Az EU 2035-re betiltotta volna a fosszilis üzemanyaggal hajtott új gépjárművek forgalmazását, a javaslat ellen már ekkor is több tagállam – köztük Olaszország – tiltakozott.
A Dihk által kiadott Ahk World Business Outlook friss adatai szerint a német cégek üzleti várakozásai továbbra is visszafogottak, ugyanakkor a világ 90 országában működő Ahk-hálózaton keresztül megkérdezett vállalatok külföldi telephelyeik iránt ismét erősödő bizalomról számoltak be, miután mérséklődtek az amerikai vámpolitika okozta bizonytalanság
Négy évtized után ismét leprás megbetegedést diagnosztizáltak Romániában: a fertőzést egy kolozsvári szépségszalonban dolgozó ázsiai masszőrnél mutatták ki, az érintett létesítmény működését felfüggesztették - tudósított az Agerpres.
A téli hónapokban kevés dolog esik olyan jól, mint egy forró, gőzölgő krémleves, amely egyszerre melenget, táplál és kényeztet. Most eláruljuk, mi az istenien finom és selymes levesek titkos hozzávalója!
Vasárnap első alkalommal rendezik meg Veszprémben a GÖRÖGIMI Emléktornát, amelyen öt, a legendás játékvezetőhöz kötődő csapat lép pályára, hogy méltó módon tisztelegjenek a veszprémi sportember emléke előtt. A nap megemlékezéssel kezdődik, a mérkőzések pedig a Városi Stadion munkacsarnokában várják a szurkolókat.
A harminchárom éves cseh milliárdos Európa védelmi óriását akarja létrehozni. Michal Strnad azt mondta, további felvásárlásokat fontolgat, miután cégének az orosz–ukrán háború miatt megugrottak az eladásai.
Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a közgazdász, egyetemi tanár, volt jegybankelnök amondó, állami intervenciók nélkül aligha teljesül a következő egy-másfél évben a jegybank 3 százalékos inflációs célja.
Megvolt a pénteki szavazás, meglett az előre ismert eredmény: Mohammed bin Szulajm újabb 4 éves ciklusba kezdhet a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökeként.
Cél, hogy a karácsony és az azt követő napok ne a félresikerült ajándékok okozta kellemetlenségekről, hanem az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljanak.
A 4iG Műsorszóró Kft. eladásával kapcsolatban a sajtóban megjelent, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő közösségi oldaláról és nyilatkozataiból átvett, minden valóságalapot nélkülöző kijelentések alkalmasak a Társaság jó hírnevének megsértésére és a tőkepiac tisztességtelen befolyásolására. A 4iG Nyrt. felelős, multinacionális nagyvállalatként hat
V4-ek ide, Brüsszel meg ukránok oda, nekünk nem fér bele, hogy Szlovákiában börtönnel fenyegetik azokat, akik kritizálni merik a magyarellenes Beneš-dekrétumokat. Veczán Zoltán írása.
Egy rendkívül szokatlan és súlyos per indult az Egyesült Államokban, amelyben a ChatGPT chatbot szerepét kérdőjelezik meg egy halálos kimenetelű esetben.
A 4iG Csoport szerint nem igaz, amit Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő állított a 4iG Műsorszóró Kft. eladásával és az RTL felvásárlásával kapcsolatban. A kormányközeli cég különféle jogi lépéseket helyezett kilátásba az ellenzéki politikussal szemben.
Görgényi Ernő polgármester kezdte meg a maratoni hosszúságú felolvasást Krasznahorkai László A magyar nemzet biztonsága című regényéből. Csütörtök délután tizenhatan vállalkoztak arra a könyvtárban, hogy átlagosan tíz oldalas szöveget osszanak meg a hallgatósággal. A negyedik fejezetet az író engedélyével online is lehetett követni. Dézsi János elm
Nyakunkon a karácsony, úgyhogy itt az ideje a hangolódásnak és a készülődésnek. Pár héttel az ünnep előtt már érdemes megtervezni a menüt, kitalálni, hogy milyen fogásokkal kápráztatjátok majd el szeretteiteket. De ne hagyd, hogy a stressz átvegye feletted az uralmat, most mutatunk 6 konyhai eszközt, ami garantáltan megkönnyíti a dolgod az ünnepek
A házi gasztroajándékok szívből jönnek, de a csomagolás, a címkézés és a hőkezelés hiánya kockázatot jelenthet. A Nébih hasznos útmutatót ad minden lépéshez.
Az Opus Global jelezte, hogy a korábban, 2025. október 15-én közzétett bejelentésével összhangban részvény-visszavásárlási tranzakció(ka)t tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legalább 1 milliárd forint értékben.
Újabb résszel tért vissza az Örkény István egyperceseit feldolgozó animációs sorozat. Most egy elhagyatott elmegyógyintézet groteszk mindennapjait láthatjuk.
Az egészségpodcast legújabb epizódjában Judit történetét ismerhetjük meg, aki egy rutinszerű mozdulat után vált szinte mozgásképtelenné. A beszélgetésből kiderül, hogy mi mindenben segíthet a gyógytornász.
Decemberben az év egyik legfontosabb autós hírével rukkolt elő a Toyota: bemutatta a V8-as turbómotorral szerelt GR GT szupersportautót és annak tervezett versenyváltozatát, a GR GT3-ast. Arról már kevesebb szó esett Európában, hogy a Gazoo Racing egy másik típusába is beépített idén egy nyolchengeres benzinmotort: abba a GR Suprába, amelynek elvil
A világ első és legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether rövid történelme során viszonylag gyorsan túlnőtt a kriptopiac határain. A cég legújabb irányváltása a robotika és a fogyasztói egészség iránti nyitottságában nyilvánul meg. A Tether készpénztöbbletének effajta fejlesztésekbe való fektetése jelentősen eltér a korábbi pénzügyi fókuszától, é
A Palikék Világa vendégeként tért vissza a friss nagymama, aki nem rejtette véka alá a véleményét. Megdöbbentő őszinteséggel beszélt arról, mit tanult a saját hibáiból.
A tél csendje és nyugalma kiváló alkalom arra, hogy mélyebbre ássunk a saját lelki világunkba. Az önismereti kérdések feltevése révén új felismerésekre és személyes fejlődésre tehetünk szert.
Ez a nehéz műveltségi kvíz csak a legjobbaknak való. A kérdések komoly figyelmet és széleskörű tudást igényelnek és csak kevesen érik el mind a nyolc pontot. Ha te közéjük tartozol, joggal nevezheted magad igazi kvízmesternek! A Kvízguru kvízei természetes módon tartják mozgásban az agyadat. A változatos témák segítik a gondolkodás rugalmasságát.
A migráció ügyében sok mindent kitalált már Brüsszel, de ez minden határon túlmegy – mondta el a miniszterelnök Facebook-videóban pénteken. Orbán Viktor közölte, a DK meg a Tisza ezt a migrációs paktumot eddig is támogatta és most is támogatja, ők hozzájárulnának ahhoz, hogy nyugatról migránsokat hozzanak Magyarországra.