Több fontos döntés is született hétfőn a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsban, ahol arról határoztak, hogy valamilyen formában minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menekülthelyzet kezeléséből. Több országot is megjelöltek, amelyek migrációs nyomás alatt vannak, de Magyarország nincs közöttük, így a kormánynak arról kell majd dönteni, mil
Hétfő este súlyos földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét, a hatóságok azonnal cunamiriadót rendeltek el. A rengést Tokióban is érezni lehetett, több mint fél percen át, írja a Reuters.
Tunézia az utolsó fél percben hét a hat ellen támadt Argentína ellen, és 59:39-nél sikerült is 29–29-re egyenlítenie. Az dél-amerikaiak dolgát nehezítette, hogy a kapus előre dobásánál elpattant a labda, egészen az ellenfél térfelének alapvonaláig. A kezdődobást 59:53-nál végezték el, de hét másodperc alatt is sikerült megszerezniük a győzelmet jel
Harry herceg évek óta küzd azért, hogy visszakapja a teljes körű, államilag finanszírozott védelmi intézkedéseket az Egyesült Királyságban az esetleges családi látogatása idejére. Most úgy tűnik, új szakasz kezdődhet: a brit kormány vizsgálatot indított a herceg biztonsági státuszának felülvizsgálatára, ami azt is lehetővé teheti, hogy gyermekeivel
Már az ipari takarmányozás is megérkezett a humanizálódás előszobájába - mondta az Agrárszektor 2025 Konferencián Szebeni Dániel Tamás, a Cargill üzletfejlesztési vezetője. Mindezt annak apropóján emelti ki a szakember, hogy a cég portfóliójában elérhető egy olyan fejlesztés, amely a baromfiknál a mikrobiota-profilokat elemzi az elvárt teljesítmény
Jelenleg minket az ukrán sovinizmus sanyargat. korlátozzák a magyar nyelvet, robbantgatják az energiaellátásunkat és fenyegetnek, hogy a Balatonig jönnek.
A Lidl Ausztria bejelentette, hogy év végéig 20 elektromos teherautóra bővíti szállítási flottáját, és 2030-ra teljesen kibocsátásmentessé kívánja tenni teljes bolthálózatának ellátását - írja az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Még Donald Trump amerikai elnök is aggodalmát fejezte ki a Netflix 82 milliárd dolláros tervezett felvásárlása miatt. Az Hbo Max legtöbb előfizetője szerint ezt a streamingplatform nem fogja túlélni.
Pár napja még úgy volt, hogy 72 milliárd dolláros ajánlatával a Netflix megnyerheti a Warner Bros. Discovery-ért (Wbd) folyó licitháborút és övé lehet a Wbd Hbo Max-ostul, de a Paramount hétfőn rálicitált az ajánlatra.
Freya Allan, a Vaják Cirije először komolyan azt gondolta, hogy ő is hátat fordít a sorozatnak Henry Cavill távozása után. A színésznő most őszintén mesélt arról, miért ingott meg, hogyan élte meg az átállást Liam Hemsworth-re – és hogyan sikerült végül maradnia.
Az ING Bank friss elemzése szerint a forint erősödése rövid távon folytatódhat, akár 370-375 környékére, ugyanakkor a 2026-os első negyedév bizonytalanságai kockázatot jelenthetnek a magyar deviza számára, írja a Portfolio.
Ez aligha a véletlen műve. Kerkez Milos kiszemeltje, az albán szépségkirálynő Franceska Rustem Budapesten járt, és teleposztolta az Instagramot. A Liverpool-sztár pedig lelkesen lájkolta a képeit.
Külön alkalmazás sem kell a használatához. Mi történt? A Praktiker országos hálózatában bevezeti a Qvik mobilfizetést, derül ki a barkácslánc közleményéből. A vásárlók már augusztus óta használhatják a Qviket a barkácslánc webshopjában. Mi az a qvik? Az MNB kezdeményezésére a bankkártyás fizetés alternatívájaként indult el egy új mobilfizetési szol
A kormányok testületét lebrüsszelező miniszterelnök nem akar fizetni, így majd büntetéssel hajthatnának be akár sokkal nagyobb bírságot, de ez a jövő problémája lesz.
Sült kacsamell, de nem ám akármivel! Piszok jó paszternákpürével meg egy whiskys meggymártással. Ha valami tuti kajára vágysz, ami azért picit elegáns is, akkor ez lesz, amit kerestél!
Maradna a kétéves vizsgáztatási ciklus a tíz évnél idősebb autóknál is - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium. A közlemény szerint az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanácsa elfogadta az időszakos műszaki vizsgálatokra vonatkozó tagállami megközelítéseket. A magyar álláspont egyértelmű, a végső szót majd az Európai Par
Az MVM leányvállalata a következő három évben keresi a geotermikus energiaforrásokat. A G7 úgy tudja, hogy a kormány a fontosabb vállalások egy részét törölte.
A Netflix egyetlen bejelentéssel szedte szét a közösségi médiát: percek alatt világossá vált, hogy valami olyasmi készül, amire a rajongók hosszú évek óta várnak.
Sok utasnak teljesen mindegy, hova szól a repülőjegye, egy volt légiutas-kísérő szerint azonban van a repülőgépnek egy olyan része, ahova nem érdemes helyet foglalni.
A magyar külügyminiszter büszke a Moszkvában kapott Barátságért Érdemrendjére, de visszautasítja azt a vádat, hogy Putyin hűséges barátja lenne – mutat rá az ellentmondásra véleménycikkünk szerzője.