Az új év első estéjén végre a tévénézők is láthatják az elmúlt harminc év legsikeresebb magyar mozifilmjét: január 1-jén a TV2 műsorára tűzi a Hogyan tudnék élni nélküled? című, Demjén Ferenc slágereire épülő romantikus zenés filmet.
Hannover, Agritechnica 2025 – A New Holland Agriculture új mércét állít fel a szakosodott gazdálkodásban a vadonatúj T4.120F Auto Command traktorral, amely novemberben mutatkozott be nyilvánosan a világ legnagyobb mezőgazdasági gépkiállításán. Ez az új modell nem csupán a T4 sorozat csúcsát képezi, de a vállalat hagyományos szőlő- és gyümölcstermes
Az egy hónappal korábbi hárommal szemben már hét tagállamban is nagyobb volt a pénzromlás, mint nálunk – derül ki laptársunk friss Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
Vegyesen zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a Dow több mint 300 pontot esett, miközben a befektetők a kormányzati leállás miatt elcsúsztatott munkaerőpiaci adatokat értékelték, amelyek nem igazán adtak egyértelmű jelzést a kamatpályával kapcsolatban. Ázsiában ugyancsak felemás a kép ma reggel, Európában viszont emelkedéssel indult a kereskedés. Min
Ha érdekelnek az állatok, szeretsz velük foglalkozni, és nem ijedsz meg a fizikai munkától, akkor az állatgondozó képzés jó választás lehet számodra. Itt nem elméleti könyvek fölött kell görnyedni, hanem valódi tapasztalatokat szerzel a gazdasági állatok gondozásában. A képzés során megtanulod: hogyan kell etetni, itatni és gondozni különféle gazda
Ha egy igazán karakteres, mégis otthonos sültre vágysz, ez a sörös-mézes sertéscomb telitalálat: karamellizált kéreg, szaftos belső és ellenállhatatlan illatok a sütőből.
Emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban, míg a midcapeknél a 4iG mutat nagyobb pozitív elmozdulást, miután a cég a Lockheed Martinnal, és a Northrop Grummannal is előzetes megállapodást kötött.
Jelentős többséggel fogadták el a 25 éve tárgyalás alatt álló Mercosur-egyezmény megkötéséhez szükséges újabb védőintézkedéseket az Európai Parlamentben. Az Argentínát, Brazíliát, Paraguayt és Uruguayt tömörítő szövetség minél előbb szeretné a szabadkereskedelmi partnerséget, azonban egyes európai tagállamok még az utolsó órában is tartanak a dél-a
2025. december 16-án, a Magyar Közlöny 2025. évi 153. számában 12 törvény, 16 rendelet és 25 határozat jelent meg, többek között a globális minimumadóval kapcsolatos információk cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény, a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvény
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint a Northrop Grumman együttműködik a következő generációs védelmi rendszerek területén - közölte a 4iG kedden az MTI-vel.
A Cloud Dancer letisztult, mégsem steril, és ezért fog megőrülni az összes tervező 2026-ban. Ez bizony a Pantone legújabb trendteremtő árnyalata, vagyis az Év Színe.
Az Európai Bizottság új javaslata a jelenleg érvényben lévő szabályozással szemben mégsem tiltaná be 2035-től a belső égésű motorok értékesítését, helyette beérné 90 százalékos CO2 kibocsátás csökkentéssel is a 2021-es szinthez képest.
A legjobb animációs film forgatókönyvért járó Emile-díjjal jutalmazták Csáki László, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) oktatójának Kék Pelikan című filmjét. Az európai animáció kiemelkedő alkotásait elismerő European Animation Awards díjait a tallinni Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon adták át 2025. november 16-án.A Nemzeti Filmintézet
Blokádot von a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező országa köré Donald Trump. Akár napi egymillió hordó olaj is kieshet a globális kínálatból. Mi történt? Az amerikai elnök, Donald Trump blokádot rendelt el a Venezuelába tartó és onnan induló, szankcionált olajszállító teherhajók ellen – írta meg a Reuters. Az amerikai kormányzat több ezer
Azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot indítunk a csomagküldő szolgálatok mulasztásai miatt – jelentette be közösségi oldalán kedden a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A hírt a kdnp.hu is megosztotta az olvasókkal. Eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat; gyermekek ezreinek karácsonyát teheti tönkre a c
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2025-ös évét értékelve sikeres évet zárt, melyet a kamarai reneszánsz öt pillére jellemzett: Tradíció, Fenntarthatóság, Innováció és Digitalizáció, Tudás, Lendület. A küldöttgyűlésen díjazták az üzleti és közszféra kiemelkedő vezetőit, és elfogadták a jövő évi költségvetést, valamint a szakmai programot.
Megint nyakunkra küldték a bűnözők pártfogóit, akik ismét a régi és a reinkarnálódott SZDSZ képében törtek rá hazánkra. Más kérdés, hogy ezek az új SZDSZ-esek még a korábbiaknál is farizeusabbak, így fordulhat elő, hogy az alapvetően a libsi felső köröket érintő pedofilbotrányból most megpróbálnak egy „fideszes” gyerekverő botrányt kreálni - írta
A Tisza Párt elnöke egy ombudsmani állásfoglalásra hivatkozva készített felvételt bejelentkezése során, a kórház viszont hiányolja a forgatási engedélyt.
A brexit óta először térhet vissza Nagy-Britannia az Európai Unió egyik legnépszerűbb oktatási programjába: brit diákok 2027-től újra részt vehetnek az Erasmusban, írja a BBC.