2025. december 4. csütörtök

dec. 4
6:36
Így állnak a béketárgyalások az ukrán háború kapcsán (Igényesférfi.hu)
Floridában négy órán át tárgyalt az amerikai és az ukrán delegáció a békéről, amiről minden fél úgy távozott, hogy produktívnak ítélte a megbeszélést.
dec. 4
6:36
Szijjártó Péter kiakadt: Én nem az orosz, én a magyar kormánynak dolgozom (SzMo)
A külügyminiszter szerint Szlovákián és Magyarországon kívül mindenki háborúpárti az Unióban. Emellett irracionálisnak nevezte azt a felvetést, hogy Oroszország NATO-tagállamot támadna meg.
dec. 4
6:36
A külföldi olyat mondott a Nyugati-pályaudvarról, amitől köpni-nyelni nem tudunk, példátlan, ahogy hívta (Promotions)
Egy turista egyetlen mondattal felforgatta a TikTokot: olyan jelzőt aggatott a Nyugatira, amitől nem tértünk magunkhoz.
dec. 4
6:36
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban (Magyar Hírlap)
Laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján.
dec. 4
6:36
Moduláris elektromos autót építettek a diákok – otthon cserélhető benne az akkumulátor is (newtechnology.hu)
Fenntartható elektromos városi autót építettek az Eindhoveni Műszaki Egyetem (TU/e) hallgatói, egy olyan koncepció mentén, amelynek célja, hogy a jármű hosszabb ideig maradjon használható, és a tulajdonos könnyebben, olcsóbban végezhesse
dec. 4
6:36
Szoboszlai kimondta az igazságot a Liverpool újabb kudarca után (Mandiner)
Ebben minden benne van.
dec. 4
6:36
Kokain a tehénszállító hajón: döbbenetes módszerrel jut el drog Európába (naphire.hu)
Drogkartellek betegség sújtotta tehenek szállító hajókat használnak kokain csempészetére Európába, mivel a borzalmas fedélzeti körülmények miatt a hatóságok ritkán mernek átvizsgálni ilyen hajókat.
dec. 4
6:36
A mintás nyakkendő reneszánsza: a férfidivat színes oldala (InStyle Men)
Ráadásul egy ilyen szuper nyakkendőt akár az ünnepi szezonban is bevethetsz.
dec. 4
6:36
Drágulnak az útdíjak, emelkednek a teherautós bírságok (Haszon.hu)
Megjelentek a Magyar Közlönyban azok a rendeletek, amelyek jelentősen drágítják a teherautók közlekedését: emelkednek a közigazgatási bírságok, bővül az útdíjköteles útszakaszok köre, és nőnek az útdíjak is. A kabinet célja, hogy visszaszorítsa a teherforgalmat a gyorsforgalmi utakról.
dec. 4
6:39
A magyar növekedés a legrosszabb lehet a régióban az idén, és a béke sem hozza majd el a Kánaánt (Privátbankár)
Egy, a korábban vártnál lassabb növekedési pályára állhat rá a világgazdaság az OECD előrejelzése szerint, miközben szűkülhet a különbség az euróövezet és az Egyesült Államok között. A szervezet Magyarországról alkotott képe inkább pesszimista, miközben reformokat sürget a nyugdíjrendszerrel és az energiapiaci támogatásokkal
dec. 4
6:39
Nincs kegyelem a rollereseknek, durva büntetések a láthatáron (Infostart)
A számtalan lakossági panasz és a balesetveszély miatt szigorítják az elektromos rollerek használatát Szegeden, ahol hamarosan akár kétszázezres büntetés is járhat a szabálytalankodásért.
