A 2026-os Golden Globe-díjra jelöltek friss névsora több meglepetést is tartogatott. Köztük van három olyan színész, akik határozottan megérdemelnék alakításukért az elismerést, hiszen nélkülük nem lett volna teljes a történet.
A Paramount Skydance bejelentette, hogy 108,4 milliárd dollár értékben készpénzes ajánlatot tett a Warner Bros. Discovery felvásárlására. Ez részvényenként 30 dolláros árat jelent.
Azt követően, hogy közölték, a Netflix egy 83 milliárd dolláros ügyletben bekebelezi az egyik patinás amerikai filmstúdiót, a Warner Brothers-t, kommentátorok elkezdték kongatni a vészharangot, azzal, hogy "Hollywoodot lenyeli a Szilikonvölgy". Donald Trump és egy utolsó pillanatban jött rivális ajánlat azonban közbeszólhat.
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA vezetője szerint romlik a bizalom az Airbus szállításai iránt, miközben a Boeing egyre megbízhatóbbnak bizonyul - mondta el a szervezet vezetője, miközben a szektor jövő évi kilátásairól beszélt.
Európai szintű elismerést kapott a Modern Healthy Lifestyle (MHL) Program – tudta meg a Spabook.net. A Skål Europe a Fenntartható Turizmus kategóriában díjazta a koncepciót, amely tudományos alapokra építve formálhatja…
Egy időtálló karóra nem pusztán használati tárgy, hanem befektetés és státuszszimbólum is, így akár karácsonyra is kiváló ajándék lehet. Az alábbi modellek a világ legismertebb luxusórái közé tartoznak – piacuk stabil, értéktartásuk kiemelkedő, és mindegyikük mögött komoly történeti háttér áll.
A 4iG vezérigazgatója kikísérte Törökországba a miniszterelnököt. Mi történt? Orbán Viktor delegációjának tagjaként vett részt isztambuli tárgyalásokon Jászai Gellért, a 4iG elnöke. Jászai LinkedIn-posztja szerint a megbeszélések új szintre emelték a magyar–török együttműködést az űripar és a védelmi ipar területén. Mit lehet még tudni? A kilencedi
A hazai makrogazdasági elemzők szerint ugyanis a jegybankelnök személyének és az elődjénél kiszámíthatóbb és szigorúbb monetáris politikának is köszönhetően relatíve erős forint nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy az éves infláció négyhavi stagnálást követően viszonylag nagyobbat csökkent. A 3,8 százalékos értékre egy éve nem volt példa. Abban n
Folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája és a női kézilabda-világbajnokság. Némi angol futball, az Ifjúsági Liga újabb mérkőzése és a férfi kézilabda országos bajnokság is.
A hagyományos ízesítések, a zselés és marcipános szaloncukor mellett a gyártók számos különlegességgel készültek az idei szezonra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Édességgyártók Szövetségének kedden kiadott közös körképe szerint a legtöbb vásárló továbbra is a jó ár-érték arányú, kiváló minőségű alapanyagokból készült édességeket
Az újabb amerikai béketervvel is van baja Kijevnek, miközben Washington állítólag azt várta volna el Zelenszkijtől, hogy villámgyorsan mondjon rá igent. Egyelőre a Donbasz sorsa és a biztonsági garanciák kérdése is megoldatlan.
A magyar fellépők közül már biztosan ott lesz Sisi, az Elefánt és a Makrohang is. A két legérdekesebb igazolásnak azonban Dijon és a 20 éves Sombr tűnik.
A közgazdász elmondta, hogy már Magyarország előtt is voltak olyan országok, melyek sikerrel bevezették és jól működően alkalmazzák ezt a típusú többletjuttatást.
A BMW 2-es Gran Coupé a prémium kompakt szegmensben kínál sportos eleganciát korszerű, erős és takarékos motorokkal - négyajtós kupé testben. A modell második nemzedékének továbbra is a dinamizmus a védjegye. Hogy néz ki? Extrovertált egyéniség a Lipcsében gyártott 2-es Grand Coupé, vonzza a szemet - nekem tetszik. A széles BMW hűtőrács (felárért
A Fülöp-szigetek ideiglenesen betiltotta a sertések és sertéshús-termékek behozatalát Spanyolországból és Tajvanról az afrikai sertéspestis járvány miatt. A minisztérium közlése szerint mind Tajvan, mind Spanyolország esetében "automatikusan visszavonták" az importengedélyeket.
