Köszönetét fejezte ki pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió által Ukrajnának a 2026-27-es évben nyújtandó, összesen 90 milliárd eurós támogatásáért, amelyről az Európai Tanács brüsszeli ülésén hoztak döntést. Az X-en közzétett üzenetében Zelenszkij jelentős támogatásnak nevezte az összeget, amely, mint hangsúlyozta, komolyan erő
Nyíltan beszél arról is, hogyan veszítette el egy időre a fókuszt, és hogy talált vissza újra magához: "Rájöttem, hogy nem a sikernek kell motiválnia, hanem a zene iránti szeretetnek és a kísérletezési vágynak".
A magyarok 80 százaléka örülne a karácsonyfa alá rejtett palack bornak – különösen, ha az hazai őstermelőtől származik és vörös – derült ki az Ipsos Zrt. és az Illyés Kúria friss kutatásából. Az organikus borászat megbízásából készült felmérés azt is megmutatta, hogy minden negyedik válaszadó kifejezetten örülne, ha idén bio bort kapna ajándékba. A
Sokan ártatlan fegyelmezési eszköznek tartják, pedig a szakértők szerint súlyos szorongást okoz. Megmutatjuk, miért kell azonnal elfelejteni a "nem jön a Mikulás" fenyegetést.
A péntek hajnalba nyúló csütörtöki brüsszeli EU-csúcsot követően a miniszterelnök némi alvás után állt az újságírók hadának rendelkezésére. Beszámolt róla, az EU-csúcs haditanács volt, a hozzászólások 90 százaléka arról szólt, hogyan győzzük le Oroszországot. A maradék 10 százalék magyer, cseh és szlovák hozzászólás volt arról, hogyan csináljunk bé
Szlovénia-szerte több általános és középiskola kapott ismét fenyegető üzeneteket e-mailben – közölte a szlovén rendőrség pénteken. A hatóságok szerint a bejelentések alacsony biztonsági kockázatot jelentenek, mivel az üzeneteket széles körben, sablonszerűen küldték szét.
Csoboth Kevin először volt kezdő a Genclerbirligiben, de erre biztosan nem szívesen emlékszik majd vissza. A magyar válogatott támadót az első félidőben lecserélték, később edzője be is szólt neki. A 25 éves futballista jövője továbbra is bizonytalan.
Mézes-füstölt pulykamell baconnel - igazi ünnepi fogás, mely tökéletesen megállja a helyét a karácsonyi asztalon is. Ugyan a bacon-köntös elkészítése igényel egy kis kézügyességet, de igazán megéri elbíbelődni vele, hiszen ezáltal lesz igazi szemet gyönyörködtető fogás ez a pulykamell.
Felfüggesztették a párizsi Louvre dolgozói a hétfőn kezdődött sztrájkot, miután pénteken egyhangúlag így döntöttek – közölte a CFDT-Culture szakszervezet.
Csak az elmúlt tizenöt évben 199 kilátót állítottak fel az országban, most sorra zárják le őket, van, amelyik mára össze is dőlt. Annak idején nem volt rossz üzlet megépíteni a sok egyforma és megkérdőjelezhető minőségű szerkezetet. A faanyagvédelmi szakértő szerint most kezdenek kijönni a problémák a nem mindig helyesen épített tornyokkal.
Folytatódik a rendelőintézet felújítása, májusban ünnepelhetjük a veszprémi kézilabdát, saját helyrajzi számot kap a Szentháromság-szobor, a bővítés irányairól gondolkodnak a V-Bike-nál. Összefoglalónk a decemberi közgyűlésről.
Kiemelkedik a pedagógusok béremelése a többi ágazathoz képest, de ennek ellenére sem éri el a tavalyi, következetesen 20 százalék feletti növekedés mértékét. Eközben az egészségügy az egyetlen szektor, ahol 5 százalék alatt nőttek a fizetések. Az is kiderült, hogy a mediánbérből élők nem tudják teljes egészében igénybe venni az Otthon Start hitelös
A jelenlegi szint környékéről már nem számítanak további jelentős forinterősödésre az OTP Bank szakemberei, de a magas kamatkülönbség miatt továbbra is érdemes lehet tartani a pozíciókat – emelték ki a 2026-os Befektetési Kitekintőben. Várakozásaik szerint az idei 0,5 százalékos gazdasági növekedés 2026-ban felgyorsulhat. Úgy vélik, az infláció a j
Már most tudod, hogy nem lesz időd napokkal karácsony előtt bevásárolni? Esetleg attól tartasz, valamit elfelejtettél, és még szenteste napján is boltba kell menned? Bármi is legyen az ok, az ünnepi nyitvatartással jó tisztában lenni! Máris mutatjuk, hogyan lesznek nyitva a nagyobb üzletláncok boltjai 2025 karácsonyán.