dec. 4
6:39
Fókuszban a kriptoügyletek – hamarosan élesedik a DAC8 Irányelv (Adózóna)
Több mint két évvel ezelőtt ugyanezen oldal keretein belül hívtuk fel az olvasók figyelmét arra, hogy az EU kiemelten kezdett el foglalkozni a kriptopiacok rohamos ütemben történő térnyerésével, és minden eszközt próbál bevetni azért, hogy megakadályozza egy esetleges új adókikerülési struktúra létrejöttét. Ennek érdekében kihirdetésre is került a
dec. 4
6:42
Súlyos döntés előtt áll rengeteg magyar dolgozó: komoly pénzt bukhat, aki erről megfeledkezik (Pénzcentrum)
Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Egy felmérés szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint f
dec. 4
6:42
A német hadsereg szolgálatba állította az Arrow 3 rakétavédelmi rendszert (Magyar Hírlap)
Száz kilométernél magasabban repülő célpont kilövésére is alkalmas.
dec. 4
6:42
Kiderült, mitől kapott ételmérgezést több száz gyerek Budapesten (Mandiner)
A járvány során 19 tálalókonyha volt érintett, és összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
dec. 4
6:42
Eléggé úgy tűnik, hogy a mosómedvék elkezdték háziasítani magukat (Telex)
Egy friss amerikai tanulmány szerint a városi mosómedvék már máshogy is néznek ki, mint a természetben élő társaik.
dec. 4
6:42
Béres Tokaj: tradíció és innováció a Tokaji borvidék szívében (Vince)
A Béres család több mint két évtizede alapított borászatot a Tokaji borvidéken azzal a szándékkal, hogy a gyógyszeriparból már jól ismert minőségi szemléletét, szakértelmét és hitelességét a magyar borágazat szolgálatába
dec. 4
6:42
5 csillagjegy, akiknek szerencsét és boldogságot hoz a decemberi telihold: rájuk nagyon pozitívan hat a Fagyos Hold! (InStyle)
A decemberi telihold egyes zodiákusoknak beteljesülést, másoknak lezárást hoz, és elegendő fegyelmezett energiát biztosít, hogy végre konkrét eredményeket érjünk el!
dec. 4
6:45
Nagy változás jön a mézeknél, gyümölcsleveknél és tartós tejtermékeknél (Infostart)
Változnak a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásai a mézre, a gyümölcslevekre, gyümölcsdzsemekre, valamint a tartós tejtermékekre vonatkozóan.
dec. 4
6:45
Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok (ProfitLine)
Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank sze
dec. 4
6:48
A Schaeffler a drónipar felé fordul (autopro)
A Schaeffler együttműködési megállapodást írt alá a müncheni dróngyártó Helsinggel, amely így ipari méretű sorozatgyártásra készülhet.
dec. 4
6:48
Kína megint villantott! Íme a legfrissebb Euro NCAP eredmények! (Autónavigátor)
Jelentősen kibővítette az elmúlt években a portfólióját az Euro NCAP, hiszen 2021 óta kishaszongépjárműveket is vizsgálnak, tavaly óta pedig nehéz
dec. 4
6:48
5 módszer a szöszök eltávolítására, amik jobbak és olcsóbbak, mint a szöszeltávolító henger (Femcafe)
Pólót és farmert hordva, általában nincs probléma a szöszökkel – egészen addig, amíg télen elő nem kerülnek a gyapjúból készült darabok, sapkák és kabátok. A fekete gyapjú nagyon elegáns és időtálló, amíg el nem kezdi vonzani a szöszöket, és válik egy bolyhos rémálommá. Éppen ezért megmutatjuk az 5 legjobb szöszeltávolítási trükköt!
dec. 4
6:48
A galaxis száguldó csillagai, amelyeket úgy tűnik, intelligens idegen lények mozgatnak (Hamu és Gyémánt)
A belgiumi Vrije Egyetem filozófusa, Clement Vidal egy tanulmányában arra mutatott rá: előfordulhat, hogy egy fejlett idegen civilizáció tagjai irányítják a galaxis gyorsan mozgó csillagait azért, hogy körbeutazhassák velük az univerzumot, írja a Live Science.
