A legnagyobb kérdésnek azt nevezte, hogy miről állapodnak meg a felek, mert itt most nem csupán egy fényképről, egy protokolláris kézfogásról vagy egy "live streamről" van szó, vagy egy sajtótájékoztatóról. A szervezési fázisban félbemaradt budapesti "békecsúcsról" is vár a szakértő bejelentést, de Magyarország szempontjából az energetikai tárgyú e
Tiszaújvárosban a tavaszi tűzeset után látványosan halad a gyógyfürdő újjáépítése, és úgy tűnik, a vendégek már december második felében visszatérhetnek a megszokott szolgáltatásokhoz. A felújítás közben a külső medencék és a wellness részleg továbbra is látogatható, így senki sem marad élmény nélkül.
A javuló működési eredménynek köszönhetően ismét kiemelkedő eredményről számolt be az OTP Bankcsoport. A magyar bank számait jelentősen rontották a százmilliárdos kormányzati terhek.
A Közlekedési Innovációs Díj idei nyertesei kutatássorozatának hat éve alatt csaknem 13 ezer gyalogos szenvedett valamilyen sérülést közúti balesetben. 675-en közülük életüket vesztették. A balesetek 38 százaléka kijelölt gyalogátkelőhelyen történt 2019-2024 között. "Elfogadhatatlan, hogy gyakorlatilag naponta 2-3 gyalogost gázolnak el a zebrán ma
Lelkes, őszinte és meghatódott tanárok, jelenlegi és volt igazgatók részvételével ünnepelte 60 éves jubileumát a velencei Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.
Éles hangvételű posztban reagált Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ma reggel az Orbán Viktor és delegációja által megosztott, az amerikai látogatást dokumentáló fényképekre. Facebook-bejegyzésében az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a magyar jövőt nem külföldi fővárosokban, hanem "a magyar utcákon és tereken" döntik el.
A Trump-kormány megállapodott az Eli Lillyvel és a Novo Nordiskkal a testsúlycsökkentő készítmények árának mérsékléséről és a Medicare-hozzáférés bővítéséről.
Vérten Róbert tíz évnyi angliai tapasztalattal, Michelin-csillagos konyhákban szerzett tudással tért haza, hogy új lendületet adjon Budapest egyik legismertebb éttermének. Célja, hogy megőrizze a hagyományos magyar ízek karakterét, miközben korszerű technológiákkal és friss szemlélettel formálja a konyhát. Az étlap összeállításánál a szezon kínálat
Los Angelesben tartották a Stranger Things című sorozat 5. évadának hivatalos premierjét. A vörös szőnyeges eseményen természetesen ott volt Millie Bobby Brown, aki csupa csipkében vonta magára a figyelmet.
Rengetegen faggatják a táncost arról, hogy milyennek látta a nemrég drogbirtoklással meggyanúsított rappert a Dancing with the Stars-ban, ahol együtt versenyeztek.
A Horváth Rallye ASE három versenyzőpárossal vág neki az idei szezon utolsó futamának, a Zemplén Rallynak, ahol a csapat több kategóriában is bajnoki esélyekkel áll rajthoz. A hétvégi verseny így nemcsak az idény lezárása, hanem komoly tétet hordozó összecsapás is a bajnoki pontokért.
A párkapcsolatokban sokszor találkozunk különböző szabályokkal, amelyek segíthetnek megőrizni az intimitást és javítani a kommunikációt. Nézzük meg, mit jelentenek a 222, 555, 666 és 777 szabályok!
Bár az Európa Bizottság lezárta az UniCredit–BPM-fúzió olasz blokkolásának vizsgálatát, Ursula von der Leyen még nem hozott döntést a kérdésben - írja cikkében a Politico. A késlekedés oka a cikk szerint valószínűleg az, hogy a Bizottság elnöke igyekszik elkerülni a nyílt konfrontációt Giorgia Melonival, mert szüksége van az olasz miniszterelnök tá
A november 2-án kezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 900 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbbi szinttel - közölte saját adataira hivatkozva az Insura.hu.
Fontos posztra esélyes a Liverpoolban a magyar válogatott csapatkapitánya. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történt? Szoboszlai Dominik lehet az egyik esélyes jelölt a Liverpool csapatkapitányi posztjára, miután a jelenlegi kapitány, Virgil van Dijk a szerződése 2027-es lejártakor távo
Jordán Ferenc Jövőnk a Földön című könyvében kiáll amellett, hogy mindennél nagyobb szükség van a tudományra a túlfogyasztás és a túlnépesedés szorításában lévő bolygón, de egyúttal látleletet ad a tudományok zsákutcáiról is.
Egyre kisebb önerővel és a jövedelmükhöz mérten egyre magasabb törlesztőrészlettel vesznek fel lakáshitelt a magyarok – derül ki a Magyar Nemzeti Bank Prudenciális jelentéséből. Ez nem csoda, hiszen a lakások ára gyorsan emelkedik. Jövőre szigorodnak az adósságfék-szabályok.
November 8-tól változnak az üzemanyagárak. Jelentős áremelkedésre számíthatunk a hazai benzinkutakon. Mutatjuk, hogyan alakulnak az üzemanyagok átlagárai.
Csaknem 700 kilogramm szárított dohánylevelet foglaltak le a pénzügyőrök egy 61 éves nyírségi nő portáján – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Eddig összesen 27 sarkvidéki expedíción vett részt. A National Geographic-ban és a New York Times- ban publikál, a német Alfred Wegener Sarkkörkutató Intézet fotósa. Mindig szerette a telet, a hideget. Közgazdászként végzett, de valami hiányzott, így fordult a fotózás felé. Most éli az álmát. A szakmáról, extrém körülményekről, jegesmedve-biztonság
A Big Picture 2026 Konferencián jelentette be az RTL Saleshouse, hogy új kampányfoglalási rendszert fejlesztett ki. Az új megoldás tudatosabb és rugalmasabb kampánykiszolgálást tesz lehetővé, emellett fontos előnye, hogy ugyanazt az eredményt kevesebb reklámmegjelenésből képes biztosítani. Az RTL Saleshouse a Big Picture konferencián bemutatta a hi