Svájc igazi arcát nem a nagyvárosokban, hanem a kisvárosokban és falvakban ismerhetjük meg, ahol a táj, a történelem és a mindennapok ritmusa szorosan összefonódik.
Igencsak meglepő eredmény hozott az idei év a legnagyobb bevételű filmet illetően. A 2025-ös esztendőben ugyanis egy kínai animációs fantasy kaszált a legtöbbet a világon.
Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és a kényes kérdésekre is könnyebben találunk megoldást - erről beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Patrióta csatornáján közzétett videóban.
A magas glikémiás indexű élelmiszerek gyorsan megemelik a vércukorszintet, aztán már éhesek is leszünk újra. Szintén kerülendőek az ultrafeldolgozott élelmiszerek, amelyekkel még gyulladásfokozó anyagokat is beviszünk a szervezetünkbe.
Olyan büntetőügyekben, amelyben cég érintett, már eddig is lehetőség volt arra, hogy a cég vezetője mellett magát a céget is a büntetőpadra ültessék. A gyakorlatban erre eddig csak ritkán került sor. 2026-tól azonban gyökeresen megváltoznak a cégek elleni büntetőeljárás szabályai és várhatóan gyakrabban vonják majd a cégeket is felelősségre. A Jals
Karácsonykor unásig ismert menü már a halászlé, a töltött káposzta, a rántott hal és hús, a majonézes saláták és hát persze a bejgli. Annyira, hogy a magyarok nem is szívesen engednek ezekből a szokásokból, legalábbis egy friss felmérés szerint töltött káposzta és a bejgli akkor is lesz az asztalon, ha közben megérkezik a világvége. Na de mit ettek
Alapvetően két irányból szokták a különböző autógyártók megközelíteni a karácsonyi kisfilmeket: vagy humoros vagy érzelmes videót forgatnak. Idén sincs ez
A közgazdász szerint a reálbérek alakulása miatt van bajban a Fidesz. A TISZA vagyonadó-terveit viszont veszélyesnek tartja, ami a tisztességes vállalkozókat is sújtaná.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb részleteket osztott meg az orosz–ukrán háború lezárását célzó béketárgyalásokról. Oroszország fővárosát eközben három napon belül már a második halálos robbantás rázta meg.
Jelentős érdeklődés tapasztalható a magyarországi energetikai befektetők részéről az úgynevezett kolokációs projektek iránt, amelyek keretében ugyanazon a helyszínen, közös csatlakozási pont használatával, a hálózati betáplálási kapacitás, illetve a termelői vezeték megosztásával valósulhatnak meg eltérő tulajdonosi körbe tartozó projektek. A kolok
Isten hírnökeit a Bibliában félelmetes, groteszk lényekként írták le. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az angyalok ma ismert ábrázolása megjelenjen.
Sokan azt gondolják, hogy a hírességek élete csupa fény és csillogás, de a valódi milliárdos státusz elérése még a sztárok számára sem magától értetődő. Bár sokan csak sikeresek, vannak, akik tényleg beléptek a tíz számjegyű klubba, és vagyonuk meghaladja az 1 milliárd dollárt – azaz nagyjából 380 milliárd forintot!
Szakítás után néha nehéz elengedni a sérelmeket, és egyesek különös módon állnak bosszút. Ezek a történetek a bosszú kisstílű, de annál édesebb formáiról szólnak.
Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten.
A legtöbben magukra hagyják télen a magaságyást, pedig ezzel a talajéletnek igen sokat árthatnak, és a következő szezonban szinte borítékolható a gyengébb termés.
A Grand Automotive Central European kft. felajánlásával érkezett járművet december 22-én ünnepélyes keretek között adták át Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányságon. A rendezvényen Kiss Róbert r. ezredes, közrendvédelmi főosztályvető köszönetét fejezte ki a kínai Chery modellek magyarországi forgalmazójának. Kiemelte, hogy ez a felajánlás
A Bitcoin ára nem mutat túl nagy erőt mostanában, az elmúlt 7 nap alatt alig 1,3%-ot emelkedve most 87726 dollár körül kereskednek a coinnal. Viszont december 24-én este egy rövid időre a Binance kriptotőzsdéjén az árfolyam 24111 dollárra váltott a BTC/USD1 kereskedési párban, mielőtt másodpercek alatt visszapattant 87000 dollár fölé. A mozgás más
A karácsonyt gyakran a családi összejövetelek, a közös vacsorák és a meghitt beszélgetések ünnepeként ábrázoljuk. A reklámok, filmek és közösségi médiás posztok azt sugallják, hogy az ünnep csak akkor "igazi", ha sokan ülnek az asztal körül.
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és elnyomással szemben – mondta homíliájában XIV. Leó pápa, aki szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be. A vigília kezdete előtt néhány perccel XIV. Leó pápa kisétált a bazilikából a Szent Pét
Csézy és férje, Laci idén különleges karácsonyt élhetnek át. Végre karjukban tarthatják kislányukat, Böbikét, akiért éveken át küzdöttek. A fiatal énekesnő elárulta, hogy a mindennapok ugyan fárasztóak, de a kislányuk jelenléte mindenért kárpótolja őket.
December harmadik vasárnapján téli szünetre vonult a labdarúgó Fizz Liga, az év vége pedig remek lehetőséget kínál arra, hogy visszapillantsunk és értékeljük a 12 csapat első 18 fordulóban nyújtott teljesítményét. Őszi nagyelemzés cikksorozatunkat a tabella aljáról kezdjük és szép sorban haladunk a listavezető felé. Másodikként nézzük az edzőváltás
A kegyveszett pár a hírek szerint idén karácsonykor még egyszer, utoljára nagyszabású ünnepséget rendez a Royal Lodge-ban, amely 2008 óta az otthonuk. Az esemény egy korszak végét jelenti a Andrew Mountbatten-Windsor és volt felesége, Sarah Ferguson számára.
Műszaki probléma miatt kénytelen volt visszatérni Bécsbe az Air Baltic üzemeltetésében közlekedő Austrian Airlines-járat, amely Bécsből indult Budapestre. A gép délután a szlovák főváros, Pozsony térségében várakozó köröket tett, majd végül 21:56-kor landolt ismét Bécsben.
A vörös áfonya legtöbbször karácsonyi mártásokban, színes gyümölcslevekben vagy ünnepi desszertekben kerül az asztalra, pedig jóval többről van szó, mint szezonális díszítőelemről. Ez a savanykás ízű bogyós gyümölcs régóta "szuperélelmiszerként" él a köztudatban, és a kutatások szerint valóban számos egészségügyi előnnyel járhat a rendszeres fogyas