Közéleti műsorunk legújabb adásának vendége Matura Tamás Kína-szakértő volt. Az egész beszélgetést érdemes meghallgatni, de akinek nincs erre ideje, annak összefoglaljuk az adás három talán legfontosabb, legérdekesebb állítását.
Kínának erős éve volt 2025-ben, ezt beszéltük át a Téma legújabb adásában Matura Tamás Kína-szakértővel. Hogyan alakul az ország nemzetközi szerepe, és mik azok a belföldi kihívások, amikkel küzd? Mik az érdekei az orosz–ukrán háborúban? Minden kiderül az adásból.
A kutyák évezredek óta hű társaink, és a modern, sokszor nehezen átlátható szociális hálóban is a segítségünkre lesznek, hogy jobb és biztonságosabb kapcsolatokat alakíthassunk. 1. A kutya, mint érzelmi támasz Ellentétben az emberi kapcsolatokkal, amelyek bonyolultak és megannyi okot adhatnak a félreértésekre, a kutyával való kapcsolat gyakran egys
A Csináljuk a fesztivált! első adásában érzelmes pillanatokban nem volt hiány. Az időutazás a recsegő gramofonok hangjától a rádiók aranykoráig tartott. A swing műfaj egyik jeles hazai képviselője, Gájer Bálint Korda György slágerével, a Szeretni kell című örökzölddel állt színpadra, produkcióját szűnni nem akaró taps követte, ám a legnagyobb elism
A kormányülésre igyekvő Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezték ma a hivatalos Facebook-csatornáján megjelent videóban. Egy új lakossági támogatási programot lengetett be, amelynek lehetőségéről részletesen írt a Portfolio az elsők között október végén.
A Grantis szakértői idén is megnézték, hogy milyen kedvezményeket és akciókat kínálnak a biztosítók és a nyugdíjpénztárak azoknak, akik év végén indítanak nyugdíjcélú megtakarítást.
Kínának erős éve volt 2025-ben, ezt beszéltük át a Téma legújabb adásában Matura Tamás Kína-szakértővel. Hogyan alakul az ország nemzetközi szerepe, és mik azok a belföldi kihívások, amikkel küzd? Mik az érdekei az orosz–ukrán háborúban? Minden kiderül az adásból.
Egy debreceni tanár tiltott Elfbart próbáltathatott ki hetedikesekkel az órán. A Híradó értesülései szerint ugyanaz a pedagógus lehet, akit korábban intim fotó küldése miatt bocsátottak el egy másik iskolából. Mindkét ügyben rendőrségi eljárás indult, az Elfbar miatt a NAV-ot is értesítették.
A szülők az internetre felkerült felvételekből tudták meg, hogy valami gond van az iskolában. Erről többen is beszéltek az RTL Híradónak. Köhögésre és hányásra panaszkodtak a gyerekek. A katasztrófavédelem munkatársai semmilyen egészségre káros anyagot nem mértek az épületben. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a rosszulléteket.
Az autópálya-kezelő új videója mutatja be, milyen veszélyes a baleseteknél bámészkodni. Az M4-esen egy sofőr a túloldali karambol miatt lassított, mögötte pedig több autó egymásba rohant. A szakemberek szerint az indokolatlan lassítás akár bűncselekménynek is számíthat.
Új fejezet nyílt a kriptovilág egyik legvitatottabb projektjének történetében. Az Egyesült Államokban egy befektető perrel vádolta meg a Pi Network mögött álló céget – állítása szerint jogosulatlan tokenátutalásokat hajtottak végre, titokban eladtak 2 milliárd dollárnyi Pi-tokent, és ezzel hatalmas anyagi veszteséget okoztak neki. A közösségen belü
A nő összeesett a konyhában, a 13 éves Ádám pedig higgadtan hívta a 112-t, majd a mentésirányító segítségével hét percen át végezte az újraélesztést. A fiú édesapja a Híradónak azt mondta, feleségénél hirtelen szívleállás történt, még kórházban kezelik, de már jobban van.
A razzia azután indult, hogy újabb videó került elő a napokban lemondott igazgatóról, aki több felvételen fizikai erőszakot alkalmaz a bentlakókkal szemben. Magyar Péter lemondásra szólította fel a kormányt, a Belügyminisztérium azt írta, "bárki, aki bűncselekményt követett el vagy közreműködött abban, felelni fog az igazságszolgáltatás előtt".
