Japán külkereskedelmi mérlege novemberben 322,2 milliárd jenes többletre fordult az egy évvel korábbi 120,8 milliárdos hiányról, ami jelentősen meghaladta a várt 71,2 milliárd jenes többletet. Az export 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amit a hazai deviza gyengesége, valamint az Egyesült Államokba és Ázsia egyes részeibe
Gyengüléssel kezdte a napot a magyar fizetőeszköz a dollárral és az euróval szemben is. A piaci folyamatokat jó eséllyel még az MNB tegnapi kamatdöntése és sajtótájékoztatója hajtja. Bár az irányadó ráta mértéke változatlanul 6,5 százalékon maradt, a jegybank előretekintő iránymutatása némileg megváltozott és Varga Mihály elnök tegnapi kijelentése
Radics Peti népszerű YouTuber a Cinema City egyik mozitermében vetítette volna le az általa gyártott műsorát, amit azonban a cég politikai okokra hivatkozva lemondott az esemény szervezése közben.
Az ügyészek azt is megállapították, hogy a biztonsági őr nem szándékosan hajtottak neki a független képviselő autójának, hanem a talajviszonyok miatt mozdult el a kormány.
A Netflix és a Disney+ után a YouTube is bekeményít: a platform elkezdte kiszűrni azokat a felhasználókat, akik jogosulatlanul osztják meg a Premium-előfizetésüket, és akár 14 napon belül felfüggesztheti a szabályszegők tagságát.
Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára.
Ez az agykarbantartó kvíz nyolc kérdéssel teszteli a szellemi frissességed. Sokan 4 pontnál nem szereznek többet, de a legokosabbak tovább juthatnak. A témák változatosak, így minden válasz egy újabb sikerélmény lehet. Készülj fel, mert ez a kvíz alaposan átmozgatja az agytekervényeidet! A Kvízguru kvízei ideálisak a szellemi frissesség megőrzéséhe
A MOL-csoport és a SOCAR (Azerbajdzsáni Állami Olajtársaság) átfogó szénhidrogén kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodást írt alá, amely Azerbajdzsán Shamakhi-Gobustan régiójának egy szárazföldi területére vonatkozik.
Két újabb projekt kiemelését bocsátották társadalmi egyeztetésre, amivel közel 13 ezerre bővül az Otthon Start Program keretében hamarosan megépülő, másfél millió forintos négyzetméterár alatti értékesítendő új lakások száma. Mi történt? A Portfolio térképre tette az eddigi 12 otthon startos állami kiemelést kapott ingatlant Budapesten és országsze
Izraelben nyilvánosságra hozták az ausztráliai antiszemita terrortámadás harmadik magyar származású áldozatának nevét. Edith Brutman, lánykori nevén Markovics Edit a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1946-ban. Ausztráliában a Bné Brit zsidó szervezet helyi csoportjában az előítélet- és diszkriminációellenes bizottság alelnöke volt. Izraeli barátja
2026. január 1-től Ukrajna és Moldova is tagja lesz az európai roamingzónának, így ha egy magyar előfizető ezen országokból telefonál haza vagy bármelyik uniós tagállamba, a hazai díjtételekkel számolhat. Jövő évtől a moldovai és az ukrán fogyasztók is pluszköltségek nélkül használhatják a mobileszközeiket az Európai Unió területén. Annak a lehetős
Kishíján eltűnt a Facebookról egy népszerű budapesti gasztroközösség oldala, miután a karácsonyi vásáron zajló malacsütés miatt tömeges bejelentések érkeztek a Metához – végül azonban a platform a Pancs Gasztroplaccnak adott igazat.
2026. január 1-től Ukrajna és Moldova is tagja lesz az európai roamingzónának, így, ha egy magyar előfizető ezen országokból telefonál haza vagy bármelyik uniós tagállamba, a hazai díjtételekkel számolhat. Jövő évtől a moldovai és az ukrán fogyasztók is pluszköltségek nélkül használhatják a mobileszközeiket az Európai Unió területén. Annak a lehető
A Mol és a Socar (Azerbajdzsáni Állami Olajtársaság) átfogó szénhidrogén kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodást írt alá, amely Azerbajdzsán Shamakhi-Gobustan régiójának egy szárazföldi területére vonatkozik. A közös kutatási projektben a Mol operátorként 65%-os, a Socar pedig 35%-os részesedéssel rendelkezik.
Régi, bevált és új, izgalmas formátumok is megjelentek az RTL képernyőin idén ősszel, de vajon mi alapján dől el, hogy mit nézhetünk esténként a csatornán? Erről Kónya Gergő és Verebély Marcell, az RTL kreatív vezetői meséltek a Business Lounge december harmadikai adásában. Aniot Dávid, a McDonald’s márka és fogyasztói kapcsolatok vezetője, Próbáld
Az Ii. negyedévi 2,1 százalékról 2,0 százalékra csökkent a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban 2025 Iii. negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
Üdvözölte Andrej Babis cseh kormányfő ismételt megválasztását Donald Trump amerikai elnök, hozzátéve, hogy "nagyszerű dolgokat" vár a régi-új miniszterelnöktől.
Ezúttal sem változott a kamatszint. A Magyar Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően nem módosított a a kamatszinten, az alapkamatot 6,50 százalékon, az overnight jegybanki betét kamatát 5,50 százalékon, míg az overnight fedezett hitel kamatát 7,50 százalékon hagyták. Ezentúl ülésről ülésre dönt az MNB. A mai közleményben volt egy nagyon fontos v
Az adócsökkentések nem egyszeri döntések, hanem egy hosszabb gazdaságpolitikai pálya részei - fejtette ki a kormány adópolitikai megfontolásainak hátterét a Portfolio-nak adott interjújában Gerlaki Bence. A Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára lapunknak arról is beszélt, hogy a jövőbe