Egy erdészeti erdei iskola létrehozására keresve sem találhatott volna jobb helyet 2002-ben Bács-Kiskun megyében a Kefag Zrt. jogelődje a Kecskeméttől 15 kilométerre lévő Nyíri-erdőnél.
Puha, omlós, porcukorral behintett kis téli csodák, amik mindig eltűnnek a tányérról, mielőtt kihűlnének. A mák és a vaníliás porcukor együtt olyan karácsonyi hangulatot hoz, hogy már az első falatnál beindul a nosztalgia. Ha egyszer megsütöd, minden évben kérni fogják.
Az álláskeresés sokak számára izgalmas, de egyben fárasztó és stresszel teli időszak is. Nemcsak szakmai, de lelki kihívásokat is magával hoz. Ha nem figyelünk magunkra, könnyen alábbhagy a lelkesedés, az önbizalom vagy az energia. Az álláskeresés, különösen akkor, ha hosszabb ideig tart, temérdek időt és energiát vesz el az embertől. Azzal is szám
Ignacio Aguirre Franco mérnöki precizitást és kreatív marketinggondolkodást egyesít. A Bitget frissen kinevezett globális marketingigazgatójaként célja, hogy a kriptót egyszerűbbé, érthetőbbé és mindenki számára hozzáférhetővé tegye — miközben Magyarországot is fontos partnerként látja a digitális pénzügy jövőjének építésében.
A mostani látogatás egy sűrű diplomáciai időszak része, hiszen a miniszterelnök november elején Washingtonban, november végén pedig Moszkvában járt, szombaton pedig bejelentette, hogy a napokban egy jelentős üzleti delegáció ismét az orosz fővárosba utazik gazdasági egyeztetésekre.
Ébredj egy kis laza csevegéssel! Hétfőn sem marad el a Vekker a Mandiner reggeli élő műsora! Mondd el te is a véleményedet, és oszd meg a két műsorvezetőnkkel!
Az orosz független újságírás szisztematikus szétverése testközelből, minisorozat-hosszúságban. Ez a Nemkívánatos barátaim, amit egy különleges Telex Filmklub keretében meg lehet nézni Magyarországon, moziban.
A szerb sorozatgyilkos, Magda Marinko magyarországi rémtetteit ismerhetjük meg a háromrészes minisorozatban. Az első magyar true crime műsor a 90-es évek alvilágának bugyraiba vezet, ám a csavaros történetmesélésbe időről időre bezavar az AI-jal megalkotott képi világ.
Harminchat ország több mint ezer résztvevőjét és a világ vezető egyetemeinek csapatait maguk mögé utasítva a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég 2025-ös globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját, míg az alapszakosok között a Pennsylvaniai Egyetem diákjai győztek.
Európa országai sokkal közelebb állnak egymáshoz történelmileg, mint sokan gondolják – mondta el Szalai Zoltán MCC-főigazgató kérdésére Miriam Cates brit műsorvezető.
Majdnem száz ember 30 óra alatt – ennyien olvastak fel péntek reggeltől szombat délutánig három Krasznahorkai László-művet Bécsben. Az apropó az író irodalmi Nobel-díja. Ha mind a 30 órát nem is, de az első nap nagy részét végigücsörögtük a helyszínen, beszélgettünk a szervezőkkel és a résztvevőkkel is, és érdekes meglepetésekbe botlottunk.
Karácsony környékén nemcsak csodálatos díszkivilágításokkal és egyéb gyönyörű dekorációval találkozhatunk, hanem mondhatni elkerülhetetlenül találkoznak az útjaink a tipikusan ünnepi illatokkal is. Ilyen például a narancs, a fahéj vagy a szegfűszeg, amelyek mintha egyből melegséget adnának még a leghűvösebb téli napokon is. De vajon tényleg olyan c
A friss Nobel-díjas író magyarul olvasta fel szövegét, új angyalokról, az emberi méltóságról, lázadásról és Elon Muskról is beszélt a Svéd Akadémia ünnepi ülésén.
Az amerikai cégnél az egyik ajándékcsomagban állott parfümszagú zokni és összekent, poros körömlakk lapult. A kommentelők szerint ez nem vicc, hanem puszta igénytelenség.
Pakisztán az elmúlt hónapokban felgyorsította a kriptoeszközök és más digitális vagyon szabályozásának előkészítését, ebben pedig kulcsszerepet kap a kormány és a Binance vezetése közötti egyeztetés. A cél egy olyan átlátható, biztonságos keretrendszer, amely egyszerre támogatja az innovációt és a pénzügyi rendszerbe történő szélesebb körű bekapcso
Mindenki számára más a szép. Valaki szereti a csillogást, a sok díszt, de ha te is azok táborát erősíted, akik szerint a kevesebb több, akkor ez a cikk neked szól! Ugyanis a karácsony számodra nem biztos, hogy attól lesz varázslatos, hogy minden felületet girland és színes égősor borít. A minimalista ünnepi dekoráció lényege a kevesebb, de minőségi
A svájci kormány várhatóan enyhít annak az új bankszabályozási csomagnak az egyes elemein, amely akár 24 milliárd dollár többlettőke képzésére kötelezné az alpesi ország legnagyobb bankját, a UBS-t – állított három, az ügyet ismerő forrás a Reutersnek. A svájci bank 2027-ig további 10 000 munkahely megszüntetését tervezi, erről itt írtunk.
Az amerikai cégnél az egyik ajándékcsomagban állott parfümszagú zokni és összekent, poros körömlakk lapult. A kommentelők szerint ez nem vicc, hanem puszta igénytelenség.
A szakértők szerint a nagyméretű, egyre magasabb és nehezebb SUV-k térnyerése mára komoly közegészségügyi és közlekedésbiztonsági kockázattá vált. Míg 2010-ben még alig számítottak globálisan 15 százalékot, mára az újautó-eladások közel fele SUV (Sport Utility Vehicle = szabadidőautó), a gyártók pedig évről évre növelik a modellek motorháztető-maga
A többgenerációs Bakó Kertészet már több mint ötven éve termeszt paprikát Szentesen. Mára saját termálkúttal, afrikaiharcsa-nevelő teleppel és halfeldolgozó üzemmel nyújtanak példaértékű modellt a fenntartható, intenzív élelmiszer-termelésre.
A Fidesz kombinálta a Soros-tervet a háborús tervvel, így született meg a Tisza-terv. Talán az eddigi legkuszább narratíváját építette fel a kormány, hogy lejárassa az ellenzéket.
Már a mozikban Herendi Gábor legújabb filmje, a Szenvedélyes nők. Főszereplője a negyvenes párterapeuta, Lilla (Balsai Móni), akit váratlanul elhagy a férje, és a lánya és az édesanyja próbálja rávenni, hogy újra ismerkedjen. Balsai Mónival beszélgettünk a Herendivel való közös munkáról, a jó romantikus vígjáték titkáról, újrakezdésről és a filmben