2025. november 12. szerda

nov. 12
14:48
Akár 10 millió háztartás éves vízfogyasztásával is felérhet az AI vízigénye (SzMo)
Sőt, a 2024 és 2030 között a szerverkapacitások bővítése évi 24–44 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járhat, ami 5–10 millió új autó forgalomba helyezésével egyenértékű.
nov. 12
14:48
A kgfb-kampányban csökkennek az átlagdíjak (Autószektor)
Felhívták a figyelmet arra, hogy a november elején elindult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány azokra az autósokra vonatkozik, akik 2010 előtt vásárolták a járművüket, és azóta sem változott a tulajdonos, vagy az üzembentartó. Ők november 30-ig dönthetnek arról, hogy biztosítót váltanak, vagy meghosszabbítják a meglévő szerződésüket.
nov. 12
14:48
Több mint egymillió vendégéjszakát hozott az őszi szünet a szálláshelyeken (Üzletem)
Az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5 százalékkal több vendégnek örülhettek, mint a 2024-es őszi szünetben – tájékoztatott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a Visit Hungary.
nov. 12
14:48
A cipóra vert Dwayne Johnsonnal folytatódik a Telex Filmklub (Telex)
Novemberben a Zúzógépet vetítjük, ami Mark Kerr legendás MMA-harcos életének különösen nehéz időszakáról szól.
nov. 12
14:48
A 3I/Atlas Nap körüli fordulója újabb jeleket árul el az eredetéről – állítja egy harvardi csillagász (Sassy)
Avi Loeb szerint elképesztő látványt nyújt a kozmikus vándor.
nov. 12
14:48
Cseh Katalinnal kapaszkodna jövőre a parlamenti székbe Barabás Richárd (Kontroll.hu)
Kizárja és visszakéri a Momentum a mandátumát Cseh Katalinnak, miután a politikus mégis elindulna a választáson egy, a párbeszédes képviselő által életre hívott magentaszínű pártban. Azt állítják, hogy nem akadályozzák a rendszerváltást, így csak a listás szavazatokra hajtanának.
nov. 12
14:54
Kgfb: jó hír érkezett a magyar autósoknak (Privátbankár)
November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.
nov. 12
14:54
Februárban lesz a 45. Magyar Filmszemle (FilmHu)
A 45. Magyar Filmszemlét február 2–8. között a budapesti Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban rendezik meg. A 45. Magyar Filmszemle programja tíz versenykategóriából és további két szekcióból, a Panoráma és az Információs szekciókból áll.
nov. 12
14:54
Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt (ProfitLine)
Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzs
nov. 12
14:54
Európa új lendületet ad a globális klímacéloknak Belémben (newtechnology.hu)
A november 10-21-e között a brazíliai Belémben zajló COP30 ENSZ Klímakonferencián az EU ismét hangsúlyozza: a világot egy tiszta energetikai átmenet felé vezetné, biztosítva a megfizethető energiát és az új
nov. 12
14:54
Lezárult egy korszak: a Momentum páros lábbal rúgta ki Cseh Katalint, a mandátumától is megfosztották (Mandiner)
Mélységesen csalódtak egykori társukban.
nov. 12
14:54
Felfoghatatlan: egy józsefvárosi nő elvitte a nyolcnapos csecsemőt egy budapesti lakásból (Demokrata)
Videón a döbbenetes gyermekrablás.
nov. 12
14:54
Sosem látott fotókat mutatott a szüleiről Gáspár Bea (AC News)
Bea asszony igazán megható pillanatot osztott meg követőivel! Megmutatta a legfontosabb embereket az életében, akiknek sokat köszönhet.
nov. 12
15:00
Döntött a kormány – itt van Orbán Viktor bejelentése (Menedzsment Fórum)
A Harcosok Klubja csoportjában jelentette be.