Áder János először beszélt a Novák Katalin bukásához vezető kegyelmi ügyről. Konkrét választ nem adott, de azt mondta: a jó döntésekhez olyan kollégák kellenek, akik megóvják az államfőt a hibáktól. Novák továbbra sem árulja el, kik készítették elő a botrányt okozó kegyelmi döntést.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai sebességet ellenőriztek a városban, a Füleki úton december 7-én délután. A rendőrök röpke 11 perc alatt kétszer is bemérték ugyanazt a sofőrt, aki menetben és jövetben is túllépte a megengedett 50 km/h-t. Először 90 km/h-val, majd az ellenkező irányból 66 km/h-val hajtott. A szabályszegésért a járművezet
Az Inter–Liverpool Bajnokok Ligája rangadót Magyarországon kizárólag az RTL+ Premium közvetíti. Tudd meg, hogyan nézhető online, mikor kezdődik és mit várhatunk a BL-rangadótól – élő adás, felvezető műsor, kezdőcsapatok és esélylatolgatás egy helyen!
A halfogyasztás növelését célzó országos program új állomásokkal, kóstolókkal és látványos edukációs aktivitásokkal tér vissza 2025-ben, hogy a hal a mindennapok részévé váljon Magyarországon.
Az ünnepi készülődés nem csupán akkor szólhat az újrahasznosításról, ha spórolnod kell, vagy ha igazi zero waste-fan vagy. Ha meglátod ezeket a díszeket, garantáltan megjön a kedved a kreatív projekthez!
Az Eu és Kanada megerősítette digitális együttműködését, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára, a digitális személyazonosító tárcákra és a független médiára. A két fél tegnap Montrealban tartotta meg első Digitális Partnerségi Tanácsülését, ahol elkötelezték magukat a versenyképesség, az innováció és a gazdasági ellenálló képesség fokoz
A 82 éves Helmut Marko jövő évtől már nem lesz a Red Bull csapat tanácsadója. Ezzel egy korszak zárul le a csapat történetében, amit olyan felfedezettek fémjeleztek, mint Sebastian Vettel, Carlos Sainz vagy Max Verstappen.
A kormány teljes támogatást ígér az ügyészségnek a Szőlő utcai javítóintézet ügyének feltárásához, miközben a keddi razzia során újabb őrizetbe vételek történtek, és a nyomozás gyermekvédelmi szakemberek bevonásával folytatódik.
Az év egyik legjobb akciófilmjének tűnik a Predator: Halálbolygó, amely 180 millió dolláros bevételt ért el szerte a világon, s ezzel a teljes franchise legnagyobb sikere lett.
A diplomáciai egyeztetés "összes aspektusát érintettük" a Giorgia Melonival tartott találkozón - számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök saját közösségi oldalain az olasz miniszterelnökkel kedden Rómában folytatott megbeszéléséről.
Ha egyszer Iii. Károly búcsút int a trónnak — akár halálával, akár lemondással —, akkor Vilmos herceg veszi át az uralkodást, és vele együtt a királyi család arculata is gyökeresen megváltozik.
A strandokat általában azért keressük fel, hogy a pihenésen kívül semmivel se kelljen foglalkoznunk. Mégis akad néhány a világon, amely ránézésre idillinek tűnik, de jobb, ha eszünkbe sem jut leteríteni ott a törölközőnket.
Az Átlátszó által megszerzett dokumentumok más árnyalatot adnak a sztorinak. Most már feketén-fehéren látszik, ki mit írt alá a milliárdos beruházásnál.
A Doge és az ADA árfolyama is felfelé mozdult el, miután a havi grafikonokon esést mutattak. Még néhány ismert kriptós influencer, mint Nehal és JD is bikás árfolyam-előrejelzéseket tett ezekre a „top 10 altcoin, amit érdemes megvenni” listán szereplő tokenekre.
Kevin Hassett, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója és a Federal Reserve elnöki posztjának legesélyesebb jelöltje a Wall Street Journal CEO Council rendezvényén azt mondta: továbbra is jelentős mozgástér van újabb kamatcsökkentésekre, bár az infláció gyorsulása ezt könnyen felülírhatja.
159,6 milliárd forint tartozása volt a magyaroknak a hitelkártyájukon októberben. Nyolc éve nem volt ilyen mértékű ez a tartozás hazánkban. A hitelkártya azonban nem mindig "rossz tartozás". Szerencsére az elmúlt időszakban ebből a szempontból pozitív irányba mozdultak el a dolgok – derül ki a Bankmonitor.hu sajtóközleményéből.
Az ünnepek közeledtével az ELTE Meteorológiai Tanszék két kutatója, Szabó Péter és Pongrácz Rita azt nézte meg, hogyan változtak Európa hóviszonyai a melegedéssel és a téli csapadék átalakulásával, és mit jelent ez a magyarországi fehér karácsonyok szempontjából. Arra jutottak, hogy a rendszerváltás környéki mindig havasabb volt kép részben igaz, d
A hazai nagyvállalatok többsége továbbra is fontosnak tartja munkavállalóik fejlesztését és motiválását, ugyanakkor érzékelhető trendváltozás mutatkozik a képzések, valamint a béren felüli juttatások, élmények biztosításában az utóbbiak javára. A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 harmadik negyedéves kutatási adatai szerint stabil