Mit jelent a szótlanság egy munkahelyi szituációban? Az üzleti életben a hallgatás nem feltétlenül jelent közönyt vagy udvariatlanságot, olykor azonban a pszichológusok szerint is beszédesebb a csend minden szónál.
Az Otthon Start Program (OSP) bejelentését követően látványos, de kétségtelenül túlfűtött érdeklődési hullám indult el az ingatlanpiacon. A Duna House elemzése alapján az augusztus eleji hetekben a hirdetésekre érkező telefonos megkeresések száma több mint 60 százalékkal emelkedett a júliusi átlaghoz képest. A hirtelen jött aktivitás mögött azonban
A kormány kiegészíti az árréscsökkentéssel érintett áruk listáját - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett videóban.
Tiltott növényvédőszerekkel kezelt termékek, olcsó, ipari körülmények között nevelt baromfi – az ukrán agrárimport térnyerése súlyos veszélyt jelent a magyar fogyasztókra és gazdákra egyaránt.
A magyar alaptevékenységben fordulat történt a vállalati hiteleknél, 2023-2024 stagnálása után dinamikusan nőnek a hitelek, különösen a mikro- és kisvállalati állományok, amik az első 9 hónapban 12 százalékkal nőttek, de a nagyvállalati állomány is 5 százalékkal nőtt. A ma hajnalban megjelent gyorsjelentés után Bencsik László, az OTP vezérigazgató-
Az alvás minősége mindenki életét alapjaiban befolyásolja, ám a női szervezet különleges hormonális ritmusai miatt a nők esetében ez a kapcsolat még összetettebb. A ciklikusan változó hormonok, mint az ösztrogén és a progeszteron, befolyásolhatják az alvás hosszát, mélységét és minőségét, így egyes napokon a nyugodt pihenés akár komoly kihívássá is
Idén is harminc döntőst választott ki az Employer Branding Award előzsűrije. A hazai szakemberekből álló bizottság ezúttal is azokat a pályázatokat emelte ki, amelyek példaértékűen mutatják be, miként lehet tudatosan, hitelesen és kreatívan munkáltatói márkát építeni. A versenyre hét kategóriában, tizenhat iparágból lehetett nevezni. A shortlistr
Az amerikai fővárosban volt megbeszélés, ahol az ifjabb Bolsonaro önkéntes száműzetésben él. A találkozóról a Miniszterelnöki Sajtóiroda adott ki fotót.
Férfiakat kérdeztünk arról, mikor érezték először, hogy párjuk érzelmileg érett nő. Az őszinte kommunikáció és a függetlenség jelei segítettek nekik felismerni ezt.
Dobrev Klára bemutatta a DK Szőlő utcai javítóintézetről készült sorozatának harmadik részét, amelyben a Budapesti Javítóintézet egyik volt nevelője arról beszél, milyen embereket vettek fel az emberkereskedelem és kényszermunka miatt idén májusban letartóztatott Juhász Péter Pál környezetébe dolgozni.
A miniszterelnök szerint mi nem ajándékot kérünk az amerikai elnöktől, hanem annak a belátását, hogy az orosz olajra kivetett szankciók a Magyarországhoz hasonló országokat lehetetlen helyzetbe hozzák.
Tiltakozik Óbuda, mert csökkentik a szentendrei HÉV beruházásának műszaki tartalmát. A HÉV felújítása kapcsán egyeztetéseket követelnek a kormánnyal az érintett önkormányzatok. Az agglomerációs települések vezetői már időpontot is kaptak a közlekedési tárcától, Óbuda azonban egyelőre nem kapott választ sem.
A Maldív-szigeteken jegyezte el David Schumacher Keszthelyi Vivient. Ralf Schumacher fia az Instagramon posztolt üzenetének első sorában röviden csak annyit írt: igent mondott. A két autóversenyző tiniszerelemnek induló kapcsolata hét év után pecsételődött meg egy jegygyűrűvel.
Nem zárható ki a hektikus mozgás a nyitást követően pénteken a magyar részvénypiacon. Csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 545,96 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 106 933,50 ponton zárt.