nov. 12
15:00
Oeconomus: a kedvező forintárfolyam mérsékli az inflációt (Infostart)
Az üzemanyagok árában viszonylag gyorsan megjelenik a forint erősödése, illetve általánosságban az import termékek árára is kedvező hatással van a stabil forintárfolyam – írja Erdélyi Dóra, az Oeconomus senior elemzője egy friss tanulmányban.
nov. 12
15:00
500 ezer forint készpénzt talált egy borítékban a férfi Kecskeméten (Blikk)
Egy becsületes megtaláló igen tetemes összeget adott vissza Kecskeméten. Úgy látszik ott még mindig nem halt ki a becsületesség és az emberség. A közösségi összefogásnak köszönhetően a pénz hamar eljutott a jogos tulajdonosához.
nov. 12
15:00
Női nemzetközi filmfesztivál érkezik a fővárosba 2026-ban (Kreatív Online)
2026. június 4–7. között először rendezik meg Budapesten a La Femme International Film Festival Europe-ot (Lafiffe), az első, Magyarországon rendezett, kifejezetten női alkotókat fókuszba helyező, nemzetközi filmfesztivált.
nov. 12
15:00
Led-fény alatt nő a szója, és egész évben terem (Agroinform)
Nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy egy kísérletben magasabb hozamot és jobb minőséget is produkált így a növény.
nov. 12
15:00
Ezt a menekülő embert jobb lett volna futni hagyni (Player)
Edgar Wright a Cornetto-trilógiával alapozta meg hírnevét, hiszen a Simon Pegg és Nick Frost főszereplésével készült filmek mindegyike – Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége – egészen kiváló lett. Bár ezeken kívül is csinált szerethető filmeket – Scott Pilgrim a világ ellen, Nyomd, Bébi, nyomd! –, a legutóbbi műve – Utolsó éjszaka a Sohóban
nov. 12
15:00
Ősi emberi koponya írhatja át az evolúció történetét (Mínuszos)
Egy Kínában talált egymillió éves koponya új fejezetet nyithat az emberi evolúció kutatásában, félmillió évvel
nov. 12
15:00
Szintet lépett a használtautó-import (MMonline)
Októberben a DataHouse adatai szerint 12 588 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 10 százalékkal több az előző havi mennyiségnél, és több mint 17 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 10 725-ös értékét. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2021 márciusában volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma m
nov. 12
15:00
Már nem a növénytermesztés a húzóágazat? (Mezőhír)
Az agrárjövedelmek zuhanásában masszív szerepet játszik a növénytermesztés kudarca.
nov. 12
15:00
Daniel Naroditsky: A 29 évesen elhunyt sakknagymester, aki példaképpé vált a világ számára (Bien)
Daniel Naroditsky, az Egyesült Államok egyik legtehetségesebb sakknagymestere, mindössze 29 évesen hunyt el. Életútja és személyisége rengeteg embert inspirált és jelentett példaképet.
nov. 12
15:02
Ma még olcsóbban tankolhatsz, holnap változnak az árak (Agroinform)
A hét második felében drágul a benzin és a gázolaj is.
nov. 12
15:06
Majka megszólalt az X-Faktor szabályainak módosításáról: "Van, ami felülír mindent" (Blikk)
Majka javaslata megváltoztatta az X-Faktor menetét, ugyanis a rapper a székes feladatnál feldobta ötletként, hogy mi lenne, ha Tóth Andi négy mentorálttal vágna neki az élő adásoknak. Mohácsi Anett és Patai Anna között ugyanis nem tudott dönteni a zsűri, így szabálymódosítás történt. Majka elárulta, megbánta-e a döntését.
nov. 12
15:06
Az évszázad pere közeleg, Trump kontra BBC (Piac és Profit)
Trump beperelheti a BBC-t, miután a brit tévéadó elismerte, hogy hibát követett el az elnök január 6-i beszédének szerkesztése során.
