési lehetőségét az Energiaügyi Minisztérium.
nov. 28
20:27
Agroerdészeti mintagazdálkodás Erdélyben – német szakemberek a Hargita lábánál (Magyar Mezőgazdaság)
A Hargita alján a gazdálkodás nem csupán munka, hanem tájformáló hagyomány. Egy német szakmai csoport helyben tapasztalta meg, hogyan működik az erdélyi agroerdészeti világ, amely máig őrzi természetközeli, soklábú gazdálkodási modelljét.
nov. 28
20:27
"Bimbócsavarásos ruha!" – Frohner Fecó szumóbirkózóval nézett farkasszemet (rtl.hu)
"Bimbócsavarásos ruha!" – kiáltott fel Epres Attila Japánban, amikor Frohner Fecót, a baráti társaság "fegyverhordozóját" küldte harcba egy valódi szumóbirkózó ellen. A Jobb később, mint soha! negyedik epizódjában Fecó a ringben találta magát egy hatalmas ellenféllel szemben, aki – ahogy a mestere fogalmazott – a "desszertjét" látta benne. A soroza
nov. 28
20:27
Jó hír – Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú bánsági Újszentesen (vasárnap.hu)
Jóváhagyta az önkormányzati testület a magyar feliratok visszahelyezését a Temesvárral összenőtt Újszentes községben, ahol az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltoztak az etnikai arányok, és a magyarság az összlakosság kevesebb mint 6 százalékát teszi ki – tudatta a Krónika erdélyi magyar hírportál pénteken.   Dénes Ildikó, a 19 tagú helyi tanács
nov. 28
20:27
Most önmagunkért léphetünk a TETT-ek mezejére Debrecenben (FreeMix)
Tolerancia, empátia, tapintat tevékenyen: három kineziológus beszélget hamarosan a testi, lelki és szellemi egészségről.
nov. 28
20:27
Most önmagunkért léphetünk a TETT-ek mezejére Debrecenben (Librarius)
Tolerancia, empátia, tapintat tevékenyen: három kineziológus beszélget hamarosan a testi, lelki és szellemi egészségről.
nov. 28
20:29
A Tisza Brüsszelt és a pénzpiacokat kiszolgálva sanyargatná a magyar nyugdíjasokat a baloldali megszorítócsomaggal (Magyar Nemzet)
Magyar Péterék terve megint egybecseng az Európai Bizottság akaratával.
nov. 28
20:29
Hatalmas csaták a Szaúd-Arábia Rallyn – a helyszínről jelentjük (FreeMix)
A 2025-ös rali-világbajnokság utolsó versenyén nemcsak a futamgyőzelemért, hanem a bajnoki címért is komoly küzdelem zajlik. A Toyota két nagymenője között alig 0,2 másodperc a különbség két nap után.
nov. 28
20:29
Hatalmas csaták a Szaúd-Arábia Rallyn – a helyszínről jelentjük (Librarius)
A 2025-ös rali-világbajnokság utolsó versenyén nemcsak a futamgyőzelemért, hanem a bajnoki címért is komoly küzdelem zajlik. A Toyota két nagymenője között alig 0,2 másodperc a különbség két nap után.
nov. 28
20:30
Bejelentette a MÁV: átalakul a Volánbusz menetrendje, ezer települést érint – két hét múlva érvényes (vg.hu)
December 14-től a MÁV csoport átfogó menetrend-módosítást vezet be a VOLÁN-járatok közlekedésében. A módosítások új járatok indítását, meghosszabbított útvonalakat és menetrendi átalakításokat tartalmaznak.
nov. 28
20:30
Kiderült, melyik színész mennyi pénzt kap a Stranger Things 5. évadáért, és nem csodáljuk, ha felszisszensz a lista láttán (Glamour)
Három hosszú év után november 27-től végre elérhető a Netflixen a Stranger Things legújabb, befejező évada - legalábbis annak első négy része. A sorozat kétségtelenül a streaming platform idei egyik legnagyobb dobása, amit az is tökéletesen bizonyít, hogy a megjelenésekor összeomlott az oldal, mert nem bírta a terhelést. De vajon mennyit kaszáltak
nov. 28
20:31
Csaknem négy órán át tárgyalt Orbán Viktor és az orosz elnök (Magyar Nemzet)
A megbeszélés előremutató volt az orosz beszámolók szerint.
