Míg a köztársasági elnök hallgatásba burkolózik, a TISZA párt elnöke akcióba lépett. A politikus a "rendszerváltás évét" indítja el, és a tuti ötösét is elárulja.
Az ellenzék és támogatói politikai narratívája szerint Magyarország az Európai Unió sereghajtója. Csakhogy a számok egészen mást mondanak. A magyar bérek ma már több uniós ország mutatóit is megelőzik. A tények tehát világosak. A történelem pedig azt tanítja, hogy egy rossz diagnózisnál kevés veszélyesebb dolog van.
Az év legnagyobb meglepetése már megérkezett: Varga Mihályék letörték a forintgyengülést, a béremelések és a 14. havi nyugdíj pedig csúcsra járatja a fogyasztást.
Az orosz elnök novgorodi rezidenciája elleni ukrán támadás nyomán Moszkva keményebb tárgyalási pozíciót vesz fel Kijevvel szemben – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában. Közben az ukrán külügyminiszter kedden felszólította a világ országait, hogy ne üljenek fel az oroszok hamis jelentéseinek, amelyek szeri
Az Újpest FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője Szélesi Zoltán lett, aki Dárdai Pál sportigazgató javaslatára ül le a kispadra. Mellette Admir Hamzagics, a Hertha BSC korábbi pályaedzője és videóelemzője csatlakozott a stábhoz. Nagy bejelentésekkel zárta az évet a lila-fehér klub.
Miközben több mint 3,3 milliárd forint bírságcsökkentést adott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az együttműködő és jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak 2025-ben, addig a hivatal versenytanácsa 29 vállalkozással szemben 3 milliárd 782,6 millió forint bírságot szabott ki – közölte ma a GVH.
Dobó Kata nem tud azonosulni a Pokoli rokonokban játszott karakterével, Guba Enikővel, egy valamit azonban mégis irigyel tőle egy kicsit. Mindezek ellenére Kata nagyon megszerette a karaktert, sorozatbeli családjával pedig rengeteget nevettek a 2. évad forgatásán. A színésznő azt is elárulta, miért érdemes nézni a legújabb évadot!
Az orosz hadigépezet egyik alapvető pillére a dezinformálás. Emlékezetes, a fideszes média még az ukrajnai háború előtt egy nappal is azt harsogta, micsoda ostobaság azt képzelni, hogy az oroszok támadni fognak. A háború lassan négy éve tart.
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid időn belül el tud helyezkedni. A diploma ma is érték, a kérdés az, hogy a gyorsan változó világban mit érdemes tanulni.
Meghirdették a közbeszerzési eljárást a romániai A8-as autósztráda új szakaszára, a Targu Neamt-Iasi-Ungheni szakaszra - írja a román közúti infrastruktúra fejlesztéséért felelős állami vállalat (CNIR) közleménye alapján az economedia.ro.
Harminc évvel ezelőtt, 1995 novemberében új fejezet íródott a rali-világbajnokság történetében. A ködös erdők mélyén egy 27 éves skót pilóta nemcsak a fizika törvényeit hazudtolta meg, hanem egy nemzet álmát váltotta valóra.
Az adat 2025-re a vállalatok egyik legfontosabb erőforrásává vált: befolyásolja a döntéseket, versenyelőnyt jelent és komoly kockázatokat is rejt. Ma már nem elég birtokolni, az adatot tudatosan kell kezelni, védeni és – ha megfelelő a környezet – üzleti értékké alakítani. Ez a szemléletváltás három kulcsterületen formálja át a vállalatok működését
Bár országgyűlési választást csak 2026 tavaszán tartanak Magyarországon, a mögöttünk hagyott év jelentős része már az intenzív kampány jegyében zajlott. Igyekszünk összefoglalni a két legnagyobb párt, vagyis a Fidesz és a Tisza küzdelmeit, de beszámolunk Gyurcsány Ferenc és a Momentum visszalépéséről is. Foglalkozunk a kormány és a főváros politika
Úgy tűnik egy ideig még hiába várunk. Egykori barátja szerint egyértelmű, hogy a közeljövőben még biztosan titok marad Michael Schumacher egészségügyi állapota.
Aranylakodalmát ünnepelte Bódi Margó és Bódi Guszti, akik immár ötven éve élnek boldog, szeretetteljes házasságban. A zenész házaspár életében ritka és különleges mérföldkőhöz érkezett: a jeles évfordulót családjuk és legközelebbi barátaik körében ünnepelték meg, bensőséges, mégis emelkedett hangulatban. Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata az
Újévi jókívánságokat küldött Vlagyimir Putyin orosz elnök több politikusnak és a pápának is. Többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető "postaládájába" is ment a küldemény.
Timothée Chalamet december 27-én ünnepelte 30. születésnapját, amit a hírek szerint egy privát, de annál exkluzívabb házibulival tett emlékezetessé Los Angeles-i otthonában. A vendéglista igazi sztárfelvonulás volt: a beszámolók szerint megjelent többek között Leonardo DiCaprio, Tyler, the Creator, Vittoria Ceretti, Rich Paul, Nathan Fielder és Lau
Szilveszterkor a kocsonya sokunknál kötelező elem, még akkor is, ha az ünnepi készülődésben már alig marad idő hosszú főzőcskézésre. Jó hír, hogy a kocsonya gyorsan is összedobható, mutatjuk, hogyan.
Az Ukrán Nemzeti Rendőrség Bűnügyi Felderítési Főosztálya és Főnyomozó Főosztálya egy olyan bűnszervezetre csapott le, mely illegális fegyver- és lőszer-kereskedelemre szakosodott, és a háborús övezetekből származó fegyvereket értékesítette.
A befektetési szint alá minősítette Budapest besorolását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a magyar főváros likviditási helyzetével indokolta a Londonban hétfő éjjel bejelentett döntést.