nov. 12
15:06
Féltékenység miatt robbanthatta fel Pali bácsit a sógora – újabb részletek (Blikk)
Monorierdő, ez a csendes, békés kis község Pest megyében, rémisztő hírrel került a figyelem központjába. A Barátság utcai lakók megdöbbenve és sokkolva értesültek arról, hogy a mindenki által kedvelt és segítőkész Pali bácsit megsérült egy robbanásban. Valaki csőbombát tett a kapujába és az működésbe lépett. A detonáció meg is ölhette volna a 67 év
nov. 12
15:06
Megtalálták a kedden lezuhant török katonai repülőgép feketedobozát (Telex)
Ez a NATO-tagállam legsúlyosabb katonai balesete 2020 óta.
nov. 12
15:12
Orbán Viktor elárulta: jelentős döntést hozott a kormány (Privátbankár)
Meghosszabbítják a kamatstopot.
nov. 12
15:12
Izland a legrosszabbakra készül (Infostart)
Nemzetbiztonsági kockázatnak és egzisztenciális fenyegetésnek minősítette Izland az Atlanti-óceán fő áramlási rendszerének (AMOC) lehetséges összeomlását, s ezzel megnyitotta az utat a kormány előtt, hogy stratégiát dolgozzon ki a legrosszabb esetekre - közölte az ország klímaügyi minisztere.
nov. 12
15:12
Sikerült a Citigroupnak: Putyin engedélyezte, hogy eladja orosz leánybankját (Portfolio)
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy rendeletet, amely lehetővé teszi az amerikai Citigroupnak, hogy értékesítse orosz érdekeltségét az orosz hátterű Renaissance Capitalnak - jelentette a Bloomberg.
nov. 12
15:12
Oda dugta el a mobiltelefont és annak töltőjét egy rab, ahová nem süt be a nap – aztán szó szerint kiszedték belőle (Mandiner)
Megpróbálta, nem sikerült.
nov. 12
15:12
Tényleg betiltotta Thaiföld az alkoholfogyasztást? (Roadster)
A turistáknak nem árt alaposan megismerniük a játékszabályokat, mielőtt koccintanának egy Chang sörrel a tengerparton.
nov. 12
15:18
Ébresztő: a tüdőszűrés ugyanolyan fontos, mint a többi rákszűrés (Menedzsment Fórum)
Míg az elmúlt években belénk égett, hogy mammográfiára, nőgyógyászati vagy prosztata rákszűrésre el kell menni, addig a tüdőszűrésre tízből négyen azért nem mennek el, mert félnek a diagnózistól. Létfontosságú ezen változtatni, hiszen a tüdőnk az egyik legértékesebb szervünk, és a tüdőrák ma már nem egyenlő a halálos ítélettel.
nov. 12
15:18
Szoboszlai hasonmása felrobbantotta a netet: Slotnak vigyáznia kell, kit küld pályára (Mandiner)
A londoni modell előre tudta, hogy Szoboszlaihoz fogják hasonlítani.
nov. 12
15:18
Emily Ratajkowski újra szerelmes: híres filmrendezővel randizik (in.hu)
Úgy tűnik, Emily Ratajkowski ismét szerelmes: a modell a hétvégén új párja, a francia filmrendező Romain Gavras társaságában tűnt fel New York utcáin. A páros látszólag nem is rejtőzködött, többször is látták őket egymásba karolva sétálni és csókokat váltani.
nov. 12
15:18
A középiskolás diákokat szólította meg a Gál Ferenc Egyetem Felvételizők Napja programja (Gyulatelevízió)
A közel egy évtizede elindított esemény nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egyre több középiskolás diák választja felsőfokú tanulmányai helyszínéül a Gál Ferenc Egyetem valamelyik campusát. Vincze Gábor, a GFE gyulai karának dékánja kiemelte, fontos számukra, hogy a Békés vármegyeiek egészségesebbek legyenek. Ennek a kulcsa az értelmiség megta
nov. 12
15:24
Több mint kétezer év börtönre ítélnék az isztambuli polgármestert (Infostart)
A március óta börtönben lévő Ekrem Imamoglura korrupciós vádak miatt fogták perbe. Az ügyészség szerint további 401 ember is érintett.
