Mindenkinek van a fejében egy elképzelés arról, milyen párt szeretne magának. A külső adottságoktól kezdve a belső tulajdonságokon át az egészen nehezen kiismerhető, felszín alatti rejlő személyiségi jegyekig egészen sok minden szerepelhet ezen a listán. A legtöbbször próbálunk is ilyen párt választani magunknak: de mi van akkor, ha egy olyan ember
Mentőhelikoptert riasztottak a Magas-Tátrába szombaton, hogy kimentsenek egy 21 éves magyar turistát, aki a jelzett turistaúton kívül, felszerelés nélkül ragadt egy sziklapilléren a Nagy-Békás-tó közelében, írja a Paraméter.
Holly Ramsay és Adam Peaty tegnap a történelmi Bath Abbey-ben mondta ki a boldogító igent. A büszke apa, Gordon Ramsay könnyeivel küszködve kísérte oltárhoz a gyönyörű menyasszonyt.
Az idén szokatlanul korán kezdődött influenzaszezonban egy újfajta vírusvariáns jelent meg Magyarországon. A betegség ellen kifejlesztett vakcina a tavaszi, akkor ismert vírus-törzsek alapján készült, ezért az új, júniusban megjelent és mutálódott variáns ellen kevésbé lehet hatékony.
A TISZA vezetője szerint a Robert Fico-féle kormány börtönnel és földelkobzással sújtja a magyarokat. Ha ez így marad, kormányra kerülve a legkeményebb diplomáciai lépést is megtennék.
Magyar Péter bejelentette, hogy kormányra kerülése után kiutasítaná Szlovákia budapesti nagykövetét a Tisza Párt, amennyiben továbbra is hatályban tartják azokat a jogszabályokat, amelyek a felvidéki magyarságot kollektíven sújtják.
Kína ellenez bármilyen kísérletet Szomália területének felosztására, és támogatja az ország szuverenitását, egységét és területi integritását – közölte Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
Se a kumulált inflációt, se a nagyobb hipa-bevétel elvonását nem vette figyelembe Nagy Márton, amikor online vitába kezdett Őrsi Gergellyel. Mi történt? Facebook-vitába keveredett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Őrsi Gergely II. kerüli polgármester – szúrta ki először a Telex. Őrsi még vasárnap posztolt arról, hogy 2019 óta tizenötszörösér
A tervezési fázisban megállapítotthoz képest közel felével sikerült csökkenteni a teljes életciklusra számított beépült karbon mennyiségét a Schneider Electric Duna Smart Power Systems gyára új üzemrészénél. A létesítmény ezzel a teljesítménnyel túlszárnyalja a World Green Building Council (WorldGBC) 2030-ra megfogalmazott célkitűzését is.
A kínai rakéta-startup, a LandSpace, nem titkolja, hogy Elon Musk SpaceX-éből merített ihletet. A hónap elején a pekingi székhelyű cég lett az első kínai szervezet, amely újrafelhasználható rakéta tesztet hajtott végre.
A 2025-ös év megerősítette, hogy a magyar gazdaság fokozatosan kilábal a mély lassulás időszakából, amelyet rekordmagas infláció, szigorú monetáris politika és gyengébb európai gazdasági környezet okozott. A 2023-as stagnálást és a 2024-ben tapasztalt mérsékelt növekedést követően a GDP-dinamika 2025-ben körülbelül 2%-ra gyorsult, ami összhangban v
Európán végigsöprő ciklonok és hidegfrontok közelítenek Magyarország felé: míg északon már orkánerejű szelet mértek, nálunk is viharos idő jön, írja a HungaroMet a Facebookon.
Az amerikai-orosz csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón Trump elmondta, hogy vasárnap két órán át telefonált Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és a beszélgetést "nagyszerűnek" értékelte.
A Telex élő választási műsorában arról beszélt Róna Dániel és Bódi Mátyás, hogy a celebekkel a Fidesz azokat a választókat is el tudja érni, akik nem fogyasztanak politikát. Szerintük a karácsonyi időszakot a Tisza nyerte, mert addig is ők vezettek a felmérésekben, míg a Szőlő utcai ügy és a tiszás jelölt leszlovákozása miatt rémálom volt a Fideszn
Kiemelt kedvezmények, prémium bankkártyák és szélesebb befektetési lehetőségek várják azokat a lakossági ügyfeleket, akik prémium számlacsomagot választanak. Bár a szolgáltatáshoz gyakran prémium kiszolgálás is társul, azonban a megkülönböztetett figyelemnek ára van, a bankok szigorú jövedelmi vagy megtakarítási feltételeket támasztanak.
Magyarországon évente átlagosan 34 ezer tonna virslit vesznek a magyarok, a fogyasztás év végén, szilveszterkor pörög fel a legjobban, ilyenkor vásárolják meg a boltokban a teljes éves mennyiség 20 százalékát - mondta az InfoRádiónak a Hússzövetség ügyvezető titkára, Mostisch Martina.
Az már nem kérdés, hogy a Real Madrid figyeli Szoboszlai Dominikot. Azt egyelőre nem tudni, hogy a spanyol futballklub mikor szeretné szerződtetni a magyar válogatott csapatkapitányát. Erre akár napokon belül is módja lehet.
Dakota Johnson neve mára összeforrt a modern eleganciával. A színésznő magabiztosan uralja a vörös szőnyeget, ahol letisztult, mégis érzéki ruhaválasztásaival szinte újrarajzolja a hollywoodi glamúrt. Ha tanácstalan vagy, hogy mit vegyél fel az év végi partikra, inspirálódj a meztelen ruhák királynőjének stílusából, és találd meg a tökéletes parti
Új kutatások szerint a kutyák közelsége nemcsak érzelmi támogatást nyújt, hanem mikrobákon keresztül is javíthatja a tinédzserek lelkiállapotát és szociális viselkedését.
Az állattenyésztésben ritka a kiszámíthatóság, mégis léteznek olyan állami munkahelyek, amelyek stabil jövedelmet és biztos hátteret kínálnak. Egy romániai példa megmutatja, mit jelent ma a valódi biztonság ebben az ágazatban.
Mindenki életében van olyan időszak, amikor a stressz látszólag minden percét átitatja. A modern élet kihívásai, a munkahelyi nyomás, a személyes elvárások és a társadalmi elvárások mind hozzájárulhatnak ehhez a nehéz helyzethez. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a stressz nem csak testi egészségünket, hanem mentális működésünket is súlyosan b
A Tisza Párt elnöke szerint, ha Szlovákia nem vonja vissza a felvidéki magyarokat fenyegető jogszabályokat, akkor a szlovák nagykövetnek nincs helye Magyarországon.