nov. 28
20:31
"Bimbócsavarásos ruha!" – Frohner Fecó szumóbirkózóval nézett farkasszemet (FreeMix)
"Bimbócsavarásos ruha!" – kiáltott fel Epres Attila Japánban, amikor Frohner Fecót, a baráti társaság "fegyverhordozóját" küldte harcba egy valódi szumóbirkózó ellen. A Jobb később, mint soha! negyedik epizódjában Fecó a ringben találta magát egy hatalmas ellenféllel szemben, aki – ahogy a mestere fogalmazott – a "desszertjét" látta benne. A soroza
nov. 28
20:31
"Bimbócsavarásos ruha!" – Frohner Fecó szumóbirkózóval nézett farkasszemet (Librarius)
"Bimbócsavarásos ruha!" – kiáltott fel Epres Attila Japánban, amikor Frohner Fecót, a baráti társaság "fegyverhordozóját" küldte harcba egy valódi szumóbirkózó ellen. A Jobb később, mint soha! negyedik epizódjában Fecó a ringben találta magát egy hatalmas ellenféllel szemben, aki – ahogy a mestere fogalmazott – a "desszertjét" látta benne. A soroza
nov. 28
20:33
Az OTP húzta a BUX-ot pénteken (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74,15 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 109 453,39 ponton zárt pénteken.
nov. 28
20:33
Félelemben tartják a milánóiakat a migránsok (Magyar Nemzet)
Eközben Salvini pere folytatódik.
nov. 28
20:33
A Beneš-dekrétumok árnyéka ismét rávetül a szlovák politikára, parázs vitát robbantva ki (Infostart)
A Beneš-dekrétumok eltörlésének lehetősége újra komoly politikai vitát indított el Szlovákiában. A kérdés akkor került ismét napirendre, amikor az ellenzéki Progresszív Szlovákia dél-szlovákiai körútja során – ahol Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban és Komáromban találkoztak a magyar közösséggel – azt javasolta: a kormány érje el, hogy a második világ
nov. 28
20:33
Lecsapott az MNB: így söpörték ki a mulasztó közvetítőket a piacról (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank határozataiban tizennégy áruhiteles pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza, mivel azok többszöri felhívás ellenére sem teljesítették jegybank határozattal elrendelt rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettségeiket.
nov. 28
20:33
Kiderült, melyik színész mennyi pénzt kap a Stranger Things 5. évadáért, és nem csodáljuk, ha felszisszensz a lista láttán (FreeMix)
Három hosszú év után november 27-től végre elérhető a Netflixen a Stranger Things legújabb, befejező évada - legalábbis annak első négy része. A sorozat kétségtelenül a streaming platform idei egyik legnagyobb dobása, amit az is tökéletesen bizonyít, hogy a megjelenésekor összeomlott az oldal, mert nem bírta a terhelést. De vajon mennyit kaszáltak
nov. 28
20:33
Kiderült, melyik színész mennyi pénzt kap a Stranger Things 5. évadáért, és nem csodáljuk, ha felszisszensz a lista láttán (Librarius)
Három hosszú év után november 27-től végre elérhető a Netflixen a Stranger Things legújabb, befejező évada - legalábbis annak első négy része. A sorozat kétségtelenül a streaming platform idei egyik legnagyobb dobása, amit az is tökéletesen bizonyít, hogy a megjelenésekor összeomlott az oldal, mert nem bírta a terhelést. De vajon mennyit kaszáltak
nov. 28
20:33
A betegeknek joga van megfelelő körülmények között gyógyulni (Magyar Hírlap)
Az egészségügyi dolgozóknak pedig joguk van ahhoz, hogy a legmodernebb technológiához hozzáférjenek.
nov. 28
20:33
Új üzleteket nyitott a PENNY (MMonline)
Az észak-dunántúli régióban két új PENNY üzlet nyitotta meg kapuit novemberben, tovább erősítve a vállalat jelenlétét a térségben. Sümegen a 84-es főút mellett november 13-án, Székesfehérváron pedig a Budai úton november 20-án megnyitott egységek átadásával immár 243 PENNY üzlet várja országszerte a vásárlókat – pénztárcabarát árakkal, vonzó válasz
nov. 28
20:33
Az öt legjobb Diane Keaton-film – Minden végzet nehéz (Magyar Nemzet)
A film bizonyítja, hogy a szerelemhez sosem késő.
nov. 28
20:33
Akkora a masinisztahiány Szlovákiában, hogy busszal kell pótolni a vonatokat (Telex)
Jókút és Szakolca közt nincs, aki vezesse a vonatokat, ezért kényszerül pótlásra a vasúttársaság.
