Az Átlátszó által megszerzett dokumentumok más árnyalatot adnak a sztorinak. Most már feketén-fehéren látszik, ki mit írt alá a milliárdos beruházásnál.
A Doge és az ADA árfolyama is felfelé mozdult el, miután a havi grafikonokon esést mutattak. Még néhány ismert kriptós influencer, mint Nehal és JD is bikás árfolyam-előrejelzéseket tett ezekre a „top 10 altcoin, amit érdemes megvenni” listán szereplő tokenekre.
Kevin Hassett, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója és a Federal Reserve elnöki posztjának legesélyesebb jelöltje a Wall Street Journal CEO Council rendezvényén azt mondta: továbbra is jelentős mozgástér van újabb kamatcsökkentésekre, bár az infláció gyorsulása ezt könnyen felülírhatja.
159,6 milliárd forint tartozása volt a magyaroknak a hitelkártyájukon októberben. Nyolc éve nem volt ilyen mértékű ez a tartozás hazánkban. A hitelkártya azonban nem mindig "rossz tartozás". Szerencsére az elmúlt időszakban ebből a szempontból pozitív irányba mozdultak el a dolgok – derül ki a Bankmonitor.hu sajtóközleményéből.
Az ünnepek közeledtével az ELTE Meteorológiai Tanszék két kutatója, Szabó Péter és Pongrácz Rita azt nézte meg, hogyan változtak Európa hóviszonyai a melegedéssel és a téli csapadék átalakulásával, és mit jelent ez a magyarországi fehér karácsonyok szempontjából. Arra jutottak, hogy a rendszerváltás környéki mindig havasabb volt kép részben igaz, d
Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kiemelte, minél kevesebb hibával kell játszaniuk a hollandok elleni negyeddöntőben, ellenfelünk ugyanis kíméletlenül kihasználja a rontásokat.
Hivatalossá vált, hogy egy párt alkot Deák Becca és Kabai Andris. A Házasság első látásra sztárja és Becca különleges történetet meséltek el arról, hogyan találtak egymásra a műsor után.
Csak egy dolog ijesztőbb annál, amikor megölnek álmunkban: ha mi magunk vagyunk a gyilkosok. Vajon mit jelent a gyilkosság az álomban? Cikkünkben ennek jártunk utána.
A hazai nagyvállalatok többsége továbbra is fontosnak tartja munkavállalóik fejlesztését és motiválását, ugyanakkor érzékelhető trendváltozás mutatkozik a képzések, valamint a béren felüli juttatások, élmények biztosításában az utóbbiak javára. A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 harmadik negyedéves kutatási adatai szerint stabil
Három éve nyílt meg a sajtműhelyünk, és már tíznél több elismerő oklevél birtokosai lettünk az elmúlt két évben. Nem túlzok, ha azt állítom, rendkívül izgalmas, olykor embert próbáló évtized telt el a gimnáziumi szalagavatóm óta.
A horvát rendőrség felszereltségének fejlesztése közvetlenül összefügg az ország határainak védelmével – hangsúlyozta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter kedden, a határrendészet számára beszerzett 467 új jármű ünnepélyes átadásán. A miniszter kiemelte: a mostani beruházás a legnagyobb ilyen jellegű projekt eddig az országban. Mint mondta, a r
Családi összejövetelek, töltött káposzta, fénysor és éneklés. A karácsonyban azt szeretjük többek között, hogy tradíciója van. A történelem során azonban voltak olyan karácsonyok, amelyek egészen másképpen alakultak.
Egyre erősebben nyomul világszerte a Hyundai-Kia konszern, miközben sikeres modelleket fejleszt dél-korai Namyang-ban működő kutatási és fejlesztési központjában. Teljesen megújul kínálata a mini, kompakt, kupé, crossover, sportterepjáró kategóriában, ezzel párhuzamosan folytatja a versenyzést a zéró emissziós járművek szegmensében, úttörő szereplő
Az 50 éves színésznő Leonardo DiCaprióval való barátságáról vallott. Kate Winslet felidézte, amikor a színész annyira megnevettette, hogy összepisilte magát.
Katalin hercegné karácsonyi koncertjén természetesen jelen volt Vilmos herceg, valamint három közös gyermekük is, a bájos família láttán pedig a népszerű testbeszéd-szakértő szokatlan dologra lett figyelmes.
A Gólkirályság harmadik évada újra visszahozza a Csember FC lendületét, a szurkolók kedvenceit és a pályán túl izzó konfliktusokat. A folytatásban a szereplőknek nemcsak a bajnoki helyezésért, hanem saját kapcsolataikért és döntéseik következményeivel is meg kell küzdeniük. A történet ezúttal a siker árnyoldalát, a csúcson maradás terheit és a szem
A Fidesz bejelentett generációváltása újabb nevet érint: Németh Szilárd helyett Király Nóra indul Csepelen a 2026-os választáson, akit egyhangú döntéssel választottak a kormánypártok jelöltjévé.
Témák: 85 traktor vonult végig Gyula több utcáján az első alkalommal életre hívott traktoros felvonuláson. A látványos, karácsonyi fényekkel feldíszített járműveket nagy érdeklődés övezte. A tavalyi évhez hasonlóan idén is ellátogatott Gyulára Joulupukki, az igazi finn Mikulás. A megjelentek egy közös képet is készíthettek a nagyszakállúval. Advent
A hírek szerint a brutális igazgató 2010 előtt is dolgozott az intézetben, de akkor erőszakos viselkedése miatt elbocsátották. A DK és Juhász Péter szerint ma ő is az őrizetbe vett kollégák között volt.
A hangsúlyokat és a forrásokat is át kell helyezni a vízgazdálkodásban - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára.
Sokan voltak kíváncsiak Kárpáti Rebeka és Ember Márk legújabb közös alkotására. A Legénybúcsú című filmet Szente Vajk rendezésével kedden mutatták meg a nyilvánosságnak.
A rendőrség megerősítette a korábbi híreszteléseket. A hatóságok közleménye szerint Chad Spodick a saját kezével vetett véget az életének. A 42 éves férfi holttestére az édesanyja talált rá.