A PwC 2025-ös karácsonyi felmérése szerint idén több magyar vásárló tervez online ajándékot rendelni, miközben az egy főre jutó költés visszaesett. Ez azt jelenti, hogy a webshopok a korábbi éveknél nagyobb rendelésvolumennel, ugyanakkor kisebb kosárértékekkel szembesülnek – a logisztikát pedig az ünnepi időszakban minden eddiginél nagyobb terhelés
Sokat megélt az utóbbi napokban a forint, hiszen járt 390 felett is az euró árfolyama, ami másfél havi mélypontot jelentett a magyar deviza szempontjából, majd onnan fordult a hangulat. Továbbra is elsősorban a jegybank esetleges további üzenetei befolyásolhatják az irányt, illetve újra előtérbe kerülhetnek a háború lezárásával kapcsolatos várakozá
Bár már több, mint hét éve házasok, Meghan Markle nem is lehetne jobban oda férjéért, Harry hercegért. A sussexi hercegné ezt nem is rejti véka alá, most az Instagramon üzent párjának.
Régen elmúltak azok az idők, amikor a Toyota négy-öt évente teljesen áttervezte és lecserélte modelljeit. Az új irány az, hogy a jövőben a kulcsmodellek akár kilenc éven át maradhatnak gyártásban a hardver (padlólemez, futómű, karosszériaszerkezet és hajtás) alapvető megváltoztatása nélkül. A kétezres években a korábbi négy-öt éves modellciklus hét
A kínai márkák kiemelkedő eladásokat értek el, messze lelépve a piac növekedését. Mi történt? Novemberben az EU újautó-piacán a kínai márkák eladásai 108 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, míg a teljes piac mindössze 2,2 százalékos bővülést produkált, írja a Telex. A legsikeresebbek. A legnagyobb növekedést a BYD és az MG már
A kriptovilág emlékezetes összeomlásainak egyik legvitatottabb szereplője, Caroline Ellison, az Alameda Research volt ügyvezetője, csupán 11 hónapot töltött a szövetségi börtönben abból a két éves büntetésből, amelyet a botrányos FTX csődjében játszott szerepéért kapott. Ellison, aki 31 éves volt, amikor 2024 szeptemberében elítélték, bűnösnek vall
Ha focirajongó ismerősöd van, idén karácsonykor valami igazán emlékezeteset adhatsz. A BL-legendák májusban Budapestre érkeznek egy különleges tornára, ahol Kaká, Iniesta és Figo is pályára lép. A jegyek már most elérhetők – meglepetésnek is tökéletes.
Ahhoz képest, hogy ma már a specialty kávézók szinte egymás sarkát tapossák Budapesten, tíz évvel ezelőtt egészen más volt a helyzet. Akkoriban nemcsak a fővárosban, de országos szinten is két kézen meg lehetett számolni azokat a helyeket, ahol komolyan vették a kávét. Ebbe a még bőven kísérletezős, formálódó közegbe érkezett meg 2015-ben a Budapes
A karácsonyi forgatagban egyre nehezebb a feladatunk, de még mindig keressük a meghitt, nyugodt pillanatokat. A visszavonulásra kiváló egy jó könyv – mit válassz idén?
Ez a lecsós csirkemáj tipikusan az az étel, amit kevés alapanyagból, gyorsan össze lehet dobni, mégis mindenki imádja. Jó sok paprikával, szaftosan, friss kenyérrel tálalva az igazi.
Angolul is megjelent Barnás Ferenc Másik halál című regénye. Emma Thompson George Szirtes versét szavalja. Herta Müller Visky Andrásról ír a Die Zeitban, a sportoló Esterházy-ról pedig egy kis színes bukkant fel a német sajtóban. Elhunyt Meja Mwangi kenyai író és filmrendező. O’Connor nyerte a 2025-ös An Post Irish Book of the Year-díjat. 250 éve s
Mintegy 5 milliárd dollárnyi zárolt orosz vagyon van az Egyesült Államokban, amiért szintén meg kell küzdeni - jelentette ki Volodimir Zelenszkij Brüsszelben. Az ukrán elnök szerint bár ez az összeg lényegesen elmarad az európai 200 milliárdtól, de azért ő számol vele.
Telefonon tárgyalt egymással nemrégiben "meglehetősen hosszan" a brit MI6 külső hírszerzés és az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője – számolt be Szergej Nariskin, az SZVR-igazgatója a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában.
A jelenlegi szint környékéről már nem számítanak további jelentős forinterősödésre a szakemberek, de a magas kamatkülönbség miatt továbbra is érdemes lehet tartani a pozíciókat. Várakozásaik szerint az idei 0,5 százalékos gazdasági növekedés 2026-ban felgyorsulhat. Úgy vélik, az infláció a jövő év elején átmenetileg a jegybank célja alá süllyedhet,