Az ENSZ Aarhus-i egyezményének részes felei hivatalos figyelmeztetésben részesítették Magyarországot az átláthatóság hiánya miatt, miután a kormány hosszú ideje nem biztosítja a megfelelő társadalmi részvételt a Paks2-projekt döntéshozatali folyamataiban.
Ma már nemcsak az utazási irodák ajánlatai vagy az ismerősök véleménye befolyásolja azt, hogy hova utazunk. A közösségi médiában látott képeknek és videóknak egyre nagyobb szerep jut a döntéseinkben, a statisztikák pedig pontos képet adnak arról, mely úti célok iránt nő leginkább az érdeklődés. A TikTok most összeállított egy listát azokról a helye
A hétfői rendkívüli közgyűlés és a Karmelita előtt összegyűlt tömeg újabb röppályára állította a Budapest és a kormány közötti – finoman fogalmazva is felforrósodott – konfliktust. A felszínen továbbra is a "csődközeli állapot" a hívószó, de a mélyben már régóta egy sokkal nagyobb játszma zajlik: a Fidesz és a TISZA párt között húzódó, országos tét
Vészjósló kijelentést tett egy NATO-hivatalnok: a Szövetség – úgymond védelmi céllal – mérlegelheti, hogy megelőző csapást mérjen Oroszországra. Nem maradt el a moszkvai válaszüzenet.
Rekordáron, 19,5 millió fontért (8,5 milliárd forintért) kelt el a Christie’s londoni árverésén a Peter Carl Fabergé által készített Téli tojás, amelyet II. Miklós cár az anyja részére rendelt meg húsvéti ajándéknak 1913-ban.
Az euróövezetben 2,2 százalékra gyorsult az éves infláció novemberben az októberi 2,1 százalékról az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat kedden ismertetett nem végleges számítása szerint. Elemzői várakozások átlagában az októberivel megegyező, 2,1 százalékos éves infláció szerepelt a múlt hónapra.
Ojani Noa súlyos vádakkal illette az énekesnőt, miután J.Lo egy interjúban arról beszélt, hogy soha egyetlen férfi sem szerette őt igazán. Noa szerint ez hazugság, és követeli, hogy Jennifer Lopez ne kamuzzon.
A karácsonyi vásárok hangulata utánozhatatlan: a levegőben fahéj és sült gesztenye illata, kézműves bódék, forralt bor – és a végén rendszerint egy fájó felismerés a pénztárcában. Egy lángos itt, egy sült kolbász ott, pár kör puncs, és már el is szállt egy kisebb vagyon. Nem csoda, hogy sokan ábrándoznak egy olyan vásárról, ahol egyszer belépünk, é
A gazdatársadalom generációs megújulását célzó lépésként született meg az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi Cxliii. törvény (a továbbiakban: Gtv.), amely 2023. január 1-jén lépett hatályba. A Gtv. a mezőgazdasági őstermelők, valamint a mező-, erdőgazdasági tevékenységet és kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók gazdaságainak
A december a mikulásvirágok időszaka. Ilyenkor a kertészetek, virágboltok, kis és nagykereskedések polcait ellepik a gyönyörű, élénk színekben pompázó növények. Az otthoni környezet azonban nem biztos, hogy éppen neki való, ám ha ismerjük a szükségleteit, elkerülhetjük, hogy felkopaszodjon vagy a piros leveleket felváltsák a hétköznapi zöldek.
Az Allianz Hungária friss adatai szerint súlyos kockázatot jelent a magyar kkv-k számára az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság. Bár 2025-ben a legnagyobb egyedi károkat tűzesetek okozták, a legtöbb kárt továbbra is a viharok jelentik a hazai vállalkozásoknak. A károk összetétele arra utal, hogy a cégek jelentős része nincs fel
A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot
Jövő nyáron, 2026. július 18-án az Akvárium Klubban zúz a Dogstar. Ez lesz a világsztár legelső magyarországi koncertje, a rajongóknak gyorsnak kell lenniük.
Karácsony Gergely főpolgármester több ezres fáklyás tömeggel vonult a Karmelitához, hogy az ország vezetésének átadják a főváros határozatát. Karácsony Gergely szerint, ha a kormány nem adja vissza a „fővárostól elrabolt pénzt", akkor megmutatják a város erejét.
Felvetődik a kérdés, hogy a sok-sok nemkívánatos, rutinból vásárolt karácsonyi ajándék helyett miként lephetjük meg szeretteinket úgy, hogy az valóban örömet szerezzen.
Donald Trump egyik leglojálisabb harcostársa, Marjorie Taylor Green egy hete jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról, miután összekülönbözött az elnökkel. Csizmazia Gábor, az NKE John Lukacs Intézet tudományos munkatársa az InfoRádióban azt mondta: az ügy megmutatja, milyen törékeny a republikánusok többsége, ami ráadásul a 2026-os félid
Az Auchan visszahívja a 100 grammos Ocean Fish füstölt lazacpisztráng filét, miután az önellenőrzés során Listeria monocytogenes baktérium jelenlétét mutatták ki a termékben – derül ki a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közleményéből.
Ha szeretnéd gyorsan csökkenteni az arc puffadását, fokozni a ragyogást és közben egy kis luxus-pihenést csempészni a napi rutinodba, a jade roller lehet az új kedvenc szépségtrükköd.
Vészesen közeleg az év legvártabb ünnepe, ezzel együtt pedig megnő az online vásárlások száma. Biztosítsd be, hogy a karácsonyfa alatt ott legyenek az ajándékok is.
"Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen "nem lesz kivel tárgyalnia" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában újságírók kérdéseire válaszolva.
A humanitárius segítségnyújtás nem kulturális átalakító program, nem ideológiai export és nem társadalmi kísérlet; ennek figyelmen kívül hagyása az EU saját hitelességét veszélyezteti a világban – szögezte le közösségi oldalán a Kdnp EP-képviselője kedden, azzal a jelentéssel kapcsolatban, amiről aznap szavazott az Európai Parlament Fejlesztési Biz