Az Mbh Csoport számára a kezdetek óta kiemelten fontos az agrárium és a számukra kínált szolgáltatások fejlesztése. Ezen a területen mérföldkövet jelent, hogy ősszel elindították az Mbh AgrárPartner Platformot, amely a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát. A platform létrehozása ka
Idén az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt csaknem 1,1 millióan vették igénybe. Aki még december 31-ig indít ilyen megtakarítást, az jövőre akár 280 ezer forintos összegű adójóváírással is számolhat - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Új régióval folytatódik az Év Hotele versenye, és az első epizód máris két egészen más energiájú hétvégi kiruccanást mutatott be: egy kreatív, barátnős wellnessnapot és egy meghitt, romantikus páros feltöltődést.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 harmadik negyedévében a nyers adatok, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – szintén a kiigazított adatok alapján – a gazdaság teljesítménye stagnált
A férjének sokáig jól menő munkája volt, de nyár elején elvesztette az állását. Judit viszont mintha erről tudomást sem venne, azóta is úgy költekezik, mintha sosem nullázhatná le a bankszámláját. Több tízezer forint karácsonyi dekorációra, új okosóra a gyerek szülinapjára, hetente kétszer masszíroztatás egy drága wellness szalonban… Fogalmasam sin
Az Európai Központi Bank (EKB) figyelmeztet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos részvények túlértékeltségére, de elemzők szerint még nem indokolt a pánik - jelentette a Cnbc.
Az ELTE két kutatója interaktív weboldalt készített, amely közérthetően mutatja be a közvélemény-kutatások folyamatát. A Survey Anatómia scrollytelling formában vezeti végig a látogatót a kérdőíves társadalomkutatások tervezésétől az adatfeldolgozásig, vizuális eszközökkel segítve a megértést.
Képzeld el, hogy az ünnepi asztal egyik leghívogatóbb fogása nemcsak ínycsiklandó, hanem jót is tehet a szervezetednek! Ha szereted a lazacot, van egy jó hírünk: a rendszeres fogyasztása segíthet a vércukorszinted stabilan tartásában.
A spanyol Santander értékesíti mintegy 3,5 százalékos részesedését lengyel banki érdekeltségében, ezzel tulajdona nagyjából 9,7 százalékra csökken, miután 49 százalék eladását már májusban bejelentették az osztrák Erste Groupnak.
Az európai védelmi cégek lemaradóban vannak az amerikai versenytársaikkal szemben a ritkaföldfémek beszerzésében, ami veszélyezteti a kontinens újrafegyverkezési törekvéseit - tudósított a Bloomberg.
A miniszterelnök egy minden elemében baloldali megszorító csomagról beszél. Azt írta: ezt a 600 oldalt visszaküldik "oda, ahova való: a magyar történelem balos szemétdombjára".
Török Gábor szerint az ősz a Fidesz számára sikeres időszak volt, mivel erősödni tudott a közvélemény-kutatásokban, miközben a Tisza Párt továbbra is stabilan tartja előnyét – így egyre szorosabbá válik a választási verseny a két politikai erő között.
A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.
Elkezdődik a rövidpályás úszó Európa-bajnokság Lublinban. Az FTC a férfi vízilaba-BL-ben, és a férfi kézilabda EL-ben is érdekelt kedden. A futballrajongók a Barcelona–Atlético Madrid összecsapáson kívül német, angol, olasz kupamérkőzéseket is láthatnak élőben a sportcsatornákon.
A 47-es főútat Berettyóújfalu és Békéscsaba között 2x2 sávosra bővítik, ez jelenleg az előkészítés szakaszában jár, a cél egy gyorsabb, biztonságosabb és nagyobb kapacitású közúti kapcsolat kialakítása a dél- és észak-alföldi térségek között.
A Tyrannosaurus rexet a legtöbben úgy képzeljük el, mint egy szárazföldi csúcsragadozót, amely a kontinensek belső területein vadászott, és a vízhez legfeljebb inni járt. A feltételezés, hogy ez a kolosszális, két lábon járó állat esetleg úszni is tudott, elsőre akár nevetségesnek is tűnhet. A kutatások és az Apple TV Prehisztorikus bolygó című sor
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között. Egész decemberben naponta új meglepetéseket tartogat a Magenta Moments kalendárium a Telekomosoknak, köztük korlátlan adatforgalmat, ingyen beszélgetést, ráadásul a Disney+ Tel
A Bitcoin saját magunk általi őrzésében, kezelésében minden az „air-gappingről” szól, arról a koncepcióról, amelynek célja az, hogy a kulcsunkat teljes fizikai elszigeteltségben tartsuk a potenciálisan veszélyeztetett rendszerektől. Nagyon sok hardvertárca kínál ilyen megoldásokat, de a Blockstream Jade Plus hardvertárcája egy egészen egyedi megold
Több mint 100 ezer euró értékű csigát loptak el egy francia gazdaságból, veszélyeztetve az ünnepi szezonra tervezett szállításokat. Az L'Escargot Des Grands Crus nevű családi vállalkozás kedden a Facebookon jelentette be a betörést, amelynek során friss és fagyasztott csigakészletük jelentős részét ellopták.
A Vestas bejelentette, hogy megduplázza lengyelországi szárazföldi turbinalapát-gyárának kapacitását. A lépés elsősorban a németországi szélerőművi kereslet kielégítését szolgálja majd - írja a Reuters.
A Nomura befektetési szolgáltató 2026 végére 29 300 pontra emelte az indiai vezető részvényindex Nifty 50 célárát, ami mintegy 12%-kal haladja meg a jelenlegi szintet - írja a Reuters.
Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt halászati termékeket hívott vissza a Metro Kereskedelmi Kft., mivel az általa forgalmazott termékekben hatósági ellenőrzés során Listeria monocytogenes baktérium jelenlétét mutatták ki - közölte a NKFH.
Illusztráció: https://www.zssk.sk/ A Denník N tájékoztatása szerint a vasúttársaság ígéretet tett arra, hogy a jövőben csökkenni fognak a munkaerőhiányból adódó problémák, jelenleg ugyanis összesen 160 személy vesz részt mozdonyvezetői képzésen, akik hamarosan munkába állhatnak majd.