Erős napja van Szijjártó Péternek, a külügyminisztérium ugyanis szerdán zárhatja le a megállapodást három amerikai cég magyarországi beruházásáról. Egyikük Budapestre jönne, a másik kettő Tatabánya, illetve Hódmezővásárhely mellé.
A töltőállomás meghibásodása miatt tankolt vizet több autós is az egyik Shell benzinkúton. A társaság a vizsgálat nyomán közölte, egyedi, elszigetelt esetről van szó, más töltőállomás nem érintett. A károsultakat kompenzálják.
Mutatjuk, mely szolgáltatónál pontosan melyik nap az utolsó az idei évben, ameddig feltétlenül be kell érkeznie az utalásnak ahhoz, hogy a befizető jogosult legyen az öngondoskodási célú SZJA-visszatérítésre. Vigyázat: van, ahol december 31. már nem fér bele!
Két éve nem volt akkora tétje az EU-csúcsnak, mint most. A politikusoknak el kell dönteniük, hogy felhasználják-e az EU területén befagyasztott 210 milliárd eurónyi orosz vagyont Ukrajna finanszírozására. A tervet többen ellenzik, köztük a vagyon legnagyobb részét kezelő Belgium.
Sokan szívesen zárják le kövekkel, oszlopokkal, sövényekkel a házuk előtt lévő közterületet, nehogy idegenek oda parkoljanak – és közben szabálysértést követnek el.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az üzbég WMSC ülés idején ugyan még nem került bejelentésre az új WRC promóter, azonban az FIA megerősítette, hogy a kiválasztás az utolsó szakaszához érkezett.
A törvényjavaslat 134 igen és 34 nem szavazattal ment át az Országgyűlésen. A fővárosi önkormányzat vagy cégei akkor vehetik fel a hitelt, ha nem tudják kifizetni dolgozóik bérét.
2026. január 1-től Ukrajna és Moldova is tagja lesz az európai roamingzónának, így ha egy magyar előfizető ezen országokból telefonál haza vagy bármelyik uniós tagállamba, a hazai díjtételekkel számolhat - derül ki az NMHH közleményéből. Jövő évtől a moldovai és az ukrán fogyasztók is pluszköltségek nélkül használhatják a mobileszközeiket az Európa
Újra elérhetővé teszi a kormány a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" pályázatot a Demján Sándor Program keretein belül, és a korábbinál is szélesebb körű, mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal kiegészítve támogatja a hazai mikro- és kisvállalkozások digitális fejlesztéseit – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely a Fővárosi Önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szól. A 134 igennel, 34 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadott előterjesztés parlamenti vitájáról az InfoRádió készített összeállítást.
Bár az októberi számok tükrében megkérdőjelezhetetlen az Otthon Start Program kezdeti lendülete, ugyanakkor már egyre többször lehet hallani a program iránti érdeklődés mérséklődéséről.
Mindenki hallott az új gumicsontról, amit az ellenzék bedobott, amin pörög és amit lök a kommenthadseregnek. Hogy mi igaz és mi nem, az alig érdekel valakit.
Március közepén mutatta be először A kutyatartó lány című tragikomédiát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata. A darab 26. állomása volt a gyulai. Sipos Imre rendező kiemelte, az előadás sikerét jelzi, hogy sok olyan néző van, aki akár 5 alkalommal is megtekintette a tragikomédiát. A fürdővárosi volt az első vendégjátékuk, eddig csak
H. Nagy Péter munkásságára szeretném felhívni a figyelmet, aki a komáromi Selye János Egyetemen végzett iskolateremtő tevékenységével generációkat hangolt rá a populáris irodalom és kultúra értékeire. – Év végi körkérdésünkre Németh Zoltán válaszol.
Élőhal-kereskedőket, forraltbor-árusokat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, valamint nagyüzemi és kézműves söröket is ellenőriztek az elmúlt hetekben az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a kormány- és járási hivatalok szakemberi által végzett téli szezonális ellenőrzés újabb cél
A Nemzeti Adó és Vámhivatal Nyugat dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Bevetési Igazgatóság közös akcióban számolt fel egy illegális elektromos cigaretta kereskedelmet. Az eljárás során összesen 7 663 darab tiltott eldobható e cigarettát foglaltak le, közel 30 millió forint értékben.
A youtuber holnap tölti fel a beszélgetést csatornájára. Czener Zsolttal addig is az intézmény két volt igazgatója elleni feljelentésen dolgoznak egy ügyvéd társaságában.
Csernus Imre életében örömteli pillanat történt: a neves pszichiáter nemrégiben nagyszülővé vált. A karácsonyt Noszvajon, szeretett családja körében tölti, ahol meghitt pillanatok várnak rájuk. Emellett betekintést engedett a tizenegy éve tartó, harmonikus kapcsolatába feleségével.
Két bebörtönzött újságíró kapta a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat az Európai Parlamenttől: a fehérorosz Andrzej Poczobut és a grúz Mzia Amaglobeli.
A cég Mártélyon fog mosószivacsokat és mosópasztákat gyártani. Mi történt? Újabb három amerikai beruházás érkezik Magyarországra, összesen 21,5 milliárd forintnyi értékben, amiből 4 milliárd forint állami támogatás, és amelyek több mint kétszáz új munkahelyet hoznak létre – számolt be Szijjártó Péter a Facebook. Melyik három cég érkezik Magyarorszá
Az elmúlt években látott stabilcoin-piac robbanásszerű növekedése miatt a teljes piaci kapitalizáció átlépte a 300 milliárd dollárt, melynek több mint 80%-áért a Tether és a Circle felel. Ezt a domináns duót már olyan szereplők is megpróbálták megtörni – eddig sikertelenül – mint a Binance, a PayPal, az Ethena, vagy éppen a Dai. Most az Exodus,
A párkapcsolatokban gyakran felmerülhetnek különböző szexuális igények, amelyek feszültséget okozhatnak. Néha kompromisszumokkal és kreatív megoldásokkal kell szembenézni a helyzettel.
Hatalmas többséggel megszavazta az Európai Parlament az orosz gáz kivezetését célzó RePower EU-t, ami megtiltja egyrészt az orosz LNG-gáz importját jövő év elejétől, másrészt a gázvezetéken érkező gáz importját 2027. szeptember 30-tól. A javaslatot támogatók érvelése szerint ezzel az EU újabb nagy lépést tett az európai energiafüggetlenség irányába
Ha a befagyasztott orosz vagyont elveszik a belga letétkezelőtől, már semmilyen európai befektetés nem lesz biztonságban – mondta a kormány által kezdeményezett szerdai rendkívüli parlamenti ülésén Hegedűs Barbara, a Fidesz országgyűlési képviselője. Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint egy ilyen
A sértettek között "olyan személyek is vannak, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények időpontjában a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be", írta egy parlamenti képviselőnek adott válaszában.
Élőhal-kereskedőket, forralt bor árusokat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, valamint nagyüzemi és kézműves söröket is ellenőriztek az elmúlt hetekben az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők.