Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt "megégni". Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióba
A karácsonyi ünnepek alatt - családi összejöveteleken, rokonlátogatásokon - könnyen előfordul, hogy a kelleténél többet eszünk. Egyrészt illik megkóstolni az ételeket, másrészt nehezen tudunk ellenállni a finomságoknak. A teltségérzet, a puffadás és a levertség azonban nem kell, hogy tönkretegye a napot. Néhány egyszerű lépéssel gyorsan enyhíthetjü
Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten.
A Netflix az amerikai főműsoridőhöz igazította a premiert, ezért kell a magyar rajongóknak hajnalban kelniük. A tét óriási: a gyerekcsapatnak végleg le kell győznie Vecnát.
Martin Scorsese a modern amerikai filmipar egyik kulcsfigurája, aki pályája során újradefiniálta a mozgóképes művészet határait. A legendás rendező nemrég elárulta személyes toplistáját.
A karácsonyi időszak sokak számára egyet jelent a bőséges lakomákkal, a nehéz ételekkel és a "most úgyis mindegy" hozzáállással. Bejgli, töltött káposzta, sütemények és ünnepi fogások váltják egymást, gyakran napokon át megállás nélkül. Nem csoda, ha az ünnepek végére puffadást, fáradtságot és lelkiismeret-furdalást érzünk.
Völgyesi Gabi, az Unique előadóművésze az év utolsó heteiben is ezerrel pörög. A művész szerzői joggal és mesterséges intelligenciával foglalkozó jogászként és két gyermekes anyukaként egyensúlyoz a zene, a sport, a jog és a mindennapi élet között.
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat 2026. március 24-ig tárgyalásokat folytasson az orosz tulajdonban lévő vagyonrészének eladásáról – jelentette az RTS szerb állami televízió.
A sportági szövetség beszámolója a szakember szerda este Szadán szabályosan közlekedett az autójával a saját sávjában, amikor egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött. "A kiérkező mentők és tűzoltók szerint csodával határos, hogy a saját lábán tudott kiszállni a gépjárművéből, de így is nyolc napon túl gyógyuló sérül
A CoinBeast Substacken megjelent írás izgalmas párhuzamot von Isaac Newton munkássága és a Bitcoin megszületése között. A szerzők szerint Satoshi Nakamoto nem egy új pénzügyi terméket talált fel, hanem felfedezett egy olyan törvényt, amely mindig is jelen volt a digitális világban, csak korábban nem volt felismerve. Ahogyan Newton nem megalkotta a
Az év utolsó hetei sok anya számára nemcsak a készülődésről és a meghittségről szólnak, hanem egy csendes, alattomos érzésről is. Megjelenik sokunkban, hogy megint nem sikerült olyan jól, mint szerettük volna. Ilyenkor felerősödik bennünk a kétely, hogy elég jók voltunk-e? Elég türelmesek voltunk e? Elég jelenlévők voltunk- e? De honnan ered ez az
A rappert 50 hónap börtönre ítélték, amiért olyan helyre szállította volt barátnőit, ahol aztán szexuális cselekményben és prostitúcióban vettek részt.
A hatalmas, vörös hajótest mellett lánya is ott pózolt a diktátorral. A szakértők szerint a fegyver hamarosan a vízre kerülhet, ami újabb feszültséget szít a térségben.
A hazai ipar egyre súlyosabb következményekkel szembesül az áramszünetek miatt: már néhány másodperces kimaradások is órákra állíthatják le a termelést. A gyártósorok újraindítása időigényes, a kiesés gyakran milliós nagyságrendű veszteséget okoz – figyelmeztet Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. stratégiai vezetője. A növekvő energiaigényekkel
A Donald Trump amerikai elnök által támogatott Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek a hondurasi elnökválasztáson szerdán, három héttel a voksolás után.
A japán központi bank (BoJ) folytatja a kamatemelést, amennyiben a gazdasági folyamatok a jegybank alapforgatókönyve alapján alakulnak - jelentette ki Ueda Kazuo, a jegybank elnöke csütörtökön.
Az orosz ipari termelés 0,7 százalékkal csökkent novemberben éves szinten az októberi 3,1 százalékos növekedés után a statisztikai hivatal adatai szerint.
Novodomszky Éva különleges módon készül a karácsonyra. A Duna TV Családbarát magazinjának műsorvezetőjénél már hetekkel az ünnep előtt beköltözik a díszítésre váró karácsonyfa, amely az adventi időszak kezdetétől fokozatosan nyeri el végleges formáját.
A karácsonyi hagyományok világszerte meglepően eltérőek: miközben sok helyen a bejgli és a karácsonyfa körül forog az ünnep, máshol rántott csirkét esznek, seprűket rejtenek el a boszorkányok elől, óriási szalmakecskét építenek, vagy éppen erjesztett madarakat tálalnak fel szenteste. Összegyűjtöttünk öt egészen különös karácsonyi szokást, amelyek j
Nem tudjuk, mit gondol a másik, és ettől bekapcsol a szorongás. De miért gondoljuk túl ennyire a randizást, és hogyan lehet ebből az ördögi körből kiszállni? Szakértővel jártuk körbe a témát.
Egy olaszországi kísérlet szerint a feldolgozóipari paradicsom termesztésében alkalmazott új csepegtető öntözési eljárások akár 30 százalékos vízcsökkentést tesznek lehetővé anélkül, hogy ez negatívan befolyásolná a paradicsom hozamát vagy minőségét.
Elképesztő, de sokak szerint a sztárok nem mindig azok, akiknek látszanak: Elvis még él, Katy Perry robot, és Woody Harrelson akár Matthew McConaughey testvére is lehet. Fedezd fel a popkultúra legőrültebb összeesküvés-elméleteit, amik milliók képzeletét foglalkoztatják!
A téli szünet kiváló alkalom a pihenésre. Azonban sokunk számára kihívást jelent, hogy miként élvezzük ki a lassítás lehetőségét a kimaradás érzése nélkül.
A téli időszak gasztronómiájához szinte minden kultúrában hozzátartoznak a melegítő italok. Ezek nem pusztán az alkohol miatt népszerűek, hanem az illatok, a fűszerek és az együttlét élménye miatt is.