Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a legaktívabb csaknem 1000 alkalommal pattant autóba az év során. A legnagyobb fegyvertényt viszont az a wigo-sofőr hajtotta végre, aki egy bajba került négylábú életét mentette meg az autóval szállított vérrel.
Az unipoláris kísérlet kudarcba fulladásával több nagyhatalom látszik felemelkedni, a globalizáció átadja helyét a különböző civilizációk együttműködésének.
A Rómától mindössze harminc kilométerre fekvő, különleges hangulatú Isola Sacra komoly gondokkal néz szembe. Egy nagyszabású fejlesztés alapjaiban változtathatja meg a település arculatát és visszafordíthatatlan károkat okozhat.
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint a Northrop Grumman együttműködik a következő generációs védelmi rendszerek területén. A tájékoztatás szerint a felek a fejlett fegyverrendszerek, a drónelhárítás és az űripari technológiák területén vizsgálják az együttműködési lehetőségeket. A közleményben kiemelték, hogy a 4iG SDT előzetes
A katonai elhárítás szerint minden eddiginél magasabb a Bundeswehr fenyegetettségi szintje. A német hadseregnek ráadásul saját sorain belül a szélsőjobboldal erősödésével is szembe kell néznie.
Beatrix és Eugénia fülig érő mosollyal érkeztek meg a Buckhingham palotába, ahol Károly király hagyományos karácsony előtti ebéden látta vendégül a királyi család tagjait.
A „Kulcs te vagy!” kampány keretében a Médiaunió Alapítvány egy többgenerációs kísérletben vizsgálta, hogyan hat a mesterséges intelligencia az emberek valóság érzékelése. Fiatalok és idősebbek próbálták eldönteni, mely tartalmak valódiak és melyeket készítette MI. A kísérlet eredménye egy látványos kisfilmben is megtekinthető.Európai felmérések sz
Baleset miatt lezárták az utat Szeged és Sándorfalva között szerda reggel – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Vad Róbert közölte, a 4519-es út 47-es és 48-as kilométere között, a sándorfalvai halastavaknál eddig ismeretlen okból összeütközött két személygépkocsi, de a balesetben egy autóbusz is érinte
A polgármester visszavonta volna, de a fideszesek egy független képviselővel közösen megszavazták, hogy továbbra is Őrbottyán díszpolgára maradjon az énekes. Azután kezdeményezték az elismerés visszavonását, hogy mentegette a volt intézetis lányok futtatásával gyanúsított Juhász Péter Pált.
Kedden este Orbán Viktor Brüsszelbe indult, hogy részt vegyen a szerdán kezdődő EU-csúcson. A honvédségi repülőgépen ezúttal is vele utazott a kormánypropaganda több ismert szereplője.
Az ukrán elnök vörös vonalat húzott a berlini tárgyalásokon. Kijelentette, a "szabad gazdasági övezet" ötlete sem jelentheti, hogy lemondanak a területről.
Hiába tiltakoztak a bankok, megjelent az éjjel a közlönyben az a törvénymódosítás, amely 300 ezer forintra emeli a havi legfeljebb két alkalmon keresztül összesen igénybe vehető ingyenes készpénzfelvétel határát. Február 1-jétől jön az új világ az automatáknál. A lépés a pénzintézeteknek az át nem hárítható tranzakciós illeték miatt fáj igazán.
Jeff Bezos szerint az 1 órás szabály, vagyis a lassú, telefonmentes reggel valódi titkos fegyver a jobb döntésekhez és a kiegyensúlyozottabb mindennapokhoz.
Advent második felében, december 17-től kezdve a katolikus liturgia különösen ünnepélyessé válik. Ezen a napon indulnak a Nagy Ó-antifónák (O-antifónák), amelyek a vecsernyén (estéli dicséret) a Magnificat eléneklése előtt hangzanak el, és intenzíven készítenek fel Krisztus születésének ünnepére. Ezek a rövid, de mély tartalmú énekek az Ószövetség
A Magyar Sommelier Club három szakembere mondja el, szerintük mely magyar illetve nemzetközi borok alkalmasak arra, hogy valakivel megkedveltessék a borfogyasztást. Beszélnek arról is, hogyan érdemes és lehet segíteni a kezdő
Ha baj esetén nincs idő visszatérni a reptérre, a pilótának egy alkalmas helyet kell keresnie a kényszerleszálláshoz. Ilyen az autópálya is – csak általában autók is vannak rajta.
2025-ben több európai ország súlyos kriptosporidiózis-kitöréseket jelentett a borjúállományokban, miközben a kezelési lehetőségek továbbra is korlátozottak.
A Nébih azonnali hatállyal felfüggesztette egy szabolcs-szatmár-beregi vadfeldolgozó üzem működését súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt. Több mint 3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, és a létesítmény csak a jogsértések megszüntetése után folytathatja tevékenységét.