James Van Der Beek bejelentette, hogy árverésre bocsátja a Dawson és a haverok című sorozat forgatásáról származó emléktárgyait. Bár fájó szívvel válik meg tőlük, meg kellett hoznia ezt a döntést, hogy finanszírozni tudja a rákbetegségével kapcsolatos kezeléseit.
A Sotheby’s genfi aukcióján igazi történelmi ritkaság talált új gazdára: 1,73 millió dollárért (több mint 630 millió forintért) kelt el Mercedes Gleitze Rolex karórája, az első brit nőé, aki átúszta a La Manche-csatornát. A 27 milliméteres, 9 karátos arany Rolex Oyster a svájci óragyártás egyik legfontosabb darabja, amely döntő szerepet játszott ab
Csütörtök délelőtt Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő – derül ki a meghívóból. Az eseményen szokás szerint a friss kormánydöntéseket és azok hátterét ismertetik.
Tarts velünk az első nonfiction könyvfesztiválon, ahol világhírű tudósokkal keressük a választ a jövő égető kérdéseire. Erről a 3 kötetről biztosan szó esik majd az Ezt senki nem mondta! szekció programjában.
A négyszeres világbajnok jelen volt a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon, új projektje mellett pedig egy esetleges jövőbeli F1-es szerepvállalásról is nyilatkozott.
Már épül a szolnoki karácsonyi vásár 2025. hagyományos helyszíne a Kossuth téren, ahol újra együtt élvezhetjük a közösségi forralt borozást, a pillecukros forrócsokit és a színpadi programokat. Idén különleges újdonság is érkezik: a gyerekeket a Manóműhely is várja majd. Addig is, minden fontos dátumot, helyszínt és programot egy helyen, itt megtal
A 2022-2025 évre szóló megállapodás keretében az Economic Innovation Partnership Program (EIPP) részeként indult el korai-magyar együttműködés az elektromobilitás, a logisztika és az akkumulátoripar területén. Az együttműködésben magyar oldalon több minisztérium (Nemzetgazdasági Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium, Kulturális és Innovációs Minis
Ez a reklám simán versenybe szállhat az év legönironikusabb (és legkiválóbb castinggal dolgozó) mini romkomja címért. Nem fog sikerülni sírás nélkül végignézni.
Egy szociális dolgozó átlagosan havi nettó 297 ezer forintot keres, ebből kell megoldania a számlák kifizetését és a bevásárlást is – mondta az InfoRádióban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné úgy értesült, bizonyos intézményekben 30 százalékos munkaerőhiány van, ami azt eredm
Húsz év alatt verhetetlenek a világversenyeken az észak-koreai női focisták, aztán 20 éves koruk után történik valami, ami szürkévé és kiszámíthatóvá teszi őket.
A legtöbb tanulmányautó csak arra jó, hogy ámuljunk rajta, aztán örökre elfelejtsük, a Peugeot Polygon Concept azonban nem ide tartozik. Azért is érdemes megnézni közelebbről, mert a 208-as utódját vetíti előre.
A terézvárosi Játékvár Óvoda nemcsak a 130 éves villája miatt különleges, hanem azért is, mert itt öt férfi óvodapedagógus dolgozik együtt a gyerekekkel. A mindennapokban zenélnek, játszanak, mesélnek, és apafiguraként adnak biztonságot azoknak, akiknek otthon ez hiányzik. A szülők szerint kiegyensúlyozottabbak, nyitottabbak lettek tőlük a gyerekek
A 2023-as Super Mario Bros.: A film 1,36 milliárd dolláros bevétele után nem volt kérdés, hogy jön-e folytatás, most pedig végre a The Super Mario Galaxy Movie első teljes előzetese is megérkezett.
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. A benzin esetében ez bruttó 2 forintos változást jelent, míg a gázolaj beszerzési ára bruttó 5 forinttal változik majd – írja a holtankoljak.hu.
A Generali csoportszintű vezérigazgató-helyettessé nevezte ki Giulio Terzariolt, aki eddig a biztosítási üzletágat vezette. A kinevezést néhány héttel azt követően jelentették most be, hogy a Philippe Donnet vezérigazgatót bíráló befektetők megerősítették befolyásukat a társaságnál - írja a Reuters.
Mautner Zsófia és Kordos Szabolcs egy igen különleges receptkönyvvel állt elő, amiben a finom ételek mellett Budapest egyes épületeinek története is kirajzolódik.
Az emberi kapcsolatok sokszor bonyolultak és tele vannak apró, nem mindig egyértelmű jelekkel. Az, hogy valaki titkon szerelmes beléd, nem mindig nyilvánvaló, de vannak apró jelek, amelyek segítenek felismerni ezt a különleges vonzalmat. Ha úgy érzed, hogy valaki különleges figyelemmel fordul feléd, érdemes figyelni a következő jelekre.
A geopolitikai tényezők nagyban befolyásolják az európai cégek felhőstratégiáját. Ilyen okokból a nyugat-európai IT-vezetők 61 százaléka növeli a helyi felhőszolgáltatások alkalmazását - derül ki a Gartner felméréséből.
Arany wc és dollárkötegek kerültek elő Zelenszkij bizalmasának otthonából. A Die Welt német lap azt írja: a korrupcióellenes ügynökség, Timur Mindich otthonában házkutatást tartott, a díszes mellékhelyiségben például arany toalettet találtak.
November 20-án a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai újra kilépnek a koncerttermekből és belemerülnek a pezsgő budapesti éjszakába – A zene éjszakájába!
A jegybankelnök is megszólalt a védőpajzsról, amelynek keretösszege Orbán Viktor szerint akár 6600 milliárd forintnak megfelelő dollár is lehet. Mi történt? A védőpajzsok soha nem a jelenről szólnak, hanem a jövőről, ha gazdasági konfliktus alakul ki, akkor az ország rendelkezzen kellőképpen védelemmel – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (
A Fidesz frakciószóvivője szerint úgy tűnik, egyre többen jutnak el a kijózanodáshoz, mert nem tudnak már azonosulni a Magyar Péter-féle pártvezetéssel.
A Budapesti Értéktőzsde bemutatta a BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című sorozat tizedik kötetét. A jubileumi kiadványban szereplő újabb ötven magyar vállalkozással együtt a BÉT50-közösség immár ötszáz tagot számlál, melynek tagjai a magyar gazdaság legeredményesebb és leginspirálóbb középvállalatai közül kerülnek ki.