Egy meglepően egyszerű, természetes trükk terjedt el az interneten, amitől állítólag a pókok messze elkerülik a házat. Csak egyetlen fűszer kell hozzá, mégis hatásosabb, mint bármelyik rovarriasztó spray.
A mesterséges intelligenciát alkalmazó okoseszközök globális élvonalába tartozó HONOR bemutatta a HONOR X5c Plus okostelefont, amely a letisztult dizájnt ötvözi a rendkívül hosszú üzemidővel, a nagy fényerejű kijelzővel és a fejlett AI-alapú kameraképességekkel. A HONOR X5c Plus szimmetrikus, minimalista formavilágával újraértelmezi a klasszikus el
Ötödik bankként a Raiffeisen is 15 millió forintra emelte a maximálisan igényelhető összeget a személyi kölcsönnél, miközben új kamatkedvezményt is bevezetett.
Kína hadrendbe állította első, teljes egészében saját tervezésű és gyártású repülőgép-hordozóját, a Fucsient, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök jelenlétében avattak fel a déli Hajnan szigetén – jelentette kínai állami média.
A Vodafone és az AST SpaceMobile Németországban alakítja ki európai műholdas központját, a rendszer közvetlen műhold–okostelefon kapcsolatot kínálna, a kereskedelmi indulás 2026-ban várható.
Kétpárti szenátorok egy csoportja egy határozattervezetben arra szólítja fel a magyar miniszterelnököt a Trumppal való találkozó előtt, hogy ne vegyen több olajat és gázt Putyintól. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történt? A szenátorok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Magyarorszá
A férfi Donald Trump közvetlen közelében állt, amikor hirtelen elájult. Az incidens miatt félbeszakították a sajtótájékoztatót, és csak később folytatták.
A vadászat a felelősségről szól – jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára gróf Széchenyi Zsigmondról elnevezett emlékérem díjátadó ünnepségén, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Az Európai Bizottság mindent bevet, hogy meggyőzze Belgium vezetését a lefoglalt orosz pénzeszközök felhasználásáról, de igen komoly feltételt szabott az országot vezető Bart de Wever: kamatostul és azonnal rendelkezésre kell állnia az összegnek, ha Oroszország sikeresen pereli vissza az Ukrajnának folyósított pénzeket. A visszafizetés pár évig min
A pénteki napsütés után éles fordulatot vesz az időjárás: a hétvégére vastag felhők és egyre többfelé eső érkezik. Mutatjuk, mire kell számítani a következő napokban.
Izgalmas és különleges fotópályázattal tiszteleg a Blikk az állatok világnapja előtt. Már számos, jobbnál jobb alkotást küldtek be olvasóink, amelyekből egy kis válogatást készítettünk. Ha kedvet kapott, csatlakozzon a pályázókhoz, és küldje be a kedvence fotóját, vagy nézze meg a többi csodás képet is.
Az elnöki gépnek, az Air Force One-nak is otthont adó repülőtéren többen rosszul lettek a csomag kibontásakor. Az orvosi vizsgálatok szerint állapotuk stabil. A hatóságok megkezdték a nyomozást, a repteret kiürítették.
Az SAP a TechEd 2025 konferencián jelentette be legújabb fejlesztői innovációit, amelyek a mesterséges intelligenciát (MI) mélyen beépítik a fejlesztési folyamatba. Az SAP Build megoldás új MI-alapú funkciói, a bővülő adatökoszisztéma és a fejlett Joule ügynökök lehetővé teszik, hogy a fejlesztők minden eddiginél gyorsabban és magabiztosabban alakí
A meteorológusok szerint szürke, fagyos és jóval keményebb tél vár ránk, mint amit az elmúlt években megszokhattunk. Bár extrém, rekorddöntő hidegre nem kell számítani, a 2025/26-os tél így is az utóbbi időszak egyik leghidegebbike lehet.
A Ryanair újra rekordnyarat zárt, és hatalmas profitot könyvelhetett el a 2025-ös pénzügyi év második negyedévében is. A vállalat adózott eredménye 1,72 milliárd euró, vagyis több mint 670 milliárd forint lett, ami utasonként átlagosan 25 fontot, azaz mintegy 11 600 forintnyi profitot jelent. Ennek ellenére a Ryanairnél nyoma sincs a jegyárak csökk