Az őszi-téli hónapokban mindannyiunk számára nagy felüdülést jelentenek a forró italok, azonban korántsem mindegy, pontosan milyen hőmérsékleten is fogyasztjuk e nedűket.
Az X-Faktor győztesének nem volt könnyű gyerekkora, most azonban a felhők felett jár. Elárulta, hogy nagyon egymásra találtak Tóth Andival, és azt is, hogy még a győzelem ellenére sem hagyta ott a raktárosi munkáját.
A magyarországi Bosch csoport által támogatott Tehetséges nők az iparban rovatunkban ezúttal Fekete Piroskát, a Robert Bosch Kft. váltóvezérlők szoftver- és rendszerfejlesztésének igazgatóját mutatjuk be, aki 19 éve dolgozik a cégcsoportnál, és ma már egy németországi, magyar és indiai munkatársakból álló, több mint 150 fős nemzetközi csapatot irán
Az arany befektetői megítélése alapvető átalakuláson ment keresztül Edward Dowd, a Phinance Technologies alapító partnere és a BlackRock korábbi portfóliómenedzsere szerint: a spekulatív eszközből elsőrangú monetáris eszközzé vált a Basel III banki szabályok globális bevezetésének köszönhetően, ami hosszú távon akár 10 000 dolláros unciánkénti árfo
A lakásfelvásárlások ellenére a politikus által patronált alapítvány nem tudott szavazattöbbségbe kerülni, bár legalább L. Simon lánya otthonra talált.
December 10-én a közmédia a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakjára, az idei év irodalmi Nobel-díjasára, Krasznahorkai Lászlóra irányítja közönsége figyelmét: tematikus filmválogatással tiszteleg a szerző előtt. Az M5 levetíti a több mint hétórás Sátántangót, a Duna pedig élőben közvetíti a stockholmi díjátadó ceremóniát.
Az UNION biztosító új applikációja a Drivello egy új korszakot nyit az autózásban és a kötelező biztosítások piacán: a technológia, a felelősség és a jutalmazás világát ötvözi.
Mások mellett a Twenty One Pilots, a Florence + The Machine, SOMBR és Lewis Capaldi is fellép a jövő évi Sziget fesztiválon, amelyet 2026. augusztus 11-től 15-ig rendeznek.
Budapesten elindult a 26,9 milliárd forintos, uniós támogatásból megvalósuló “Nő az esély” program, amelynek célja, hogy valós munkaerőpiaci lehetőséget teremtsen hátrányos helyzetű, főként roma nők számára. A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) országos projektje több ezer résztvevőt képez és helyez munkába, tartós foglalkoztatási garanc
Egy éve váltottam át egészséges életmódra, előtte sem étkeztem egészségtelenül, de azóta nagyon tudatosan figyelek arra, hogy milyen jellegű ételeket fogyasztok rendszeresen, mik kerülnek a kosaramba. Azonban amikor az ember elkezd tudatosan étkezni, hamar rájön, hogy a rengeteg olyan étel van, amelynek vagy vannak egészségesebb alternatívái, vagy
Az Európai Unió intézményei megállapodtak a zöld szabályozások jelentős csökkentéséről, ami az európai vállalatok több mint 80 százalékát mentesíti a környezetvédelmi jelentéstételi kötelezettségek alól – tudósított a Politico.
A 2024 szeptemberében bevezetett iskolai mobilkorlátozásnál sok diák tartott attól, hogy baj esetén nem éri el a szüleit, és gondot okoz majd a Kréta és az órarend kezelése. A Jójegy felmérése alapján a tanév során látványosan változott a hangulat, és több területen mérhető javulás jelent meg, főleg a szakképzésben. Közben a tantestületekben erős g