dec. 4
6:48
Hatszáz dolgozóját bocsátja el szomszédunkban a német autóipari vállalat (Autószektor)
"A globális szinten bevezetett intézkedések részeként, amelyek célja a kutatási és fejlesztési beruházásainknak a piaci csúcstechnológiákra való összpontosítása (…) és a hatékonyság növelése, 2025. december 3-án tájékoztattuk a romániai alkalmazottakat 641 állás megszüntetésére vonatkozó terveinkről" - idézi a gazdasági hírportál az Aumovio közlemé
dec. 4
6:48
Kiderült, mikor kísérik utolsó útjára Kálloy Molnár Pétert (Mandiner)
A színész felesége elmondta, mindenkit várnak Kálloy Molnár Péter temetésére, aki szerette őt.
dec. 4
6:51
Gyilkolt a menyasszonyi ruha, pontosabban a közösségi média körüli esztelenség (Infostart)
A különböző internetes kihívások manapság is okoznak tragédiákat, a sajtó most egy 2012-ben történt borzalmas esetet idéz fel. Egy esztelen divathóbort miatt röviddel az esküvője után halt meg egy nő.
dec. 4
6:54
Újra adventi vásár lesz a Kékszalag Portban (AQUA)
Advent második hétvégéjén, december 5–7. között rendezik az Adventi Vásárt a Kékszalag Port kikötőben Balatonfüreden. Ezúttal is helyi és környékbeli kézművesek, valamint gasztronómiai szolgáltatók várják a látogatókat. Immár hagyomány, hogy a balatonfüredi Kékszalag Port kikötő az adventi időszakban is megtelik élettel, ugyanis az idei már a negye
dec. 4
6:54
Megkérdezték Takács Pétert, tervezi-e benyújtani a lemondását, de a válasz helyett Magyar Pétert támadta (SzMo)
Egy apa a fűtetlen gyermekügyelet miatt írt az államtitkárnak, aki trágárkodva küldte el. A politikus most sem hátrál, sőt, a Tisza Párt elnökét hibáztatja.
dec. 4
6:54
Ezek lesznek 2026 utazási trendjei (Magyar Hírlap)
Egyéni ajánlatok és autós suhanás.
dec. 4
6:54
Befogadás helyett palesztin párti tüntetők és lefejezett kis Jézus – teljes kudarc a brüsszeli woke Betlehem (Mandiner)
A visszás helyzetre a Mandiner főszerkesztője is felhívta a figyelmet.
dec. 4
6:57
Binance Junior: kriptós megtakarítási számlát indít gyerekeknek a legnagyobb kriptotőzsde (Kripto Akadémia)
A Binance új alkalmazást jelentett be Binance Junior néven, ami a 6 és 17 év közötti gyerekek számára kínál kriptovaluta-alapú megtakarítási lehetőséget. A szolgáltatás lényege, hogy a szülők a saját Binance fiókjuk alá rendelt alszámlát hozhatnak létre, ami fölött teljes ellenőrzést gyakorolhatnak. Az app nem a kereskedésre, hanem a hosszú távú me
dec. 4
6:57
Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló (ProfitLine)
Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatko
dec. 4
7:00
A rozmaringnak nem csak a tányéron van helye! (Agroinform)
Kíváncsi vagy, hogyan lehet egyszerűen, mégis lenyűgözően feldobni az ünnepi asztalt? A rozmaring természetes eleganciája és illata minden karácsonyi asztalon megállja a helyét – mutatjuk a legjobb trükköket!
dec. 4
7:00
Íme a tíz legjobb titkos karácsonyi film (Player)
Unalmas már a Reszkessetek, betörők!, Igazából szerelem és Télapu kombó?
dec. 4
7:00
Mivel fűt a Mikulás Lappföldön? (Márkamonitor)
A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet. Rovaniemi környékén, ahol évente több tízezer látogató keresi fel Joulupukkit, olyan fűtési megoldásra van szüksége, amely nemcsak csendes és energiatakarékos, de extrém hidegben i
dec. 4
7:00
Csipes Tamara olimpikon: "A család az, ahol felelősség, gondoskodás és szeretet van" (WMN)
Csipes Tamarával beszélgettünk a sportolók közéleti szerepvállalásáról és ellehetetlenítéséről, a kormány családbarát kampányában való szereplésnek a visszautasításáról és hogy miért ütközik még ő is falakba, ha a gyerekét sportolni vinné.
