A francia Isack Hadjar lesz a négyszeres Forma-1-es világbajnok holland Max Verstappen új csapattársa a következő szezonban a Red Bullnál – jelentette be az osztrák istálló kedden.
Budapesten idén már fizetni kell a közterületi parkolásért a két ünnep közötti munkanapokon. A Fővárosi Önkormányzat megerősítette, hogy 2025. december 24. és 2026. január 1. között a korábbi évek gyakorlatával szemben nem lesz díjmentes várakozás.
Most érkeztem haza a Fekete-erdőből, és még mindig a fejemben cseng a hegyek halk susogása, az erdei települések békéje és a frissen sült Fekete-erdő torta édes illata. Öt napot töltöttünk ezen a mesébe illő vidéken, amely ilyenkor – a tél küszöbén – különösen hangulatos arcát mutatja.
A karácsonyfa díszítése közös családi program lehet, de fontos, hogy elkerüljük a gyakori hibákat, amelyek elronthatják a fa megjelenését. Mutatjuk, mire figyelj oda!
Hozzátette, hogy 94 százalékban a 20 perces késések után automatikusan visszafizették a jegyárak felét. A késési biztosításban több száz milliót kellett eddig kifizetni.
A legendás házaspár a Papp László Budapest Sportarénában lép utoljára színpadra nagyközönség előtt. Az (UTOL)SHOW FELSZÁLLÁS című eseményre 2026. december 19-én kerül sor.
Törökország mecsetei nem csupán imaházak, hanem a közösségi élet és a művészet központjai is. Ez az útmutató segít felkészülni a török mecsetek lenyűgöző világának felfedezésére.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Bitget, a világ vezető univerzális tőzsdéje, bejelentette közelgő, exkluzív eseményét, a Bitget Crypto Elites Padel Networking eseményt, melyet december 12-én, 17 órától rendeznek meg Budapesten a Top Padelben – a főváros egyik legmodernebb, prémium beltéri pályakomplexumában. Az esemény a Bitget globális kezdeményezésének része, amely a sporton,
Korda György és Balázs Klári meghozták a döntést, amelyet rajongóik évek óta találgattak: bejelentették utolsó nagykoncertjük időpontját. A különleges búcsúestre két ikonikus magyar előadót is meghívtak.
Hogyan született? – erre a kérdésre is választ kaphattak Füzesné Hudák Juliannától, a Bevezetés az onkodiabetológiába cínű könyv nyelvi szerkesztőjétől mindazok, akik ellátogattak hétfő este a könyvtárba. Bánhegyi Róbert Jánosnak szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a daganatok, az anyagcsere és az elhízás kapcsolatait feltáró írása
Interaktív zenés vidámság várta azokat, akik legutóbb ellátogattak a Gyulai Várszínház kamaratermébe. Cseke Katinka, Várkonyi András és Zsiga László a klasszikus kabaré szellemét idézték meg, amiben nem csak nézők voltak az érdeklődők, hanem néhányan résztvevők is voltak. A trió két éve turnézik a Poénra fel! című interaktív előadással. A gyulai
Isack Hadjar 2026-tól Max Verstappen csapattársaként a Red Bullnál fog versenyezni, míg helyén Arvid Lindblad debütál a Racing Bullsnál Liam Lawson mellett, így kialakult a két csapat új felállása. Az átrendeződés legnagyobb vesztese Yuki Tsunoda, aki ezzel kikerül a Forma-1-es mezőnyből, és csak tartalékpilótaként marad a Red Bull kötelékében.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján hívja fel a fogyasztók figyelmét arra, hogy fokozott elővigyázatossággal járjanak el olyan üzenetek esetén, melyben szolgáltatók nevében, közel hitelesnek látszó felhívást tartalmaznak fizetési kötelezettség teljesítésére, vagy akár elmaradt csomagok kézbesítésére vonatkozóan.
Van, aki a megszokott ízekben találja meg az ünnep békéjét, mások új receptekkel varázsolják el szeretteiket. Te melyik típus vagy? Töltsd ki játékos kvízünket, és kiderül!
Karácsonyi egyszeri támogatás és utalvány – miről is van szó valójában? Ahogy közeledik az ünnepi időszak, sok család érzi egyre erősebben a mindennapi kiadások súlyát. Az infláció és a dráguló élelmiszerek miatt a karácsony anyagilag is komoly megterhelést jelenthet. A most bevezetett, egyszeri 30 000 forintos támogatás éppen ezért jön jól: egy ki
Már hagyománnyá vált, hogy Bill Gates minden karácsony előtt összeszedi azokat a könyveket, amik a legnagyobb hatással voltak rá az évben. Egy idős nő és egy polip szerelme, klímaváltozás és pszichológia az idei választottak.
Az októberi cégtrend szerint a társas vállalkozások továbbra is nyomás alatt vannak, miközben az egyéni vállalkozások körében élénkülés látható. A frissen elfogadott 11 pontos adó- és adminisztrációcsökkentő csomag több olyan szabályt módosít, amelyek a kisebb vállalkozások működését érintik, ezért a változások hatása a következő hónapok cégtrendje
A Jófogáson a hat évvel ezelőtt kiadott, boltban már nem megvehető Stranger Things LEGO-készlet, a Vaterán inkább a sorozathoz kapcsolódó ruhák iránt volt a legnagyobb kereslet az elmúlt években, de sokan szerezték be gyűjthető figurát könyvet, képregényt is a platformokról. Az utolsó évad év végi premierjét követően várhatóan még több merchandise
Néha úgy érezzük, hogy már mindent leírtunk a svédországi migránsbűnözéssel kapcsolatban. Azután kiderül, hogy mégsem. Bő egy héttel ezelőtt derült ki, hogy bűnbandák vezetői közül sokan már nem is Svédországban élnek, hanem külföldről – gyakran közel-keleti vagy dél-európai országokból – irányítják a műveleteket. A rendőrség szerint ezek a vezérek
"Libanon, állj fel! Légy az igazságosság és a testvériség otthona! Légy a béke prófétai jele egész Levantéban!" - hangsúlyozta a történelmi Közel-Kelet térségére utalva.
A Campona idén egy megható karácsonyi programmal várja az iskolákat és az óvodákat: cipősdoboz-gyűjtő versenyt hirdet, amelynek köszönhetően a diákok és az ovisok nemcsak adományokat gyűjtenek, hanem valódi élményként tapasztalják meg, milyen jó érzés másoknak örömet szerezni.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamenti gazdasági bizottsági meghallgatásán beszélt többek között arról, hogy kedvezményeket vezethetnek be az autópálya-matricáknál.
A pozsonyi Kramáre kórház a TV JOJ érdeklődésére megerősítette, hogy a fiatal sportolót súlyos fejsérülése miatt kritikus állapotban szállították kórházba. Kukumberget jelenleg mélyaltatásban kezelik. A rendőrség a TV Novinyval közölte, hogy egy Škoda Citigo balra akart kitérni a gyorsforgalmi útra, de nem adott elsőbbséget a szemből érkező Ford Fo
A román szélsőséges párt élére olyan arcok kerültek, akik szerint Orbán Viktor nem szövetséges, hanem Románia nagy ellensége, az RMDSZ pedig a magyar befolyás trójai falova Bukarestben.
Idén eddig több pénzt fizetett a kormány az EU-nak, mint amennyit kapott onnan, írta a Népszava. A kép azonban ennél árnyaltabb, nem mindegy ugyanis, hogyan számolunk.