Közzétette októberi kereseti adatait a KSH: eszerint a fizetések középértéke már meghaladja a 400 ezer forintot, az átlag pedig a 480 ezret. A közszféra dolgozóinak keresete továbbra is nagyobb mértékben emelkedik, mint a versenyszférákban dolgozóké.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint tárt karokkal várják a magyarok pályázatát. Hazánk korábban pályázott a 2024-es játékokra, ám a folyamat 2017-ben megtorpant.
Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több tízezer nehéz sorsú ember karácsonya válik teljesebbé. A vásárlók összesen 208 tonna tartósélelmiszert ajánlottak fel a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban, az adománykártyák értékesítéséből - beleértve az online fela
December 21-én egész napos műsorfolyammal zárul a közmédia idei jótékonysági kampánya. A 1358-as telefonszám hívásával vagy SMS küldésével továbbra is 500 forinttal lehet támogatni az idei kedvezményezettet.
Kristin Cabot házas főnökével bukott le ölelkezés közben, egy júliusi Coldplay-koncerten. Egy interjúban elmondta, hogy rengeteg halálos fenyegetést kapott az eset után, és beszélt arról is, hogy miben változott meg az élete.
450 millió forintot kapott a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség az Alma utcai szeretetotthon felújítására. Ez nem valósult meg, büntetőügy lett, és kamatostul jár vissza a pénz.
A JPMorgan, az UBS és a Citigroup megnyert egy 2,7 milliárd font értékű, állítólagos devizapiaci manipuláció miatt indított csoportos kártérítési pert az Egyesült Királyságban - írja a Reuters.
Van élet a Mission: Impossible után, és nem is akármilyen: Tom Cruise ezúttal a Birdman és A visszatérő rendezőjével, Alejandro González Iñárrituval dolgozhatott együtt, aki nemcsak rendezőként, de társíróként és producerként is jegyzi a Digger című darabot.
Kvízválogatásunkkal próbára teheted magad, hogy kiderüljön, mennyire vagy otthon a világ legnépszerűbb, a magyar utazók körében is különösen kedvelt országokban.
Az előzetes adatok szerint 2025 novemberében 5582 gyermek született, és 9686-an haltak meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 11, a halálozásoké 9,3 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 6,2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Bár az igazi téli hóesés még várat magára, a síidény lassan elindul Szlovákia legnépszerűbb hegyvidékein. Mivel az időjárás még kevésbé kedvez a síelésnek, ezért sok helyen csak korlátozottan működnek a pályák. Ennek ellenére több nagy síközpont már megnyitotta kapuit, és a következő napokban további nyitásokra is számítani lehet.
Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.
A Nike szerint átszervezési programja már félidőnél tart, de a harmadik negyedévre visszaeső eladásokkal és szűkülő árrésekkel számol, a bejelentés hatására a részvény árfolyama a zárás utáni kereskedésben mintegy 11 százalékkal esett.
A magyar kkv-k jelentős része biztosítás nélkül vagy alulbiztosítva működik, miközben egyre gyakoribbak a környezeti és üzleti kockázatok. Noha sok vállalkozás még mindig a "velünk ez nem történhet meg" hozzáállást követi, az Allianz adatai azt mutatják, hogy a viharok, csőtörések és tűzesetek okozzák a legnagyobb károkat. Az emelkedő ingatlanárak
Thomas Schäfer, a Volkswagen AG konszern igazgatótanácsának tagja, a Core márkacsoport vezetője és a Volkswagen márka ügyvezetője elmondta: "Az ID. Polo egy új Volkswagen-generáció kezdete. Megújult dizájnnal, intuitív kezeléssel, csúcsminőséggel és elsőrangú menettulajdonságokkal érkezik – és egy igazi névvel. 25 000 eurótól induló alapárának k
A Debreceni Egyetem és a HUN-REN Atomki kutatói egy új tesztrendszert fejlesztettek a CERN Nagy Hadronütköztetőjének detektoraihoz, amely akár tízszeres áramterhelést is képes szimulálni. Ez a fejlesztés lehetővé teszi a nagyfeszültségű tápegységek megbízható vizsgálatát extrém körülmények között, támogatva a High-Luminosity LHC projekt sikerét.
A szerelem mindig új reményeket hoz, különösen akkor, ha egy új esztendő kezdődik, és várhatóan új lehetőségeket kínál mindenkinek. Azok számára, akik hisznek az asztrológiában, a csillagok állása is befolyásolhatja személyes sorsukat, így izgalmas új év elé nézhetnek. A most következő 2026-os év különösen kedvező lehet a szerelem terén három csill
Az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur blokk közötti szabadkereskedelmi megállapodás aláírását 2025 januárjára halasztották, miután Franciaország és Olaszország további garanciákat követelt a mezőgazdasági termelők védelmében. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a brüsszeli csúcstalálkozón tájékoztatta az uniós vezetőket a halaszt
A Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjút Mészáros Lőrinc. A Puskás Akadémia futballcsapatát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, a leggazdagabb magyar szerint van mire büszkének lenniük. Az interjúban azt is elárulta, melyik játékossal tett kivételt és ült le vele tárgyalni a jövőjéről.
Közeleg az év vége, a pénzügyi és HR büdzsé tervezetek vagy elfogadási vagy elfogadott fázisban vannak. Most a munkaidő-tervezést vesszük górcső alá, mint közvetlen bérköltségre ható tényezőt.
Az MNB megváltozott kommunikációja és a friss inflációs előrejelzés alapján 2026 elején már kamatcsökkentés jöhet, ami a forint árfolyamára is hatással lehet - írta a Portfolio.
A Bitfinex, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb kriptotőzsdéje, meglepő lépésre szánta el magát: teljesen eltörölte az összes kereskedési díjat a platformján. A döntés azonnali hatállyal érvénybe lépett, és minden termékre vonatkozik, beleértve a spot, margin és derivatív kereskedést, valamint az OTC-tranzakciókat is. A lépés célja, hogy a tőzsd
Hajszálon múlt, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba - Orbán Viktor szerint a befagyasztott orosz vagyon felhasználása hadüzenet lett volna, de a magyar ellenállás megállította a brüsszeli tervet.
A Kaufland kisebb üzletformátummal kísérletezik Csehországban, ahol a megszokott méret felével, 2245 négyzetméteren nyitott tesztüzletet Veselí nad Lužnicí városában - tudósított a Retail Gazette.
A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen az ünnepek alatt is nyitva tartó hivatalt lehet felkeresni, az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek elküldött közleményé
A fiatalok ünnepi szokásai változóban vannak: néhány éve még kevesebben tértek vissza a szülői házhoz, idén már a 19–29 évesek 38 százaléka tölti ott a karácsonyt. A többség otthon vagy rokonoknál ünnepel, és bár sokan pihenésre vágynak, minden harmadik fiatalnak munkával is számolnia kell. A diákok különösen aktív ünnepi időszak elé néznek: 22 szá
2025 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 692 700, a nettó átlagkereset 482 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 10,0, a reálkereset pedig 5,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Donald Trump eddig azt se tűrte, ha valaki ellentmond neki, most azonban Putyin még ennél is jóval tovább ment Venezuela ügyében, szemtől szembe megfenyegette Washingtont. Trump idáig Ukrajna esetében nagyon puha volt Moszkvával szemben.
A köszönetét fejezte ki az ukrán elnök a 90 milliárd eurós európai támogatásért. Volodimir Zelenszkij az X-en írt arról, hogy a lépés valóban erősíti az ország ellenálló képességét. Hangsúlyozta az orosz vagyon befagyasztásának fontosságát is.