Bár a következő napok nyugalmat ígérnek, a színfalak mögött kíméletlen légtömegek mozgolódnak, amik az egész Kárpát-medence időjárását térdre kényszeríthetik az év végére.
A felnőttek, akik párkapcsolatban élnek, általában franciaágyban alszanak és így, közösen hajtják álomra a fejüket. Azonban ez manapság kezd háttérbe szorulni, ugyanis új trend van születőben. Az Egyesült Államokban már sokan az új trend szerint alszanak, és nálunk is egyre többen próbálják ki ezt az új alvási trendet. Az új trend a külön alvás- sl
Iráni tudósok új technológiát fejlesztettek ki, amely hatékonyan alakítja át a baromfitollat takarmánnyá egy baktérium törzs segítségével. Az új technológia jelentős előrelépést jelenthet a baromfiipar hulladékkezelésében - írta meg a Poultry World.
Ez az agykarbantartó kvíz változatos kérdésekkel dolgoztatja meg a gondolkodást, a földrajztól és kémiától kezdve egészen az emberi test működéséig. Tudod például, mi képes feloldani az aranyat, vagy melyik szerv termeli az adrenalint? A kérdések egy része ismerősnek tűnik, mégis könnyű rajtuk hibázni. Öt helyes válasz felett már igazán jó formában
Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Ebben a műveltségi kvízben igazán klasszikus kérdések várnak, ahol a biztos alapműveltség sokat számít. Tudod például, melyik században élt Vasco da Gama, vagy mit kért Goethe halálos ágyán? Előkerül földrajz, irodalom, csillagászat és történelem is, így több területen kell helytállnod. A kérdések nem bonyolultak, de csak akkor jönnek sorban a jó v
Az amerikai szarvasmarha-tenyésztők nehéz helyzetbe kerültek, miután Donald Trump elnök bejelentette, hogy csökkenteni kell a marhahús árát. A tenyésztők, akik többségében Trump-szavazók, most azzal szembesülnek, hogy az elnök intézkedései jelentősen csökkentették a szarvasmarha-árakat, miközben a fogyasztói árakra alig volt hatásuk - közölte a Reu
Az ünnepi asztalok mellett idén nemcsak a bejgli és az ajándékok, hanem a feszült várakozás is főszerepet kapott, hiszen december 25-én ismét eljött az igazság pillanata a hatoslottó sorsolásán.
A karácsony a szeretet, a család és a hagyományok ünnepe, ami nemcsak a szívünket, hanem az ízlelőbimbóinkat is megörvendezteti. A különböző országokban a karácsonyi menü hagyományai sokszínűséget és gazdagságot mutatnak: minden nemzet a saját kultúrája, éghajlata és gasztronómiai öröksége szerint alakítja az ünnepi étkezést. A hideg és meleg éghaj
Sokak számára nemcsak a mindennapi feladatok és kötelezettségek jelentenek stresszt, hanem az élet általános terhei is. Egyre többen érzik úgy, hogy nehezen birkóznak meg a mindennapok kihívásaival, és szorongással vagy feszültséggel küzdenek, miközben sokan a magánytól is tartanak. Ezek az érzések rendkívül nyomasztóvá válhatnak, ha nem találunk m
Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásoka
Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
A Durable Horeca szegmensnek szánt termékcsaládja kifejezetten vendéglátóipari cégek igényeit fedi le, a szállodáktól az éttermeken át a kávézókig. A korszerű infokeretek, padló- és asztali állványok valamennyi kulcsfontosságú térben javítják
A karácsony a legtöbbek számára az év egyik legcsodálatosabb időszaka, mégis sokan érzik magukat kimerültebbnek az ünnepek után, mint előtte. Az ajándékozás, a családi együttlétek és a folyamatos készülődés öröme mögött rejtetten ott munkál a stressz, amely fizikailag és mentálisan is megterheli a szervezetet. A pihenésnek álcázott rohanás gyakran
A Visa technológiai infrastruktúrájára építve indult el az Egyesült Arab Emírségekben egy hangvezérelt fizetési megoldás, ahol a tranzakciókat egy AI-ügynök hajtja végre.
A Lebkuchen – azaz a tradicionális német mézeskalács – napjaink karácsonyainak egyik legfelkapottabb süteménye, pedig története jóval korábban kezdődött. Az ókori Egyiptom sírkamráitól kolostorok kísérletező konyháin át egészen a nürnbergi mesterekig számos lépcsőfok kellett ahhoz, hogy eljussunk a kultikus édesség mai formájához.
Karácsony másnapján sok a találkozás, a maradék munkaüzenet és a csendes tervezgetés. Ma az emberi kapcsolatok, a pénzügyi apróságok és a hangulat ingadozása viszi a prímet. Nézd meg, mire számíthatsz karácsony második napján.
A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapa
A lencse olyan alapanyag, amely egyszerre tápláló, egészséges és praktikus. Ha gyakrabban kerül a tányérunkra, nemcsak az ünnepi időszakban, újévkor, akkor sokat teszünk az egészségünkért.
A sütés-főzés közben keletkező szerves hulladékot pedig komposztálhatjuk, és mindezzel olyan mértékben védhetjük az éghajlatot, mintha több ezer kilométerrel kevesebbet autóznánk egy évben.
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldani a rejtélyt és előkerülhet a szerettük. Habár képtelenek elfogadni, hogy nincs az élők sorában, de sajnos már tényleg minden jel és körülmény
A sofőrök hirtelen nem is tudták, hova kapják a fejüket, amikor az egyik legrettegettebb útszéli eszköz mellett elhaladva valami olyasmit pillantottak meg, amit eddig soha.
Ritkán lehet képet kapni a digitális kultúra aktuális állapotáról. Ez a ritka alkalom a minden évben megjelenő Oxford Dictionary „év szavai” válogatása, amelyek az „internet pusztulását” vetítik előre az Oxfordi Egyetem szerint.