– Nono! – csavarta ki kezéből a tőrt egy fölébük tornyosuló valóságos óriás, kitakarva a napot. Loboncos, aranyszőke szakálla sem rejthette el hibátlan, hófehér fogsorát, amellyel Vlagyimirre vicsorított. – Tartogasd a dühödet az ellenségnek, vagy a varégjaim kidobnak a Háncshántó fedélzetéről, méltóságos hercegúr! – Megjelent Reggő Dániel kalandre
A Shibarium a Shiba Inu projekt egyik legfontosabb mérföldköve: egy Ethereumra épülő Layer-2 megoldás, amely 2023-ban vált elérhetővé a felhasználók számára. A Shiba Inu eredetileg egy egyszerű ERC-20 tokenként indult. Azonban a közösség igényei és aktivitása idővel jóval komolyabb infrastruktúrát követelt meg. A Shibarium erre a kihívásra ad válas
Míg 2025 első felét a geopolitika és az ott tapasztalt bizonytalanság irányította, addig az év második felében átvette az irányítást a makrogazdaság alakulása: az amerikai jegybank kamatcsökkentési kampánya mellett azonban érdemes Japánra figyelni, ahol a hozamok ismét történelmi magasságokba emelkedtek. A globális piacokon tapasztalt kettősség sor
Az OpenAI hétfőn „code red” állapotot hirdetett, miután Sam Altman vezérigazgató belső üzenetben közölte: a vállalat minden erőforrását a ChatGPT minőségi problémáinak javítására irányítja át. A lépés arra utal, hogy a cég egyre nagyobb nyomást érez a versenytársaktól – különösen a Google-től, amelynek Gemini modellje látványosan erősödik. A Google
Az Építési és Közlekedési Minisztérium új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére. A cél az, hogy gyors és átlátható megoldás szülessen azokban az esetekben, amikor a vállalkozók elvégzett munkáját már átvették, de a számlák kiegyenlítése késik vagy elmarad.
A volt államtitkár az eljárás elhúzódására hivatkozva kapta vissza az engedélyét, amit az ügyészség ellenzett. A kamarának a bírósági döntés után nem volt más választása, aktiválnia kellett.
Már 300 ezren álltak ki aláírásukkal a Nyíregyházi Állatparkot 30 éve vezető Gajdos László mellett, akit a Fidesz folyamatosan megpróbál támadni, mióta kiderült, hogy a szabolcsi megyeszékhely egyik legnépszerűbb közszereplője is a Tisza Párt képviselőjelöltje lett.
Nof HaGalil polgármestere, Ronen Plot bejelentette, hogy városa készen áll az indiai zsidók, az úgynevezett Bnei Menase közösség következő hullámának fogadására, miután a kormány jóváhagyta az észak-izraeli közösségek bővítési tervét.
A háziorvosoknál kérhető mind az influenza, mind a Covid elleni védőoltás, akár egyszerre is. Elkezdődött a tél, így mind többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az influenzás megbetegedések aggasztó terjedéséről a helyettes országos tisztifőorvos beszélt az InfoRádióban.
Az elektrifikáció térhódításával és a jelentős CO2-kibocsátással járó olaj- és gázalapú termelésről a fenntarthatóbb gyártási módszerekre való átállás eredményeként napjainkra az Európai Unióban már a felhasznált villamos energia 50 százaléka megújuló energiaforrásból származik. A megújulók arányának további növelése az enerigamixen belül azonban k
A háziorvosok többségénél elfogyott az influenza-, pneumococcus- és övsömör elleni ingyenes oltás, de még van esély ingyen beadatni – mutatjuk, hol és hogyan.
A Direct One műholdas és online TV márka átadja helyét az új, prémium, all-in-one szolgáltatásnak, december 1-jétől a magyar előfizetők egyetlen alkalmazásban élvezhetik az exkluzív tartalmakat, filmeket, eredeti sorozatokat, élő tévécsatornákat és sporteseményeket.
A karácsonyi ünnepek közeledtével sokan hajlamosak vagyunk engedni a csábításnak, és alaposan megpakolni a tányérunkat mindenféle finomsággal. A mézeskalácsok, bejglik, és a különféle izgalmas sütemények csábítóak, de vajon gondoltál már arra, hogy mi történik a testeddel, ha hetekig túlzásba viszed a cukorfogyasztást?
A téli napoknak különleges varázsa van: a fagyos levegő, a szállingózó hópihék, a csendes, ünnepi hangulat mind jótékonyan hatnak lelkünkre. És mi lehetne tökéletesebb módja ennek átélésére, mint a forró, gőzölgő vízben üldögélni, miközben körülöttünk minden deres és fagyos? A kültéri masszázsmedence télen nem pusztán egy wellness-eszköz — igazi él
A svájci Alpok apró települései eleve olyanok, mintha egy illusztrált mesekönyv lapjait nézegetnénk, de Gimmelwald még ebben a környezetben is külön kategóriát képvisel. A hegyoldalban található kis falu tudatosan szakított a modernizáció számos elemével: nincsenek autók, nincsenek nagy szállodák, és a település képe semmit sem változott az elmúlt
Októberben világszerte rózsaszínbe borulnak a márkák, hogy felhívják a figyelmet a mellrák korai felismerésének életmentő jelentőségére. Az Eisberg idén is aktív szerepet vállalt a kampányban: ötödik alkalommal került a boltok polcaira a Pink Mix saláta- és zöldségkeverék. Az eladásból származó bevételből idén is a Mellrákinfó Egyesület munkáját tá
A volt fideszes államtitkár indítványát a HVG szerint többek között önkormányzatok és egy református hitoktató is megtámogatta azt állítva, hogy éppen Völnert szeretnék megbízni ügyvédi munkákkal.