nov. 28
20:33
Ez a 3 legszerencsésebb csillagjegy az uralkodó Nyilas-szezonban (in.hu)
A Nyilas időszaka (november 22. és december 22. között) évről évre friss lendületet hoz. Ilyenkor könnyebben nyitunk az új lehetőségek felé és bátrabban mondunk igent a váratlan ötletekre. Bár ez az energikus időszak minden csillagjegyre hat, néhányan különösen szerencsésnek érezhetik magukat.
nov. 28
20:33
Mit hozzon a Mikulás a gyereknek? 10 Diy ajándék kicsiknek (Bien)
A legszebb ajándék az, amit saját magad készítettél, és ehhez még nem is kell különösebben ügyes kezű szuperanyunak lenned. Ezek között az apróságok között találsz vérbeli kreatívoknak való kihívásokat, és olyan kedves apróságokat is, amelyeket percek alatt elkészíthetsz, mégis személyes ajándékot adhatsz vele a gyerekeknek.
nov. 28
20:35
Makány Márta mutatta meg nekünk, hogyan néznek ki az idei év legmenőbb adventi koszorúi (FreeMix)
Makány Márta divattervező, és Mezőffy Tamás mestervirágkötő segítségét kértük, hogy megtudjuk, melyek a legdivatosabb idei darabok.
nov. 28
20:35
Makány Márta mutatta meg nekünk, hogyan néznek ki az idei év legmenőbb adventi koszorúi (Librarius)
Makány Márta divattervező, és Mezőffy Tamás mestervirágkötő segítségét kértük, hogy megtudjuk, melyek a legdivatosabb idei darabok.
nov. 28
20:35
Munkásőr – a legalja (Magyar Nemzet)
Oda tényleg csak a fekete öves, saját népüket legyilkolni bármikor képes gazemberek léptek be.
nov. 28
20:36
Meglepte az Eb-negyediket, fontos vb-selejtezős sikert aratott a magyar férfi kosárválogatott (m4sport.hu)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 89–82-re legyőzte az Európa-bajnoki negyedik Finnországot a világbajnoki selejtezősorozat nyitányán, Szombathelyen, pénteken.
nov. 28
20:36
Nem hiszed el, milyen sorozatot néz György és Sarolta: ez a kedvencük (Femcafe)
A walesi hercegi család mindennapjai sokkal hétköznapibbak, mint gondolnánk, a két nagyobbik gyerek, György és Sarolta pedig egy ikonikus sorozatot szokott nézni.
nov. 28
20:36
Elrontotta a kormány a hétvégét: húsbavágó megszorítócsomagot fogadott el a pénteki ülésén – ez fájdalmas lesz Romániában (vg.hu)
Jelentős átrendezésről döntött Bukarest: több mint kétmilliárd lej kerül át az egészségbiztosítási alapba.
nov. 28
20:36
Ezt látni kell: Felrobbantotta a netet a csepeli kohászok naptára (BorsOnline)
Kapós a csepeli kohászok naptára.
nov. 28
20:37
Rajtaütés keretében letartóztatták a volt F1-es versenyzőt, Adrian Sutilt (FreeMix)
Meglepő és súlyos hír rázta meg a motorsport-világot: a német BILD információi szerint egy nemzetközi razzia során őrizetbe vették az egykori Forma-1-es versenyzőt, Adrian Sutilt, akit csalással és sikkasztással gyanúsítanak. A hatóságok egyelőre nem közöltek további részleteket, és Sutil sem reagált nyilvánosan a vádakra.
nov. 28
20:37
Rajtaütés keretében letartóztatták a volt F1-es versenyzőt, Adrian Sutilt (Librarius)
Meglepő és súlyos hír rázta meg a motorsport-világot: a német BILD információi szerint egy nemzetközi razzia során őrizetbe vették az egykori Forma-1-es versenyzőt, Adrian Sutilt, akit csalással és sikkasztással gyanúsítanak. A hatóságok egyelőre nem közöltek további részleteket, és Sutil sem reagált nyilvánosan a vádakra.
nov. 28
20:39
Egyetemi város lett Beregszász │ KISZó-beszámoló (FreeMix)
Felavatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem új, egyetemi rangot jelző névtábláját. Hegedűs Csilla - Immár magyar nyelvű, magyar szívű, magyar lelkű és minden pillanatában magyar tettű egyeteme van a kárpátaljai magyar közösségnek - kezdte ünnepi köszöntőjét Hankó Balázs a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem névtáblaavató ün
nov. 28
20:39
Egyetemi város lett Beregszász │ KISZó-beszámoló (Librarius)

Keresés