Az azáleák a hűvös évszakban virágzó cserepes növények közé tartoznak. Nem kaphatók egész évben, jellemzően október végétől kora tavaszig érhetők el az üzletekben, és gyakran alkalmazott dekorációs elemek a karácsonyi ünnepkör idején.
"Láthatatlan áldozatok" címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Kék Vonal, ahol azt járták körbe, hogyan lehet valódi, biztonságot adó segítséget nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik családon belüli erőszak traumáját élik át. A Kék Vonal Alapítvány gyermekvédelmi programvezetője szerint egy ismertté vált esetre huszonöt rejtve maradt ügy jut.
A karácsony sokaknál nemcsak meghitt ünnep, hanem egy többnapos versenyfutás, ami gyakorta végkimerültséggel párosul. Felborult napirend, kevés alvás, túl sok inger és az ünnepek utáni levertség érzése is igen gyakori. A karácsonyi fáradtság azonban nem elkerülhetetlen, sőt néhány tudatos szokással, mozgással és valódi pihenéssel az ünnepi időszak
Az autógyártó azt állítja, hogy a bő másfél perces, "Audi Mézeskalács Falu" c. videót nem mesterséges intelligencia segítségével, hanem valódi kisautókkal és komoly filmstábbal készítette. Az autógyártó még néhány kulisszák mögötti fotót is megosztott, amelyek bemutatják, hogyan rendezték meg az egyes jeleneteket a rengeteg kisautóval, amelyek k
Henry Kettner és felesége, Rebeka számára az idei adventi és karácsonyi időszak különleges, hiszen hamarosan új fejezet kezdődik az életükben: várhatóan másfél hónap múlva érkezik első gyermekük. A baba születése miatt sok minden átalakul, de a karácsonyi hagyományok továbbra is stabil pontot jelentenek számukra.
Az izraeli hadsereg megölte Libanonban az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekért, hírszerzésért és a nem hagyományos hadviselésért felelős elit egységének, az al-Kudsz Hadtestnek az egyik tagját, aki Izrael vádja szerint a zsidó állam elleni támadások tervezésében vett részt - közölte csütörtökön maga a hadsereg.
Rúzsa Magdi énekesnő karácsonyait egy gyermekkorában látott rajzfilm emléke határozza meg, amiben szegény gyerekek áhítozva néznek egy fényes kirakatot. A hármas ikrei érkezésével pedig további változások történtek a szívében.
Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az elmúlt évtizedben, köszönhetően a COVID-19 járvány okozta rugalmasságnak, a munkahely fogalma radikálisan átalakult. A digitalizáció, az internet, a felhőalapú technológiák, és a globális, 24 órás elérhetőség lehetővé tették, hogy egyre több ember és vállalat úgy találjon egymásra, hogy nincsenek földrajzilag összekapcsolva. A kellően képzett és
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor késő este, holt fáradtan az ágyra rogyunk és a fürdőszoba távolsága hirtelen elérhetetlen messzeségnek tűnik. Jól tudjuk, hogy sminkben aludni nem jó ötlet, számos negatív következménnyel járhat. Elég néhányszor elkövetni a hibát, hogy a látványos, cseppet sem kellemes eredményeket megtapasztaljuk. Ez a cikk k
Mikó István nevét mindenki ismeri a színházi világban, de kevesen tudják, mi zajlik a függöny mögött ott, ahol nem a reflektorok, hanem a családi érzelmek számítanak igazán. A 75 éves színész mostanában egyre többet mesél arról, hogyan próbálta összeegyeztetni a rivaldafényt az apaszereppel, és kiderült: korántsem volt könnyű dolga.
Kisorsolták december 25-én a hatoslottó nyerőszámait. A karácsonyi sorsoláson telitalálat nem volt. A következő héten ezért 1,19 milliárd forintért megy a játék.
2025-ben is számos remek film került be az HBO Max kínálatába, egyesek pedig hamar a nézők kedvenceivé váltak. A listán található szuperhősfilm, thriller, látványos animáció és fekete komédia is, amelyek mind izgalmas, érzelmes vagy épp gondolatébresztő élményt kínálnak.
A közép-európai karácsony félelmetes alakja, a Krampusz évszázadokon át tartotta rettegésben a gyerekeket, mígnem a 20. században már annyira problémássá vált, hogy Ausztriában egyes helyeken a krampuszjárást is korlátozták, sőt időszakosan betiltották.
Nagy Attila harmadik generációs kertészként folytatja azt a családi hagyományt, amelyet még nagyapja indított el, amikor gróf Ambrózy-Migazzi István kertészeként részt vett a Jeli Arborétum kialakításában.
Bevásárlás, rohanás, kapkodás – egy ideje mintha erről szólna az advent, hogy aztán mindenki holt fáradtan essen be a fa köré. Pedig a karácsonyt az együtt töltött idő, a szeretteid közelsége teszi széppé, a hagyományok és tradíciók pedig köztudottan még különlegesebbé varázsolják az ünnepeket. Nekünk például nagyon hiányoznak ezek a régi szokások.
Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. innovációs igazgatója mérleget vont az idei év sportfogadási trendjeiről. A szakember kiemelte, hogy bár 2025-ben nem rendeztek globális labdarúgó-világversenyt, a magyar fogadók minden eddiginél bátrabb stratégiákkal és kiemelkedő nyereményekkel zárták az esztendőt.
A téli kabát ritkán pusztán praktikus darab, inkább az az elem, amely már az első pillanatban meghatározza az összhatást. A 2025-26-os tél egyértelmű üzenete pedig az, hogy a visszafogott "csendes luxus" után újra teret kap a látványos, karakteres felsőruházat. Ennek egyik legfontosabb darabja a műszőrme kabát, amely idén végleg levetkőzte a jelmez
A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és főzőcskézést! Mivel az ünnepeket valószínűleg te is szeretnéd tiszta otthonban tölteni, és finomságokkal akarod meglepni a családodat, a kezeidet alaposan igénybe veszed ezekben a napokban. Ennek pedig lehet egy fájdalmas köv
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig "technikai értelemben halott" volt.
2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedelmi szolgáltatást nyújt. Elvileg több év börtön is járhat ilyesmiért, ha valaki hivatalos hitelesítés nélkül teszi – csakhogy ez a hitelesítés gyakorlatilag még nem elérhető.
46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
Az angol királyi család hagyományos karácsonyi programja idén is Sandringhamben zajlott, ahol Katalin hercegné és Vilmos herceg három gyermekükkel csatlakoztak a család többi tagjához. A leendő királyné egy gyönyörű szettben vonult végig a rajongók között, miközben folyamatosan mosolygott és integetett.