A Hargita alján a gazdálkodás nem csupán munka, hanem tájformáló hagyomány. Egy német szakmai csoport helyben tapasztalta meg, hogyan működik az erdélyi agroerdészeti világ, amely máig őrzi természetközeli, soklábú gazdálkodási modelljét.

Az 56 éves rapper szigorú korlátozásokban töltötte a hálaadást. Diddy a tőle megszokott Freak-off buli helyett most a börtönszabályok szerint ünnepelt.
A Dunaújvárosból származó színész az elsők között állt Magyar Péter mellé, a belső jelöltállításon pedig könnyedén behúzta Fejér megye 4-es választókerületét.
Karácsony Gergely jelentette be a szomorú hírt, miszerint 78 éves korában elhunyt Kenedi János író, műkritikus és a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék egyik vezető alakja.
Témák: November 28-a péntektől ismét látogatható a felújított Lovarda. A Gyulai Várfürdőnél bíznak abban, hogy a május óta tartó rekonstrukciót követően ismét fellendül a gyógyturizmus. Koszta Rozália születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a Kohán Képtárban. A tárlat képanyaga feleleveníti a festő egyes korszakait. Esélyegyenlőség
Párszavas válaszokat adott az újabb csalódáskeltő sprintidőmérő után a hétszeres F1-es világbajnok: csak a katari időjárást tudta pozitívumként említeni…

Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje.

Meghalt egy hatéves kisfiú, akinek mindössze száraz köhögése volt, miután az orvosok állítólag egy olyan adrenalinadagot adtak be neki, amely szívinfarktusos betegeknek való.
Legkevesebb 128 ember meghalt, sokakat eltűntként tartanak számon, miután sikerült eloltani a kigyulladt hongkongi toronyházakat. A tűz okát hetek múlva állapíthatják meg, de a felújítások miatt gyúlékony borításokkal védték az ablakokat, a tűzjelzők pedig nem működtek.
Meghalt egy hatéves kisfiú, akinek mindössze száraz köhögése volt, miután az orvosok állítólag egy olyan adrenalinadagot adtak be neki, amely szívinfarktusos betegeknek való.
Meghalt egy hatéves kisfiú, akinek mindössze száraz köhögése volt, miután az orvosok állítólag egy olyan adrenalinadagot adtak be neki, amely szívinfarktusos betegeknek való.
Meghalt egy hatéves kisfiú, akinek mindössze száraz köhögése volt, miután az orvosok állítólag egy olyan adrenalinadagot adtak be neki, amely szívinfarktusos betegeknek való.
Meghalt egy hatéves kisfiú, akinek mindössze száraz köhögése volt, miután az orvosok állítólag egy olyan adrenalinadagot adtak be neki, amely szívinfarktusos betegeknek való.
Meghalt egy hatéves kisfiú, akinek mindössze száraz köhögése volt, miután az orvosok állítólag egy olyan adrenalinadagot adtak be neki, amely szívinfarktusos betegeknek való.
Összefogásra szólította fel a magyarországi polgármestereket, településeket a Tisza Párt tervezett megszorítócsomagja ellen Szita Károly (Fidesz-Kdnp), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az Mti-nek pénteken adott nyilatkozatában. A politikus azt mondta: "nagyon sokunkat megdöbbentettek" az elmúlt napokban napvilágot