dec. 4
7:00
A téli reggelim, ami jobban indítja a napom, mint bármilyen kávé (Bien)
Fedezd fel, hogyan változtatta meg reggeli rutinomat a tápláló étkezés a kávé helyett. Megtudhatod, miért fontos a hidratálás és a kiegyensúlyozott reggeli.
dec. 4
7:02
A női kézi-vb legdögösebb lányai (Player)
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol egy izgalmas és kemény meccsen megvertük a románokat, ezzel pedig nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé. Pénteken Japán, vasárnap Dánia ellen lépünk pályára.
dec. 4
7:03
Kapcsolati erőszak és távolságtartás: fontos változások jönnek, itt vannak a részletek (Infostart)
60 napról 120 napra nőne a megelőző távolságtartás a kapcsolati erőszak áldozatait segítő törvény tervezett módosításaival.
dec. 4
7:03
6 gyönyörű ruha, hogy szenteste is tündökölj: mutatjuk, hol szerezheted be őket! (Éva Magazin)
A december mindig különleges hangulatot hoz: a város fényei felragyognak, a ritmus lelassul, és a mindennapok rutinja helyét átveszi az ünnepi készülődés. Ilyenkor nemcsak az otthonok kapnak új fényt, hanem a gardrób is: előkerülnek azok a darabok, amelyek egész évben vártak a lehetőségre, hogy végre megcsillanthassák varázsukat. Az alábbiakban oly
dec. 4
7:06
Felmérés: Olaszországban a 14–18 évesek 68 százaléka nem menne katonának (ATV)
Olaszországban a 14 és 18 év közötti fiatalok jelentős többsége elutasítja a katonai szolgálatot arra az esetre, ha az ország háborúba lépne.
dec. 4
7:06
Börtönbe megy az orvos, aki ketamint adott Matthew Perry-nek (444.hu)
Salvador Plasencia korábban idiótának nevezte a színészt, és arról írt egy kollégájának, hogy mennyi pénzre lehetne lehúzni. Most sírva ismerte el bűnösségét.
dec. 4
7:06
Durva dolgot szúrtak ki a TV2 új szuperprodukciójában, leleplezték a műsort (Promotions)
A nézők valami nagyon furcsát vettek észre a TV2 új műsorában.
dec. 4
7:06
Szoboszlaiék megint értékes pontokat veszítettek (Magyar Hírlap)
A Liverpool hazai pályán ikszelt a Sunderland csapatával.
dec. 4
7:06
A világ leggazdagabb magyarja által alapított amerikai kockázati tőkealap fektetett a Munch-ba (MMonline)
A Munch, az élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, és a közép- és kelet-európai étkezési kultúrát átalakító scale-up cég újabb befektetési kört zárt, amelyet az amerikai Interactive Venture Partners vezetett. A Thomas Peterffy, az Interactive Brokers Group, Inc. alapítója és elnöke által támogatott alap olyan ambiciózus Közép-Kelet Európai innovátorokba
dec. 4
7:06
Szörnyű hírt kaptak az ukrán katonák – ráadásul a saját parlamentjükből (Mandiner)
De előtte békét kell kötni.
dec. 4
7:06
Nem az emelkedő árak miatt vásároltak idén kevesebb műtrágyát a gazdák (Magro)
Az ötödével esett vissza az egy évvel korábbihoz képest az idei harmadik negyedévben a műtrágyaforgalom, miközben az árak emelkedtek
dec. 4
7:09
A kamatvágás reménye húzta felfelé a tőzsdét (Privátbankár)
A Microsoft részvényei viszont lefelé húzták az indexeket.
dec. 4
7:09
Jámbor: félkarú óriást épít a kormány (HírExtra)
Fidesz éjjel benyújtott gyerekvédelmi módosításai heves tiltakozást váltottak ki Jámbor Andrásból.

Keresés