nov. 12
15:24
Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak (ProfitLine)
Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versen
nov. 12
15:24
A román jegybank sem enged a 6,5%-ból (Portfolio)
Az eddigi 6,5%-on tartotta az alapkamatot szerdán a román jegybank, ahogy arra előzetesen számítottak a szakértők. Ezzel már tíz hónapja nem változott a kamatszint, ami az EU-ban a magyarral holtversenyben a legmagasabb.
nov. 12
15:24
Menczer Tamás: Zelenszkij fenyeget és mosolyog közben (Demokrata)
Videó! Zelenszkij megoldás alatt a Barátság vezeték felrobbantását érti: háromszor megtámadta azt és láthatóan készül a negyedik támadásra – mondta Menczer Tamás.
nov. 12
15:24
Manfred Weber megint nekiment Magyarországnak – már a feszítővasat is beígérte (Mandiner)
Tűzoltóként lép fel egy általa is okozott problémában.
nov. 12
15:24
"Mennyire lehet stabilan tervezni Magyarországon?" Kiakadt az Erste-vezér a bankadó duplázására, és még nem is tudott az újabb bejelentésről (Forbes)
Amikor találnak 50 milliót a következő három év tervezésében, pezsgőt bontanak, "erre valaki lerak 20 milliárd új adót". Az Erste elnök-vezérigazgatója még fel sem fogta, mit jelent számukra az extraprofitadó duplázása. Mi történt? Derült égből villámcsapásként érte a teljes bankszektort a bankok extraprofitadójának duplázása, még fel kell fogni, h
nov. 12
15:24
Megható ünnep: így köszöntötte Falusi Mariann kollégáival Kulka Jánost (rtl.hu)
A hatvanhetedik születésnapját ünnepelte a napokban Kulka János, ám arra maga sem számíthatott, hogy a Halál Velencében című darab végén egy egész színház köszönti majd. Sőt, még jó barátja, Falusi Mariann is meglepte!
nov. 12
15:24
Csecsemőrablás Budapesten – alapítványi dolgozónak adta ki magát az elkövető (AC News)
Egy 31 éves nő, aki alapítványi munkatársnak adta ki magát, elrabolt egy csecsemőt egy VIII. kerületi otthonból.
nov. 12
15:24
Újabb Kennedy kezd politikai karrierbe, elindul a választáson JFK unokája (naphire.hu)
John F. Kennedy unokája élesen kritizálta Donald Trumpot, majd bejelentette, hogy New Yorkban indul a képviselőházi választásokon.
nov. 12
15:24
Erősödik a morgás a versenyszférában a fizetések miatt (Haszon.hu)
A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, ez az arány 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehe
nov. 12
15:30
Nyugdíjasok és a személyi kölcsön: hogyan működik, és miért népszerű felújításra? (Privátbankár)
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akk
nov. 12
15:30
Enyedi Ildikó életműdíjat kap a nemzetközi filmkritikusoktól (FilmHu)
A Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon Enyedi Ildikó fogja megkapni a 100. évfordulóját ünneplő FIPRESCI életműdíját. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége idén ünnepli centenáriumát, a Csendes barát rendezője lesz a negyedik és egyben utolsó filmes idén, akinek átadják az évfordulós díjat.
nov. 12
15:30
Meghátrálásra kényszerítették Ursula von der Leyent, zátonyra futott a mesterterve (Portfolio)
Hónapok óta éles küzdelem folyik az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság és az Európai Parlament jelentéstevői között azon, hogy milyen formát öltsön az unió 2028–2034-es ciklusra szóló költségvetése. Míg az EB-vezér egy tálcára tette volna a támogatások jelentős részét, hogy azt a nemzeti kormányok saját belátásaik szerint szelete

Keresés